Szandra Burke's life 117 rész

Szijasztok! Nah itt is van:D Ez egy kicsit rövidebb lett, de szerintem annál jobb. De persze a véleményetekre jobban kíváncsi vagyok:D Remélem tetszeni fog, jó olvasást. Puszi

"Az igazi szerelem mindig szomorú. Az igazi szerelem az örök vágyódás a szenvedések változó formája, a szenvedés pedig szomorú. Az igazi szerelem a legszebb, legcsodásabb szomorúság."

Másnap reggel, ahogy felnyitottam a szemem, már is akkora nagy feszültség költözött belém, ugyanis ismét előjöttek az émelygések, és már automatikusan magammal vittem a takarómat a fürdőbe, amivel körbetekertem magam és úgy „költöztem” be oda arra az egy órára.

Szokásosan az egy óra után, újra ágyba kerültem, és ismét fáradtan elaludtam. Majd fogalmam sincs hány órakor ébredhettem fel, kutya bajjal. Eszembe jutva, hogy mennem kell a gyógyszertárba, kimásztam az ágyamból, és a gyors zuhany után, a gardróbomban némi nézelődést követve, egy fehér egyszerű és lenge felsőnél, illetve egy farmernál maradtam. Visszamentem a fürdőbe, ahol gyorsan összefogtam a hajam, majd egy sálat a nyakamba kötve, felhúztam egy papucsot, felkaptam a táskám a recepttel, és a földszintre indultam. Ám mielőtt leértem volna eszembe jutott, hogy anyu már biztos lent van, így gyorsan a táskámba mélyesztettem a receptet, hogy még véletlenül se vegye észre. És ahogy leértem igazam is lett, ugyanis anyukám már szokásosan a konyhában tevékenykedett.

- Szia – mosolyodott el rám.
- Szia – köszöntem vissza halvány mosolyra húzva a szám.
- Hová mész? – kérdezte. De mivel nem volt sok kedvem magyarázkodni, így csak beböktem valamit.
- Egy barátommal találkozok.
- Ja – bólintott.
- De hamar itthon leszek, úgy, hogy ne aggódj.
- Nem fogok – mosolygott.
- Oké, szia – intettem neki, ahogy a kocsi kulcsot a kezembe vettem.


Gyorsan beugrottam az autómba és már indultam is. A gyógyszertár nem épp a közelbe volt, így unaloműzés képp bekapcsoltam a rádiót, azzal talán lefoglalva a gondolaimat, amik a tegnapi napon jártak. Főleg a veszekedésen járt és persze Tayloron. Bevallom már is hiányzik, de még ugyanúgy haragszok rá. És biztos lehet benne, hogy nem igen fogom neki felvenni a telefont.

Ahogy odaértem, bementem majd hamar ki is váltottam a furcsa vitaminokat. Persze megkérdeztem, hogy, hogy is szedjem ezeket, majd miután elmagyarázta, korgó és farkas éhes gyomromra eszmélve, úgy döntöttem, hogy beülök valahová enni.

********

Az ebéd alatt, valahogy elgondolkodtam ismét azon, hogy egy gyerek van bennem. Bár még nem gyerek, de az lesz belőle. És őszintén még mindig nem tudtam elhinni. Pedig azt hiszem, ideje lenne végre. Mármint, oké, felfogtam, hogy lesz egy gyerekünk és jobban kell vigyáznom magamra, de… nem is tudom. Olyan mintha valaki más gyerekét hordanám, közben pedig nagyon is az enyém. Ahogy jól laktam, összeszedtem magam és hazaindultam.

Az ágyamban pihengettem, s közben a tv-t kapcsolgattam unottan. Taylor ismét próbálkozott néhány hívással, de ahogy mondtam, nem vettem fel. Majd hírtelen, megijedve figyeltem, ahogy szinte kicsapódik az ajtó, és Taylor ideges arckifejezéssel állt ott, mély levegőket véve.

- Nincs neked telefonod, hogy felvedd? – szólalt meg ingerülten.
- Nincs neked kezed, hogy kopogj? – húztam fel rá a szemöldököm.
- Jaj, elnézést a királynőtől, tán megbántottam az önbecsülését – mondta gúnyosan.
- Szerintem jobban teszed, ha most nagyon gyorsan elmész innen! – sziszegtem egyre dühösen és feszülten.
- Mert? – állt meg az ajtóba karba tett kézzel.
- Mert mindjárt kapsz egy akkora pofont, hogy a fejed is repülni fog! – vágtam rá mélyen beszívva a levegőt.
- Na, gyere, tedd meg! – szította bennem az egyre fokozódó idegességet.
- Takarodj innen! – mondtam immár hangosabban.
- Nem megyek – vágta rá.
- Akkor magam foglak kidobni innen!
- Na, gyere akkor!


Csak összeszűkített szemekkel meredtem rá, és komolyan mondom a viselkedése és a beszéde miatt, most egy akkora, de akkora pofont érdemelt volna, hogy nem igaz. De mivel még csak hozzá sem akartam érni, a közelébe lenni meg főleg nem, így inkább semmit nem tettem azért, hogy végre eltűnjön innen.

- Na? – szólalt meg felhúzva a szemöldökét.
- Gyűlöllek! – vágtam rá szinte már idegbajt kapva tőle, és a sírással kerülgetve.


Hírtelen ötletem szerint, fogtam magam és amilyen gyorsan tudtam a fürdőbe vonultam, hogy még csak esélye se legyen a közelembe lenni, hiszen amit mondtam, azt most komolyan is gondoltam. Ezekben a pillanatokban Gyűlöltem, Utáltam. Hogy beszélhet így velem? És miért viselkedik ilyen pimaszul és bunkón? Komolyan azt se tudom ki ez. Nem ismerem ezt a Taylort. És nem is akarom megismerni. A tükör elé állva mély levegőket vettem, s a hajamba túrva próbáltam valahogy visszafogni a dühömet. De azt hiszem sehogy sem ment. A tükörből hírtelen a szemem a zuhany kabin felé sodródott. Általában a víz mindig segít lehiggadni, így most is ehhez a választáshoz folyamodtam. Nem érdekelt a ruhám és semmi más sem, így ruhástól mindenestül a zuhany kabinba álltam, és elkezdtem arcomra verettetni a langyos vizet. Ezek a szavak és ezek a tettek, iszonyatos fájdalmat gerjesztettek bennem. Nagyon rosszul esett, és fogalmam sem volt mi üthetett Taylorba. De ha feszült, akkor ne rajtam verje le. Főleg ne most. Így is elég feszült és ideges voltam, de most egyenesen majd megpukkadok és, hogy hatásosabb legyen a megnyugvás, utat engedtem a könnyeimnek, bár tudtam, hogy nem érdemes sírni, de azért nekem még is jól esett ilyen formában kiadni magamból. Hírtelen újabb ajtócsapkodást hallottam, ezúttal nagyon közelről, s hírtelen megfordulva már csak azt éreztem, hogy egy forró ajak tapad az enyéimre, csak egy a különbség. Hogy ezt az ajkat bárhonnan felismerném. Forró tenyerével arcomat közrefogta, így esélyem sem volt magamtól ellökni. Először minden erőmmel ellenálltam neki, de utat tört lágyan simuló nyelve, s onnantól az ellenkező erőm is, úgy ahogy volt elszállt. A fájdalmas csókba halkan belenyögtem. A hátamon a hideg és a libabőr rázkódott rajtam. A lélegzetem szapora lett a szívem pedig háromszáz fokon égve dörömbölt a mellkasomban. Eltűnt belőlem az előbb érzett gyűlölet, és kizártam körülöttünk a világot. Forrón és szenvedélyesen csókoltuk egymást, amibe az előbb történtek fájdalmai is belecsöppentek. Viszont azt hiszem Taylor is észbe kapott, hogy valójában hol vagyunk és kikkel vagyunk egy házba, s ezért a szenvedélyes és úgymond talán béküléses csókot nem hagyta, hogy ettől tovább folytatódjon. Lassan lenyugodva kedélyeink, rövidebb és lágy csókokkal halmozta el duzzadó ajkaimat, majd elválva egymástól mélyen a szemembe nézett.

- Lehiggadtál végre? – kérdezte immár a szokásos hangnemén, ami már kicsit sem idegesített.


De erre válaszként csak egy apró bólintást adtam, s lesütöttem a szemem, hogy ne ejtsen transzba tekintetével.

- Most már akkor beszélhetünk – motyogta.


Még mindig lesütöttem szemem, s érezve, hogy kilép előlem a kabinból én is utána akartam menni. De hírtelen megszédültem és valahogy előttem a kép mintha elhomályosult volna. Aztán már csak fekete pontokat kezdtem látni, mire megijedtem. Másodpercek alatt levert a víz és egyre jobban azt éreztem, hogy nem vagyok magamnál. Taylor után akartam szólni, hogy rosszul vagyok, de már egy szó sem tudta elhagyni a szám. Majd hírtelen mintha zuhanni kezdtem volna, és egyszerre minden elsötétült előttem…