Szandra Burke's life 113 rész

Szijasztok! Itt az új rész:D De először is megjegyzek egy dolgot!! Nem akarlak megbántani titeket - de azt hiszem tudni fogja az illető, hogy róla van szó - de nem akarok olyan véleményt olvasni, ami nem a történethez kapcsolódik!!! Mert iszonyatosan feldühített a drága kis névtelenke és komolyan azon gondolkodtam, hogy inkább törlöm az egész blogot és a történetet sem fejezem be!! De utána Rátok gondoltam és úgy döntöttem, hogy nem fogom bosszantani magam egy e féle miatt.
Szóval remélem attól tetszeni fog:D Jó olvasást, puszi!

Reggel ismét hányingerre és hasfájásra ébredtem. Teljesen ugyanolyan volt, mint a tegnap reggel. Ezt nem hiszem el – fortyogtam magamban. Megint azt éreztem, hogy hánynom kellett és újra rosszul éreztem magam. Mi az már? – bosszankodtam magamban. Azt hittem, hogy csak elrontottam a gyomrom, de úgy tűnik, hogy tényleg valami járványba estem bele. Így a tegnapi reggelt megismételve, sietve mentem a fürdőbe, kiadni a tegnap esti kakaós csigát.

Nagyon mérges voltam, főleg azért, mert így nem tudok elmenni Laurennel a csajos napra. Kissé megkönnyebbülten mentem vissza a szobámba, s ledöbbenve figyeltem, hogy most még hamarabb keltem, mint tegnap. Ugyanis az óra pont fél hetet mutatott. Megint csak alig volt bennem erő, így visszafeküdtem az ágyamba, de most is, ahogy visszafeküdtem, újra kellett mennem a fürdőbe. Ugyanígy ezt eljátszotta velem ez a rossz betegség 1 órán keresztül. Ráadásul most is, amikor a tükörbe néztem, a hasamra nézve, még mindig azt láttam, hogy fel van duzzadva a hasam alja. Kicsit megijedtem, hiszen arra gondoltam, hogy lehet ez valami komolyabb betegség. De azzal nyugtatgattam magam, hogy hátha csak valami járvány. Miután éreztem, hogy csillapodik a hányinger és a hasfájás, kissé nyugodtabban feküdtem vissza az ágyamba, és érezve, hogy majd kiüt a fáradtság, lecsuktam a szememet, és azonban be is aludtam.

Nem tudom hány óra lehetett, de mivel még nem csörgött a telefonom és senki nem keltett fel, tudtam, hogy még nem késtem el. Viszont valami nagyon furcsa történt velem. Ahogy felkeltem, mint akit elvágtak. Egyszerűen nem volt hányingerem, nem is fájt a hasam, és semmi. Teljesen jól voltam. Nem értettem, miért van ez, de örültem, hogy így végül még sem kell lemondanom a mai programot. Bár megint éreztem magamon, hogy büdös vagyok, így az órára pillantottam, hogy mennyi időm van, míg jön Lauren, s látva, hogy majdnem 10 óra, sietve mentem a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyoztam, majd utána magam köré tekerve egy kendőt a gardróbomba mentem. Bevallom nem sok kedvem volt öltözködni, így csak egy fekete cicanadrágot, egy fehér felsőt, és rá egy melegítő felsőt vettem elő. Felöltöztem, majd újra a fürdőbe lépve, lófarokba fogtam a hajam, s látva, hogy még időben vagyok, nyugodtan pakoltam össze a szobám. Miután kész lettem, felhúztam egy papucsot, a telefonomat zsebre vágtam, és leindultam a földszintre, ahol anyukámmal futottam össze.

- Jó reggelt – mosolygott – na, hogy érzed magad?
- Jól – bólogattam. Nem akartam, hogy tudjon a ma reggeli rosszul létemről, mert még megijesztem, és azonnal orvoshoz küld – a percen itt lesz Lauren. Megyünk egy csajos napra – mosolyodtam el én is.
- Menjetek csak. Érezd jól magad – puszilt meg és ment fel az emeletre.


Pár perc múlva már meg is érkezett Lauren, s duda hangszójára, egyből kimentem és beugorva mellé már indultunk is.

- Na, mi a helyzet csajszi? – kérdezte elmosolyodva.
- Semmi különös – vontam meg a vállam – veled?
- Dettó – vágta rá – mi volt tegnap az a kis betegség?
- Hát… nem tudom – húztam el a szám – de rossz előérzetem van.
- Hogy-hogy? – nézett rám aggódva.
- Mert ma reggel is elég rosszul voltam. Félhétkor keltem fel, aztán félnyolcig hánytam meg fájt a hasam, és 10 előtt mikor felkeltem, mintha mi se történt volna. Most is olyan furának érzem magam. Mintha olyan halszagú lenne a kezem – szagoltam meg a kezemet, s undorodva rázkódtam össze – nézd meg – tettem elé kezemet, s szagolt bele.
- Pedig tök jó illata van a kezednek. Tusfüdrő illatú.
- Én ezt érzem – vontam meg a vállam – tegnap is, meg ma is meg-megszédültem egy kicsit. Nem tudom mi ez – ingattam a fejem.


Lauren rosszallóan nézett rám, amit nem értettem. Pár percig méregetett, majd ismét szóra nyitotta a száját.

- Figyelj… - kezdett bele – nem akarom az ördögöt a falra festeni, de nem lehet, hogy… - nézett rám ráncolva a homlokát.
- Hogy? – húztam fel a szemöldököm.
- Hogy… terhes vagy – hökkentem meg erre.
- Dehogy vagyok terhes! – vágtam rá – szedem a gyógyszert rendszeresen. Az nem létezik, hogy terhes lennék – ingattam a fejem hitetlenkedve – szerintem csak valami vírust szedtem össze.
- Az is lehet. Mert mondjuk, így, hogy szeded a gyógyszert, tényleg elvileg nem lehetsz az.
- Tuti, hogy vírus!
- Ja, lehet.


Ezzel Lauren nagyon a fejembe ültette ezt. Bár tényleg el akartam hinni, hogy csak egy vírus, és hihetetlennek tűnt, hogy gyógyszer mellett valaki teherbe essen. Elvégre azért fogamzásgátló, hogy védjen. Még is mennyi esély lehet erre? Szerintem nulla százalék. A fodrászhoz az úton, ezután nem sokat beszéltünk. Én főleg ezen gondolkodtam, és nagyon idegesített ez a dolog. Azzal nyugtattam magam, hogy még sosem történt ilyen, így ez velem se történhet meg. Viszont nagyon megijedtem még a gondolattól is, hogy esetleg terhes lehetek. Hiszen… oké, egyébként a héten már betöltöm a 18-at, és egyáltalán nem akarok semmit se tartani, maximum a barátaim átjönnek és ennyi. De a lényeg, hogy nagyon fiatalok vagyunk még ahhoz, hogy… gyerekünk legyen. Nagyon megrémített a dolog. De bíztam abba, hogy ez lehetetlen. Még is ott volt bennem, hogy mi van, ha még sem lehetetlen? Mit fog hozzá szólni Taylor, vagy a szüleink? Esetleg a média? Túl fiatalok vagyunk felnevelni egy gyereket.

Csak erre tudtam gondolni, majd ahogy megérkeztünk a fodrász szalonhoz, pár percnyi várakozás után, mi is beülhettünk a székbe, és miután elmondtam, hogy mit szeretnék a hajammal, belekezdtek.

*********

Az egész nap iszonyat hamar eltelt. A fodrásznál tök jól megcsinálták a hajamat, és a körmeimet is szépen megcsinálgatták. Délután beültünk egy étterembe Laurennel, és ismét rám tört egy nagy éhség érzet, ezért rendesen bekajáltam ott az étteremben, amit Lauren csak kérdőn nézett végig. De megnyugtattam, hogy ma még nem ettem és ezért voltam éhes. Holott azt hiszem nem igaz, mert, ahogy belegondoltam, az utóbbi néhány napban, folyamatosan éhes vagyok, aztán pedig hányok. Egész nap nem tudtam másra gondolni. Lauren nagyon belém ültette az állapotos gondolatát. Nem igazán ismerem az előjeleket, csak annyit tudok, hogy az egyik előjel az a hányás és a rosszul létek. De abból pedig az is lehet, hogy csak egy betegség. Nem tudtam, mit gondoljak. Megijedtem és most már főleg nem fogok semmit se szólni anyukámnak a reggeli rosszul létemről. És semmi másról sem. Elég, ha Lauren tud róla. Majd vele valahogy kibarkóbázzuk, hogy mi is ez. Tudom, hogy Taylornak is joga lenne hozzá, hogy tudja, de félek attól, hogy ő is megijed és esetleg a végén elhagy e-miatt. Ezért amíg nem biztos, addig nem hiszem, hogy fogok neki szólni. Miután túl voltunk a csajos napon, Laurennél kezdtünk el beszélgetni, de messziről kerültem ezt a témát. Mindig eltereltem, ha olyasmiről lett szó, hiszen most még semmi sem biztos, és inkább a betegség felé hajlok. Abba voltam, hogy holnap kiderül reggel. Mert ha már holnap reggel nem leszek rosszul, akkor fellélegezhetek, de ha igen, akkor viszont azt hiszem, nagyon nagy bajban leszek. Minden holnap reggel fog eldőlni.

Este volt már, amikor Laurentől hazamentem, majd miután gyorsan köszöntem a szüleimnek, a szobámba „elrejtőztem”. Tudni akartam a terhesség pontos előjeleit, így előkaptam a lap-topom és rá google-ztam. Meghökkenve és arcomat tenyerembe fúrva olvastam el.

„A terhesség legfőbb előjelei, elsősorban a vérzés elmaradása – már itt megakadtam, hiszen már majdnem egy hetet késik- alhasi puffadtság – kipipálva – szagérzékenység, reggelente rosszul létek, hányás, szédülés, állandó éhség érzet, fáradtság, olyan ételek megkívánása, amit korábban nem szeretett” – nem is olvastam tovább.

Ezt mindet úgy, ahogy van, kipipálhatom. Mély levegőket vettem és arcomat egyik tenyerembe fúrtam. Ledöbbentem és iszonyatosan megijedtem. Nem hittem el, hogy ez velem történik. Tényleg terhes lennék? – tettem fel magamba a kérdést. Azt sem tudtam mit gondoljak hírtelen. Hiszen lehetséges, hogy van bennem valaki, de az is lehet, hogy csak tévedek. Nagyon reméltem, hogy az utóbbi. Hiszen, ha valóban terhes vagyok, akkor az egész életünk, úgy, ahogy van meg fog változni Taylorral. Ha egyáltalán vállalni fogja. De miket gondolok?! – hessegettem el gyorsan –e gondolataimat. Hiszen még ez sem biztos, csak feltételezem. Mély levegőket vettem, hogy megnyugtassam magam valamilyen szinten, majd hírtelen a telefonom kezdett nagy csörgésbe, s látva, hogy Taylor neve szerepel a kijelzőn, kissé félve vettem fel.

- Szia – szóltam bele magamra erőltetve egy mosolyt.
- Szia – hallottam meg jó kedvű hangját – na, mi a helyzet szépségem?
- Semmi. Veled?
- Semmi. – vágta rá.
- Mi volt a megbeszélésen?
- Hát semmi izgalmas. Csak megbeszéltük, hogy hány helyre fogunk utazni, meg hol fogunk megszállni, meg ilyenek. És milyen volt a csajos nap?
- Jó volt – mosolyogtam – kiszépítkeztem magam.
- Nem mintha szükség lett volna rá – kuncogott – figyelj csak… holnap átjössz egy kicsit délután?
- Persze – vágtam rá, immár őszintén elmosolyodva – kérdezned sem kellett volna.
- Hát… csak azt hittem holnapra is raktál valami programot.
- Áh, nem.
- Akkor jó – mosolygott.


Megint eszembe jutott az a dolog, ami úgy megrémített, így nem igazán tudtam mit mondani Taylornak. Pár percre egy csönd állt be közöttünk.

- Itt vagy még? – szólt bele Tay.
- Ühüm – bólogattam.
- Van valami baj? – kérdezte hangjában aggódva.
- Nem, semmi – mondtam kissé elszontyolodva.
- Hallom! – vágta rá.
- Tényleg semmi, csak… fáradt vagyok – találtam ki gyorsan. Mondjuk részben igaz volt, hiszen tényleg fáradt voltam kicsit.
- Biztos?
- Igen – vágtam rá magamra erőltetve egy mosolyt.
- Jól van akkor – kuncogott – gyere majd holnap, okés?
- Oké – mosolyogtam – szeretlek és jó éjt.
- Én is, és neked is jó éjt – mosolygott – szia.
- Szia – bontottam a vonalat.


Ahogy letettem muszáj voltam ismét egy mély levegőt venni, hiszen belegondoltam hírtelen, hogy mi lenne, ha e-miatt hagyna el. Bár bízom abban, hogy szeret annyira és nem hátrál meg. Próbáltam elhessegetni ezeket a fránya gondolatokat, s miután kikapcsoltam a gépem, elmentem egy gyors zuhanyra. Ahogy végeztem, felvettem a pizsamámat, majd az ágyba bújva, unottan kapcsolgattam a tv-t. Persze akárhová kapcsoltam egyik sem kötötte le a figyelmem. Folyamatosan a terhességi dolgon járt az agyam. Mi máson?! Nagyon sokat gondolkodtam rajta. Majd inkább kikapcsoltam a tv-t, és próbáltam elaludni. Így magamra húztam a takarót, és bízva abban, hogy ez csak egy nagy félteértés, egy kis forgolódás után, végül elaludtam…