Living the dream 26 rész

Anyukámmal voltam, apu és Nick pedig ismét együtt. Stella mivel még kicsi ezért nem is bírta el még a golyót sem, így nem játszott csak szurkolt nekünk…
********
A játék végére, mivel nálunk nőuralom van ezért egyértelmű, hogy én és anyukám nyertünk. Nickel fogadtunk, abban, hogy ha ők nyernek, akkor egész hétvégén, a nyakamon lesznek, aminek nem örültem volna, mert akkor valószínűleg nem tudnám a dolgomat végezni, ha pedig mi nyerünk, akkor, amíg távol vagyok, Nick kitakarítja a szobám, de úgy, hogy csillogjon-, villogjon.
- Szóval, akkor hétvégén takarítasz! – mentem oda hozzá gúnyos mosollyal.
- Ha ha ha – mondta unottan mire én kuncogni kezdtem.
- Remélem, mire hazajövök a szobám csillogni fog.
- Biztos lehetsz benne – mondta ismét unott hangon.
- De, mindent vissza a helyére – tettem fel a mutatóujjam.
- Jó. – ment lehúzni a cipőjét.
Én folyamatosan kuncogva ültem le a székre, ahol én is elkezdtem lehúzni a cipőm. Amikor mindenki visszahúzta a sajátját, elvittük a pulthoz a bowling cipőket, és elindultunk az autóhoz.
*******
Kábé 10 órára értünk haza. Direkt kértem a szüleimet, hogy ne sokáig legyünk oda, mert holnap indulok Párizsba, anyukámmal együtt és még be sem vagyok pakolva. Ha reggel nem olyan kómásan akarok kelni, akkor sietnem kell a bepakolással az tuti. Amikor apukám beállt a garázsba, én secc perc alatt előre elbúcsúztam mindenkitől, feliramodtam a szobámba, elővettem a legnagyobb bőröndömet és elkezdtem pakolni. Nem tudtam, milyen idő lesz ott így mindenfélét pakoltam be. Sortot, melegítő szettet, hosszú nadrágot, hosszú-rövid ujjú felsőket, 1-2 csizmát, magas sarkút, sportcipőt, papucsokat, kiegészítőket, táskákat. Aztán fogkefe, fogkrém, tusfürdő minden, ami kell. Gondolva arra, hogy Lori is jön, így a hajvasalómat kint hagyva, cibzároltam be a bőröndöt. Elég gyakorlott vagyok már ebben, így 1 óra alatt megoldottam a pakolást. A fekete táskámból még gyorsan kipakolva, figyeltem fel a Taylortól kapott levélre. Letettem az ágyamra, és elmentem a fürdőbe még gyorsan letusolni. 20 perc tusolás után, kiszálltam, felöltöztem és az ágyamig sétáltam, egy kis izgalommal. Kíváncsi voltam már mit rejt az a levél, de egyben féltem is. Hogy, nehogy olyat írjon benne, amitől még nagyobb fájdalom keletkezik bennem. Leültem lassan az ágyra és a kezembe vettem. „Gyerünk, már. Nyisd ki. Mi lehet benne olyan fontos, hogy Ő maga adja át?” – hajtogattam magamban. Végül egy mély levegő vétel után elkezdtem kibontani. Több papír volt összehajtogatva, így az elsőt felnyitva kezdtem el olvasni a sorok között, már immár egyre jobban dobogó szívvel.

„Nem is tudom, hol kezdjem… Mivel nem veszed fel a telefont és ez nem Sms téma. És beszélni sem vagy hajlandó velem, így muszáj volt levélben leírnom az igazságot, és, hogy mit érzek. Azt hiszem először is a Taylor Swiftes dolgot írom le. Ne higgy a tv-nek, se az újságoknak, hogy már régóta randizok vele. Csak pár napja. Pontosabban, amióta volt közöttünk az a… csók. Aznap amikor sétáltunk a parton, újra azt éreztem, hogy milyen egy hullámhosszon vagyunk és, hogy szükséged van rám. Bár nem mondtad ki, de a szemed mindent elárul. Azt gondoltam, hogy „Igen, talán kapok még egy esélyt” ezért kiskutyával leptelek meg. Bár ez alapból tervbe volt, de kicsit felgyorsítottam ezt a tempót. Egyszerűen csak örömet akartam szerezni neked. De amikor ott ültünk az udvaron, és azt mondtad, hogy „ha újra be akarok, nálad vágódni ne fáradjak” ott valami eltört bennem „– csaptam a homlokomra és hunytam le a szemem ezzel arra gondolva, hogy elveszítettem őt, pedig nem akartam. Nyeltem egyet és olvastam tovább „El akartam menni, mert egyszerűen abban a percben csak egyedül akartam lenni. Aztán mondtad, hogy ne menjek el, én meg ekkor összezavarodtam. Arra gondoltam, hogy „Akkor most tessék? Maradjak, de ne próbálkozzak?” Bocsi, de ez nekem nem megy. Én nem tudok csak barát lenni. És nem tudom, te mit gondolsz erről, de csak feltételezem, hogy ugyanazt, mint én. Szóval akkor ott maradtam. Aztán felmentünk a szobádba ahol eljátszottad azt a dalt, és ami mintha teljesen rólam… rólunk szólna. Ekkor nem tudtam mit tegyek. Ahogy rám néztél azzal a szomorú arccal, egy hang szólt a fejemben „gyerünk, már csókold meg Ő is ezt akarja”. Hallgattam rá. Azt hiszem ez a szív hangja volt. Pedig tudtam, hogy Ryannel vagy és ki is mondtad a varázsszót rá: Szereted. A csók után, amikor a szemembe néztél, nem tudtam mit higgyek. Azt, hogy akkor most jó, hogy megtettem, vagy most azonnal ki fogsz rúgni. Így csak, mint egy hülye elrohantam. Amíg hazamentem felhívtam Taylort, hogy jöjjön el velem valahová. És ő igent mondott. Pedig fogalmam sem volt arról, hogy mit csinálok, csak csináltam. Aztán eldöntöttem, hogy féltékennyé teszlek vele így elvittem nálunk a partira. Igen, azt akartam, hogy féltékeny légy és rájöjj, hogy kit is szeretsz igazán. Teljesen elment az eszem, most már belátom. És akkor nem gondolkodtam. Megbíztál bennem, elmondtad a Swiftes történetet és, hogy mi történt a nagyapáddal én pedig eljátszottam. Amikor ott álltunk ketten és veszekedtünk nálunk, nem akartalak megbántani, hidd el, hogy nem.” – kezdett könnybe lábadni a szemem, de ennek ellenére olvastam „Nem tudtam mit csinálok. Te is tudod, hogy vannak olyan dolgok, amit kimondok, de egyáltalán nem gondolok komolyan. Erre azt értem, hogy Taylor Swift egyáltalán nem fontos. Te vagy a fontos. Amikor kimondtam azonnal megbántam. Utánad akartam menni, de mire észbe kaptam te már el is mentél. És ezzel tudtam, hogy nagyon-nagyon megbántottalak. Aztán arra gondoltam, hogy „Veszekedünk, aztán kibékülünk. Most sem lesz máshogy” de ez még is más volt. Másnap, amikor elmentem hozzád, úgy mentem, hogy fogalmam sincs, mit fogok mondani. De ott voltam. És igazat adok azért, hogy még csak látni sem akartál. Egy barom voltam, aki megbántotta azt a személyt, akit egy év után is ugyanúgy szeret. Majd belehaltam abba a gondolatba, hogy elveszítettelek. De nem adom fel. Akarlak, és harcolok érted akárhogy. Most biztos azt fogod gondolni, hogy megszállottad lettem. Nem, nem így van. Csak veled akarok lenni. Te vagy az, aki mindig megnevettet, és akivel akárhol vagyok, mindig jól érzem magam. Gondolj csak vissza. Emlékszel, amikor ott voltál nálunk és némán tv-t néztünk? Se szó se beszéd és még is megértettük egymást. Amikor megöleltél és szorosan hozzám bújtál. Istenem, mit megadnék, hogy újra így lehessen. Mostanában egyre több szép emléket idézek fel. Aztán valamelyik nap, amikor megláttam a videót és képeket Jesse McCartney-val… egyből arra eszméltem, hogy tényleg elveszítettelek. De ugye a remény hal meg utoljára, így újra próbálkoztam ezúttal sms-el is. Hidd el, hogy minden veled töltött idő annyira hiányzik… a mosolyod, a nevetésed, a szemed, az illatod. Minden. A suli udvarától kezdve azt éreztem, hogy valami vonz hozzád. Emlékszel?! Hol a táncterem duma.” – mosolyodtam el „Valami különleges van köztünk. Tudom, hogy az én hibám. Én tettem tönkre, de minden erőmmel rendbe akarom hozni. Én, hülye, alig kaptalak vissza, de már el is veszítettelek. Ha, tudni szeretnéd, hétvégén elmegyek a koncertre és attól, hogy nem vagyunk jóban én még is ott leszek a nézők között és mosolyogva fogom végignézni a műsort. Nem tudom, te hogy érzel irántam ezért döntöttem úgy, hogy inkább leírom a saját érzéseimet. Lehet ennek az egész levélnek semmi értelme, de ahogy mondtam: nem adom fel. Szeretnék újra veled lenni, akivel mindig önmagam lehetek. Megértem, ha ezek után nem úgy érzel irántam és talán! Még barátok sem lehetünk. Elfogadom és elengedlek akkor. Csak ezt tudatni akartam veled. Taylor Swiftel lezártam. Nem találkozom vele. Minden nap egyre nehezebb. A hiányodba beleőrülök. Folyamatosan itt ülök a szobámba és azon agyalok, hogy mit tegyek. Mit tegyek, hogy rendbe hozzam?! Mit tegyek, hogy újra rám nézz, de ne gyűlölettel?! Legalább a hétvégén több időre láthatlak. Nem csak pár percre, esetleg pár másodpercre. Muszáj volt mindezt elmondanom, mert belehaltam volna. Imád: Taylor”

A végén a cérna elszakadt nálam. Az előttem lévő tárgyak egyre elhomályosultak. Éreztem, hogy a sós könnyek csak úgy omlanak az arcomon. Taylor, Taylor, Taylor. Teljesen megnyílt és kiderült az igazság. Bár Még mindig van bennem némi harag, de ez a levél… gyönyörű. Nem gondoltam volna, hogy még mindig olyan erősek az érzései irántam. És, ahogy leírta....nem találok szavakat. Valami megindult bennem, valami fájdalom és üresség a gyomromban. Eddig is éreztem ezt, de most még nagyobb lett. Nem tudom, miért érzem ezt, hiszen most örülnöm kellene. Miért kellett épp most ideadnia? Mielőtt koncertre készülnék. Most teljesen máshol fog járni a fejem. De igazából nem bánom. Ha lehetne, most azonnal felhívnám – pillantottam az órára. De már késő van, biztos alszik. Akkor… a koncert utáni bulin, vagy nem tudom. Valahol beszélnem kell vele, valahogy. – elmélkedtem, ahogy letöröltem a könnyeimet. Hiszen kimondta a varázsszót – kaptam észbe. Szeret. Azt mondta, szeret. – mosolyodtam el. Hírtelen beugrott egy emlék vele. A legszebb emlék, amit sosem fogok elfelejteni. Az első éjszakám vele. Igen, jól hiszitek. Ő vette el az ártatlanságomat. Bár tényleg akkor még csak aligha voltunk együtt 3 hónapja, és én meg akartam várni az egy évet, de akkora vonzalom és szenvedély volt közöttünk, hogy egyikünk sem bírta már. Életem legszebb éjszakája. Emlékszem… nem terveztük el csak megtörtént.Aznap este lementünk a partra sétálni. Mindkettőnk izgatott volt. Akkor is végig ugrattuk egymást és nevettünk… aztán hazakísért és a szüleim épp akkor mentek el, Nick sem volt otthon, Stella pedig Tayloréknál volt. Én pedig egyből arra gondoltam, hogy itt az idő. Taylor is kapizsgált valamit. Szerettem akkor a gyertyákat ezért egy halommal volt a szobámba. Amikor elmentek a szüleim egymásra néztünk és szavak nélkül egymás gondolataiba láttunk. Megfogtam a kezét és magammal rántva a szobámba felszaladtunk. Emlékezve, hogy 1 héttel azelőtt vettem egy fehérneműt direkt arra az estére, Taylort a szobában hagyva mentem a fürdőbe. Gyorsan átugrottam a fehérneműbe és idegesen megnéztem magam a tükörbe. Akkor tényleg ideges voltam, de hát ki nem? Nem a szégyenlőségtől, mert látott már Taylor bikiniben. Hanem, hogy… jó leszek-e. Aztán mély levegőt vettem és lassan kinyitottam az ajtót. Taylor már az ágyam szélén elgondolkodva ült, és amikor meglátott elmosolyodott és közelebb jött.

- Csak bízd rám magad – suttogta a fülembe
Én erre kissé megnyugodva csókoltam meg. Felkapott az ölébe és óvatosan lerakott az ágyra. Onnantól kezdve szépen lassan lekerültek a ruhadarabok… és csak élveztük egymást…
- Mintha csak most történt volna – motyogtam magamnak elcsuklott hangon.
Aztán észbe kapva emlékeztem, a holnapi korán kelésre, így a levelet még gyorsan beraktam az éjjeli szekrény fiókjába, beállítottam a telefonom hajnali fél2-re és a takaró alá bebújva próbáltam a semmire gondolni. De nem ment. Ez a levélhatással volt rám. Nem tudja, mit érzek? – emlékeztem a levélből pár szóra. Akkor majd megtudja – döntöttem el. Azt hiszem a gondolataim is kitisztultak. Taylor, amit leírt az érzéseiről… mintha csak én írtam volna le. Egyikünk sem teljes a másik nélkül. Csak egy felek vagyunk, mint a nyaklánc. Nem tudom mi lesz ezután. Fogalmam sincs. De ideje végre valahogy elaltatnom magam – kezdtem el keresni az Ipodom. Reméltem, hogyha zenét hallgatok, akkor segít. A kezembe fogtam, a fülhallgatót a fülembe nyomtam és beállítottam egy nyugis számot. 10 perc zenehallgatás után éreztem a hatását, így kikapcsoltam és félreraktam. Visszabújtam és lehunyva a szemeimet, pár perc múlva már aludtam is…

Living the dream 25 rész

Másnap reggel iszonyatos fejfájással keltem. Tudtam, hogy a tegnapi lerészegedés utóhatása. Eszembe jutott, hogy ma találkozom Jesse-vel a stúdióban – csaptam a homlokomra. Eléggé össze kell magam kapnom, hogy ne úgy nézzek ki, mint egy mosott ruha – kezdtem tapogatózni a telefonom után. Amikor megtaláltam, megállapítottam, hogy nem sokára dél. „Aszta” – ámultam el. És még se Michael, se Jesse nem hívott – vontam meg a vállam. Akkor biztos elég, ha délután megyek be a stúdióba – dőltem vissza. Pár percnyi töretlen pihenés után, úgy döntöttem, hogy még is kezdek készülődni. Ki tudja, meddig tart normális állapotba csinálnom magam. Feltápászkodtam és elvándoroltam a fürdőig. Először is jó hideg vízzel leöblítettem az arcom aztán döbbenten néztem magam a tükörbe. „tényleg úgy nézek ki, mint egy mosómedve” – emlékeztem vissza, hogy nem töröltem le a festékemet. Azt hiszem fürödni se ártana – gondoltam elhúzott szájjal a tusolóra pillantva. Lassan levetkőztem aztán beálltam tusolni. Pár percig csak hagytam, hogy a víz csapkodja a hátamat, aztán meg mostam a hajam és lefürödtem. Kiszálltam, magam köré csavartam egy törölközőt aztán még mindig kissé kómásan és fejfájósan kóboroltam el a gardróbhoz. Nem sokat vívódtam azzal, hogy mit vegyek fel. Ami épp a szememet megütötte azt vettem elő, ami egy sötétkék felső és egy miniszoknya. Letettem az ágyamra, aztán a fürdőbe visszatérve engedtem ki a hajam a törölközőből, és kezdtem megszárítani. Miután a száraz hajamat átfésültem visszamentem felöltözni, dobtam magamra némi sminket, ami eltakarja a tegnap estétől szerzett karikákat a szemem alatt, felkaptam a táskámat a vállamra, felhúztam még gyorsan egy tanga papucsot és elindultam lefelé. Amikor leértem döbbenten figyeltem, hogy Stella a nappaliban izgatottan toporzékol.

- Mit csinálsz? – néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Mindjárt átjön Makena – mentem közbe a konyhaszekrényhez ahol a gyógyszereket tartjuk.
- Ja – mondtam unottan.

Előkerestem egy fájdalom csillapítót és öntöttem egy pohárba vizet.

- No, lám. Előkerültél. Meddig voltál tegnap este? – rikkantotta hangosabban anyukám
- Anyu. Sssh, halkabban – kérleltem – azt hiszem hajnal 2 vagy 3 körül értünk haza. Nem nagyon emlékszem – vettem be a gyógyszert.
- Berúgtál – csóválta a fejét.
- Valahogy úgy – vontam meg a vállam.
- Legalább egyél valamit.
- Oh, még csak az kéne – fogtam meg a hasam – megyek a stúdióba felé – tettem le a poharat.

Gyorsan még megittam a maradék vizet, aztán a kocsi kulcsért indultam az előtéri szekrényhez, amikor épp csöngettek.

- Maradjatok, kinyitom – nyúltam a kilincsért.

Lassan, elhúzott szájjal nyitottam ki az ajtót. De amikor megláttam kivel állok szembe, még jobban elhúztam a szám. Nem érdekelve összeszorított szemmel néztem rá, aztán kicsit lentebb megláttam Make-t, mire picit elmosolyodtam.

- Szia, Make – köszöntem neki.
- Szia - ölelt meg – alig várom a hétvégi koncertedet – mosolygott és szaladt Stellához.

Visszanéztem Taylorra és hezitáltam, hogy dobjam –e ki vagy nem…

- Te akarsz valamit? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Ühüm – bólogatott és nézett rám bűnbánóan. Ami kicsit lágyított a szívemen, de nem mutattam ki.
- Akkor gyorsan bökd ki, mert épp menni akarok – kezdtem fordulni a garázs felé, mire ő megfogta a karom és magával szembe fordított. – ne érj hozzám – motyogtam neki zabosan és rántottam ki a kezéből a karom. – tudod, mit? – mosolyogtam negédesen. – nem is érdekel, szia – fordultam meg ismét, mire a vállamat fogta meg.
- Csak ezt olvasd el – nyomott a kezembe egy levelet.
- Mi ez? – húztam fel a szemöldököm.
- Ha egyedül leszel, akkor olvasd el – nézett a szemembe szomorúan. Láttam rajta, hogy már megbánta a tettét, ezért nem tudtam neki nemet mondani.
- Jó, majd elolvasom – forgattam a szemem.

Ezzel felkaptam a kocsi kulcsot és a garázs felé iramodtam. Gyorsan beültem a kocsiba, és mielőtt elindultam volna elővettem a telefonom és elkezdtem Michaelt tárcsázni.

- Szia, Michael – köszöntem neki 2 csörgés után.
- Szia.
- Ugye, ma kell menni a stúdióba? – húztam fel a szemöldököm.
- Igen, igen. Én már itt vagyok, és Jesse is nem sokára jön. Úgy, hogy szerintem te is indulhatsz.
- Pont az autóban ülök már. Akkor nem sokára ott leszek – bontottam a vonalat.

Mielőtt beindítottam vettem egy mély levegőt. Belém ötlött egy rettenetes lelki ismeretfurdalás azért, ahogy az előbb flegmáskodtam Taylorral. Legszívesebben most visszatekerném az időt és kedvesebben beszéltem volna vele. Láttam rajta mennyire sajnálja, ez nem kétség. Ismerem már annyira, hogy a szeméből tudjak olvasni. A levelet beleraktam a táskámba, hogy el ne veszítsem. Nézzem meg most? – kezdtem gondolkodóba. Nem, majd – döntöttem el. Pedig kíváncsi voltam, de nem mertem kinyitni és végig olvasni. Beindítottam az autót, és kigurultam vele, aztán már indultam is.
******
Mielőtt a stúdióba bemennék, előtte úgy döntöttem, hogy a Starbucks-ba beugrok egy kapucsínóért.
- A fotósok megint megtaláltak – dünnyögtem magamnak, ahogy észrevettem, hogy fotóznak pár méter távolságban.

Gyorsan beslisszoltam és kikértem a kapucsínót, amit pár perc várakozás után már ki is adtak. Visszamentem az autóhoz és elindultam ezúttal a stúdióba. Amikor odaértem, láttam, hogy épp Jesse is pont megérkezett. „Na, ezt a fotósok komálni fogják” – mondtam magamban. Ahogy kiszálltam Jesse édes mosolyára lettem figyelmes. Ő előttem belopakodott, aztán én is utána bementem.

- Oh, megjöttek a sztárocskák – csapta össze a tenyerét Jason. – és egyszerre – hökkent meg.
- Külön autóval, de egyszerre jöttünk – kuncogtam el magam.
- Micsoda véletlen – nézett rám mosolyogva Jesse.
- Ja – sütöttem le a szemem.
- Akkor bele vágunk? – nézett továbbra is Jesse.
- Persze, menjünk – fogtam meg egy gitárt és indultam a másik szobába ahol a dalokat írjuk.
Jesse is megfogott egy gitárt aztán követett engem.
- Akkor, a zene, ami közös bennünk. Szóljon erről! – néztem rá – vagy épp tegnap írtam egy dalt a rajongókról, hogy sokat köszönhetek nekik. Szerintem ezzel te is így vagy.
- Ez tök jó ötlet – ráncolta a homlokát. – és igen, így vagyok vele. Nélkülük sehol sem lennénk ugye bár? – hajtotta le a fejét.
- Ühüm – értettem egyet – akkor… menjek el érte? – néztem rá kérdőn. – és ha valami nem jó akkor belejavíthatsz – mosolyogtam rá.
- Oké. – bólogatott.
- Akkor mindjárt jövök – álltam fel.

Ki iramodtam az autóhoz, beültem és már indultam is visszafelé. Még jó, hogy a stúdió ilyen közel van.
******
Amikor visszaértem a dallal bementem Jesse-hez és letettem elé az asztalra. Ő mosolyogva elkezdte fürkészni.
*****
Végül még sem ennél a dalnál maradtunk, hanem a zene stílusnál. Jesse-nek tetszett, amit írtam, de Jason szerint tudunk mi jobbat is, szóval belekezdtünk és a végén egy nagyon jó kis dalt hoztunk össze. Kábé 7-re végeztünk. Megbeszéltük, hogy ezt a dalt is azután vesszük fel miután hazajöttem Berlinből. Amikor mindennel megvoltunk, én is hazaindultam.
******
Ahogy hazaértem beálltam a garázsba és egyből a házba indultam. Amikor fel akartam menni a szobámba, a nappaliba pislantottam és mosolyogva figyeltem, hogy a család ismét együtt van.

- Wáow. Két nap egymás után. Aszta – mentem közelebb hozzájuk
- Áh, már csak téged vártunk – csapta össze a tenyerét apukám, mire azt hittem, hogy a tegnap estéről akar beszélni.
- Miért? – nyögtem ki halkan.
- Hát, most mindenki itthon van és arra gondoltunk, hogy csináljunk valami családi programot – esett le a kő a szívemről.
- Milyen programot? – mondtam megnyugodva
- Elmehetnénk bowlingozni – szólalt meg Nick.
- Ez jó ötlet – mosolyodtam el. – menjünk. – állt fel mindenki – de előtte – mutattam fel a mutatóujjam – átöltözök. Mégse mehetek miniszoknyába – forgattam a szemem.
- Jó, de siess – szólt utánam anyukám, ahogy neki iramodtam a lépcsőnek.
Gyorsan felszaladtam és a gardróbnál pár perc nézelődés után, egy piros-fehér csíkos felsőt, és egy hamuszínű farmert vettem elő. Gyorsan felvettem, aztán még kivettem gyorsan a fekete converse cipőm és már suhantam is lefelé. Amikor leértem az autó már a ház előtt állt már csak rám várva. Gyorsan bezártam a házat, aztán futásból behuppantam a családi Range Roverbe. Örültem, hogy megyünk egy családi programra. Már rég voltunk nyaralni együtt, vagy akárhol is.

- Egyébként, ha hazajöttünk Berlinből, meglátogathatnád a nagyit – nézett hátra anyukám.
- Sok dolgom lesz. Az új album, a Jesse-vel közös dal stb… - nyeltem nagyot.
- Azóta nem voltál mióta… – nem fejezte be a mondatot. Mivel észrevette az arcomra települő sötétséget.

Igen. Nagyon rég voltam ott. Azóta nem voltam mióta… meghalt a nagypapám. Egyszerűen csak… olyan nehéz oda visszamenni. Pedig imádom a nagyit. Telefonon néha felhívom és rengetegszer mondtam neki, hogy költözzön ide. De mindig nemet mond. Tényleg nehéz oda visszamennem. Pedig rengeteg boldog pillanat köt oda, de… nem tudom. Egyszer majd biztos kész leszek visszalátogatni, de most még nem. Tudom, ha meglátnám a nappalit, a hálószobát vagy csak az udvart, elkezdenék sírni és visszafordulnék. Tudom, sokan ezt furcsának találják. De azt, hiszem, ha nagyon szeretünk valakit és elmegy, akkor utána nehéz visszamenni oda, ahol a legszebb pillanataidat töltötted vele. Nem azért nem megyek vissza, mert félek. Hanem, mert ha odamennék, minden kép bevillanna, és ismét magamba burkolóznék a hiányával. Sőt, az az emlék is oda köt, ahol Taylorral összejöttem. A vízesésnél, a teraszon a beszélgetés. Minden. Még most sem tudok annyira beszélni erről a dologról, úgy, hogy talán 1-2 könnycsepp ki nem jönne. Az egész családból én voltam az egyetlen, aki még 2 hónap után is, esténként sírva feküdtem le, mert hiányzott. Ahogy ezen elgondolkodtam arra eszméltem fel, hogy megérkeztünk. Kissé bágyadt képpel kimásztunk az autóból és bementünk az épületbe. Mivel apukámnak volt valami kártyája, amivel ingyen bemehetünk, így csak fel kellett mutatni és már mehettünk is a pályára. Persze előtte kikértük a lábunkra a megfelelő méretű bowling cipőt. Aztán már kezdődhetett is a játék…

Living the dream 24 rész

bocsi mindenkitől, hogy nem volt friss hamarabb!! Csak valahogy kiment a fejemből:/ Ezen a héten olyan gyorsan telnek a napok :( De remélem ez is tetszeni fog, és ha ma befejezem a kövi részt akkor felrakom azt is

A rádiót hangosra felvettük és úgy dörömböltünk végig az utcákon, míg megérkeztünk a tervezett helyre. A „Half and three” diszkóba. Egy elég menő, de eldugott hely volt. Reméltem, hogy nem találnak rám a fotósok. Amikor odaértünk a hosszú sorra nézve, csak megvontam a vállam. Párszor már voltam itt Ryannel, úgy, hogy már ismernek errefelé így nem kell várnunk a sorba. Leparkoltunk a szórakozó hely előtt, és kiszálltunk. Pont egy ismerős testőrrel találtam szembe magam, ahogy megláttam. „Sima az ügy”- gondoltam magamban. Elővettem a szép mosolyomat, és elindultunk a bejárat felé.
- Helló Charlie – mentem közelebb mosolyogva.
- Sziasztok, lányok – mosolygott vissza – menjetek nyugodtan – állt el előlünk.
- Köszi – kiabáltam visszafordulva, ahogy elindultunk.
Ahogy beértünk a hely már majdnem csak teli volt. Pont szembe akadtam rá egy üres sarokra, amit már ki is spéciztünk magunknak. Odasiettünk, aztán leülve figyeltük a helyesebbnél helyesebb pasikat. Pár perc múlva megjelent egy észveszejtően kék szemű pincér srác. Nem épp az ilyenek az eseteim, de erre csak annyit mondtam „Wáohw”.
- Hozhatok valamit a csinos hölgyeknek? – kaptam észbe
- Öhm… én egy Acapulco koktélt – mosolyogtam rá
- Elmúltál már 18? – nézett rám felhúzott szemöldökkel.
- Persze – vágtam rá és húztam ki magam, ami persze nem volt igaz.
- Oké – írta fel.
A csajok is kikérték az italukat, és a pasi mindegyikőjüktől megkérdezte, hogy elmúltak-e már 18. De szerintem nem is érdekelte annyira. Ha bulizni akarsz muszáj kicsit füllenteni. Pár perc múlva, már hozta is és lerakta nekünk az asztalra.
- Hát akkor, mire igyunk? – emeltük fel a poharakat.
- Az életre! – jelentettem ki.
- Akkor az életre! – emeltük fel mindannyian.
Ahogy lehúztuk mindannyian, beindult a buli. A dj elkezdte lejátszani az egyik kedvenc dalom név szerint „David Guetta ft Fergie – Gettin over you”.
- Irány a parkett! – álltam fel mire jöttek utánam a barátnők.
A parkett közepére beálltunk és mind a négyen elkezdtük rázni magunkat. Persze először csak kicsiket legyintettünk magunkon, aztán ahogy forróbb lett a hangulat egyre jobban belejöttünk a táncba. Egy helyes srác körbefogott, de mivel megtetszett így nem ellenkeztem. Hírtelen valahogy erről a srácról eszembe jutott Taylor – mosolyodtam el. Akkor legyen az, hogy ma este leiszom magam – döntöttem el. Bár nem tudtam mi értelme lesz, talán a szerelmi bánatot elfeledteti velem. Szerelmi bánat? Úgy látszik már is beütött kicsit a koktél. Ahogy vége lett a zenének, egy kevésbé tetszetős szám jött, mire azzal a sráccal elindultam a pult felé, hogy rendeljek 1-2 italt még.
- Mit kérsz? – nézett rám huncutul.
- Tequila – húzogattam a szemöldököm.
- Oké.
Kérte ki az italom. Ő is kikérte magának, aztán egy húzásra ismét üres lett a poharam.
- Nem az a tervem, hogy leitassalak – nézett rám ámultan.
- De nekem igen! – vontam meg a vállam – hogy leitatom magam – kuncogtam.
Aztán egy újabb kedvenc dalom harsant fel „Basshunter-Saturday”. Megfogtam a srác karját és magammal húztam a parkettre. Most már vadabbul bújtunk és simultunk egymáshoz. Eléggé forró volt köztünk a levegő. Nem tudom, mit akarok ezzel elérni, de semmi butaságot az tuti. Végül is, ha már bulizunk, akkor bulizzunk. Az nyakát átkarolva bújtam közel az arcához. Egy hírtelen, hülye döntést követve egyszer csak a szájára tapadtam, mint egy vérszívó. „Egész jól csókol” – gondoltam magamban. A zene közben elkezdtünk egymás szájával játszani. Megfordultam és immár hátulról simultam hozzá. Amikor előre néztem, a barátnőim döbbent arcaival találtam szembe magam. Nem értették mit csinálok. Végül is én sem. Csak próbáltam magam jól érezni. Végre azt éreztem, hogy független vagyok. Nincs itt Ryan, sem Taylor. Csak én és a barátnőim. Amikor észbe kaptam, elkezdtem érezni „valami” keményet a fenekemnél.
- Nem bírom tovább – dörmögte a fülembe. Mire én elhúztam a szám, és gondoltam akkor itt a vége, nem játszok tovább vele.
- Bocsi – húztam el a szám, ahogy felé fordultam – most mennem kell – fordultam a barátnőim irányába.
Szegényt úgy sajnáltam. Felizgattam, végül ott hagytam. Szemétség volt tőlem, már az is, hogy megcsókoltam. Nem fordultam vissza. Amikor már a barátnőim társaságát élvezhettem, elcipeltek a helyünkre és leültettek.
- Mit csináltál? – kuncogott Sonja. – aszta, ezt az éned még nem láttam – mosolygott.
- Sonja! – szólt rá Missy – nem kellene többet innod – csóválta a fejét.
- Pedig az a célom – vontam meg a vállam. – még egy tequilát – emelkedtem fel, ahogy megláttam egy pincért.
- Nem fogod meginni – szólt Missy.
- Dehogy nem – hökkentem meg – csak engedjétek, hogy jól érezzem magam – hajtottam le a fejem. – végre most Ryan nélkül nyugodtan bulizhatok.
- Csak ne csinálj butaságot – nézett ámultan Missy.
- Láttad az előbb? Leálltam. Nem mentem bele semmi butaságba. – vontam meg a vállam.
- Rendben. – engedett el.
Amikor meghozták az újabb pohár tequilát a tálcáról lekapva húztam le. Éreztem, hogy ezúttal ez most tényleg beütött. Most már kontrolálnom kell magam. Nem szabad többet innom, vagy tényleg elveszítem a fejem. Így is már tiszta kába vagyok – gondolkodtam el. Felálltunk és ismét a parkettre siettünk, ahol most ezúttal csak az egymás társaságát élvezhettük. Pár fiú elkezdett simulni, de mi arrább tollászkodtuk magunkat.
*******
Az este végére azt hittem nem tudok kimenni a saját lábamon. Egyszer, kétszer meg-meginogtam. De valahogy még is ki tudtam sétálni az autóig. A még mindig ott álló Charlie-nak intve, beültem az autóba és Sonja már indított is.
- Csajok, ez a buli állat volt – hadonásztam a kezemmel.
- Szerintem, holnap vagy is ma, nem fogsz emlékezni semmire – kuncogott Sonja.
- Mi van? – húztam fel a szemöldököm.
- Semmi – nevettek rajtam.
Ahogy hátradőltem éreztem, hogy a fáradtság eluralkodik a testemen, de mivel 10-20 perc az út. Így próbáltam nem elaludni.
******
Amikor megálltak előttünk, Missy is kiszállt az autóból.
- Most akarsz jönni nálunk? - kérdeztem megdöbbenve
- Te dili. Hogy mennél be ilyen részegen – csóválta a fejét.
- Nyugi. Be tudok menni – húztam fel a szemöldököm.
- Hát, jó. – mosolyodott el rajtam.
- Akkor, majd beszélünk – búcsúztam el mindenkitől.
Lassan kitápászkodtam az autóból, és a bejárathoz sétáltam. Előkerestem a táskámból a kulcsomat aztán kinyitottam. Hálát adtam az égnek, hogy már senki nem volt fent. Mert általában ha bulizni megyek egyedül, akkor vagy anyu, vagy apu megvár, míg hazaérek. De most egyik sem volt lent, úgy, hogy nagy levegőt véve indultam fel a szobámba. Lassan felsétáltam, aztán a szobámba érve ledőltem az ágyra. Eszembe jutott, hogy talán át is kellene öltözni, így felálltam valahogy aztán a fürdőbe lépve átöltöztem. Visszavánszorogtam a szobámba, és lassan bebújtam a takaró alá. Éreztem, hogy a pilláim kezdik felmondani a szolgálatot, így lehunytam őket és pár perc múlva már a mély álomba érezhettem magam….

Living the dream 23 rész

Másnap hajnalban már a telefonom ébresztőjére keltem fel. Csipás szemeimet alig bírtam kinyitni. Mindent homályosan láttam. A kezemmel előkutattam a telefonom és lenyomtam az ébresztőt. Tudtam, hogy nem feküdhetek vissza még pár percre sem, mert akkor tuti, hogy elaludnék. Így felkászálódtam az ágyból és a fürdő irányába indultam. Lassan elvégeztem a szokásos dolgokat. Hogy ne keljen a reggeli fellépés előtt átöltöznöm ezért úgy gondoltam, hogy úgy öltözöm, hogy a fellépéshez is illő legyen. A gardróbomba pár percig nézelődve végül egy farmer sortot és egy nőies bordó-fekete kockás inget vettem ki. A fejemre pedig egy fehér, középen aranyozott kalapot, a lábamra pedig egy egyszerű fekete nyári csizmát. Visszamentem a fürdőbe, megfésülködtem és dobtam magamra egy nagyon natúr sminket. Felöltöztem, felvettem a sűrűen használt D&G táskám és indulásra készen álltam. Senkit nem akartam felkelteni, ezért csak apró léptekkel indultam lefelé. Pár perc várakozás után, éreztem, hogy a farzsebemben elkezdett rezegni a telefonom. Ránéztem és Michael volt. Nem vettem fel, mert gondoltam, hogy azért hív, hogy itt vannak értem. Lekapcsoltam a villanyt, és kimentem az ajtón, ahol már ott vártak engem. Köszöntünk egymásnak, beültünk és már indultunk is. Mindketten álmosan dőltünk az ablaknak még egy kis pihenésre vágyva. Nem igazán gondoltam semmire sem, csak a pihenésre.

*****
Amikor odaértünk ismét rajongók körbefogása várt. Először Tom szállt ki előttem, aztán utána én is mire újra felharsogtak a rajongók sikítása. Újra mosoly kerekedett az arcomra. Nem tudtam megállni, hogy ne álljak meg a kedvükért pár percre. Miután újabb autogramm és képek osztogatása után bementünk az épületbe ahol már vártak, újra ugyanabba a szobába vezettek, ahol már a banda várt rám. Mosolyogva fogadtak, ahogy beléptem.

- Sziasztok – mosolyogtam bágyadt képpel.
- Gyere, ülj le – paskolta meg Luke a mellette lévő üres helyet.
Bevallom, a bandából mindenkivel jóban vagyok, de talán Luke-al a legjobban. Ő mindig kedves velem és mindenben egyetért. Leültem mellé és előrehajtott fejjel hunytam le a szemem még pár percre.
- Amúgy jól vagy? – bökött oldalba.
- Igen, csak ez a korán kelés – vontam meg a vállam – sosem bírtam – húztam el a szám, mire ő kuncogott egyet.

Pár percig így ültünk csendben arra várva, hogy mikor szólnak. Aztán hírtelen valaki belépett az ajtón és jelezte, hogy mehetünk a színpad felé.
A színpadnál a kezembe nyomtak egy mikrofont és közbe figyeltem, ahogy a banda tagok elfoglalják a helyüket, a hangszerek mögött. Amikor a műsorvezető bejelentett, felmentem a színpadra és egy integetéssel köszöntöttem a közönséget. Elkezdődött a dal…

Általában minden koncertemen a közönséget is bevonom az éneklésbe és most is így tettem. A dal utolsó másodperceibe kérleltem a drága rajongókat, hogy énekeljenek velem, amit szívesen meg is tettek. A dal végén megköszöntem a rajongásukat és a tapsot aztán pár lépésben le is jöttem a színpadról. Pihenés képp visszamentem Michaellel abba a szobába, és az asztalra kitett ételekből falatozgattam egy kicsit, mivel már éreztem a gyomromban tátongó ürességet. Amikor kissé jól laktam sietősen kiindultunk a hátsó ajtóhoz, ahol talán nem találnak meg. Szerencsénkre most senki sem volt ott így gondtalanul ki tudtunk sétálni a ránk várakozó autómhoz. Beültünk és már indultunk is hazafelé. Hírtelen eszembe jutott, hogy akkor le kell mondatni a repülőjegyeket.

- Michael. Hívott a barátnőm, Kíra, hogy nem tud jönni hétvégén. Lemondatnád a jegyeket? – néztem rá.
- Persze – mosolygott.
Egy bólintással és egy mosollyal megköszöntem aztán az ablak felé fordulva lehajtottam a fejem és csak figyeltem, ahogy elsuhanunk az épületek mellett.

*******
Kábé fél11 körül értem haza. Elbúcsúztam Michaeltől, és bementem. Anyukám épp Stellával reggelit készítettek. Mosolyogva intettem nekik, ahogy beléptem a házba.

- Na, hát, na, hát. Ti mit csináltok? – mentem közelebb.
- Reggelit – nézett rám büszkén Stella, mire nem tudtam megállni, hogy ne kuncogjam el magam.
- Az jó – ültem le a pulthoz.
- Éhes vagy? – kérdezte tőlem anyukám.
- Nem. Már ettem a fellépés után – vallottam be.
- Oh, rendben. – mosolygott rám. – hogy sikerült?
- Jó volt. A rajongók már kora reggel tomboltak – néztem ámultan.
- Elhiszem – kuncogott.
- Na, de most megyek. Lefekszem kicsit – indultam az emeletre.
- Várj egy kicsit – tette fel a mutatóujját anyukám mire megpördültem.
- Igen? – néztem rá kérdőn.
- Deby hívott, hogy eljönnek a párizsi koncertre – esett le az állam.
- És… mind a… négyen? – dadogtam.
- Azt nem mondta, csak, hogy jönnek – nyeltem nagyot.
- Rendben – fújtam ki a levegőt és indultam ámultan az emeletre.

Oké. Akkor Taylor is jön, és ha ő jön, akkor Swift is jön. De ő nincs meghívva, úgy, hogy nem jön be. Rendben, akkor még egyszer. Taylor, ha jön, akkor mi lesz? Végig csinálom a koncertet ez tuti. És a koncert utáni bulin mi lesz? Fogalmam sincs. Ha nem jön, akkor megkönnyebbülés lesz, de viszont addig idegesíthetem magam ezen. – vettem mély levegőt. Végül is, én ajánlottam fel neki, akkor tuti, hogy jön. Vagy nem tudom. Bele őrülök – csaptam az arcomra. Miért kellett nekem felajánlanom? Mondjuk akkor ki gondolta volna, hogy ez lesz! Jó, minden rendben lesz. Lemegy, szombaton a koncert én pedig élvezni fogom a bulit, kész, ennyi – vettem ismét mély levegőt. Aludni akartam egyet. Felmentem, lepakolásztam és visszadőltem az ágyba. Magamra húztam a takaróm és fáradt szemeimet lehunytam…

***2 óra múlva***
Arra ébredtem, hogy valami hűvösség megy át a lábamon. Felugrottam és körbenéztem. Nem láttam senkit. Végül azt a hűvösséget az ablak felől éreztem. Felhúzott szemöldökkel lépkedtem oda és döbbenten figyeltem, hogy zuhog az eső. Itt Kaliforniában ritkán esik az eső, de úgy látszik, most még is esik. Bezártam gyorsan, hogy ne hűtse le teljesen a szobát, vagy a végén vacogva fogok itt ülni. Már így is fáztam kicsit, ezért a gardrób felé sétálva, a sortot és az inget leváltottam valami melegebbre. Előkaptam egy fekete melegítő szettet és egy kék színű toppot aztán gyorsan felhúztam magamra. Visszamentem a szobába, ahol egy gyors pillantást vetve a telefonom képernyőjére döbbenten figyeltem, hogy már 1 óra van. Hát, én aztán szunyáltam egyet- gondoltam. Ahogy ez átfutott az agyamon hírtelen elkezdett korogni a gyomrom.

- Azt hiszem, ideje enni – mondtam magamnak és indultam lefelé.

Amikor leértem, meglepetésemre senki nem volt a konyhába, így egyedül fogtam neki az evésnek. A gáztűzhelybe benézve állapítottam meg, hogy a drága anyukám csinált sült csirkét, burgonyával, így kivettem egy tányért és szedtem magamnak. Leültem és a távirányítóval addig bekapcsoltam a tv-t. Semmi új nem volt benne, ezért a zene csatornára kapcsoltam, hogy zenét hallgathassak addig. Amikor mindet megettem, elégedetten paskolgattam meg a pocimat. Szóval esik az eső – gondolkodtam el. Esőben mit lehet csinálni? Pedig ma kedvem lett volna, vásárolni, menni, de így, hogy?! Az a baj, hogy nem csak szemerkél, hanem szakad. Hát, akkor írjunk új dalt – mosolyodtam el a hírtelen ötletemtől. A mosogató gépbe bepakoltam a magam után hagyott tányért, és felmentem a szobámba. Leültem a zongorához, és már is pár billentyűt leütve, próbáltam egy új hangzást kelteni. Igazából, fogalmam sincs, hogy miről írjak. Jelenleg, most a rajongóimnak hála, jól érzem magam. Nem vagyok magam alatt meg ilyesmi. Ki is pihentem a fáradalmakat. Aztán beugrott! Mi lenne, ha a rajongóimnak írnék egy ilyen „köszönet dalt”. Meghálálni benne mindazt, amit adnak nekem és ők által tartok ott ahol most vagyok. Szerintem örülnének neki. De először is a szöveget kellett kitalálnom. Lássuk csak…- kezdtem gondolkodni és vettem elő a füzetemet ahová már több mint 70 dalt zártam.

’részlet’

„Tudtam, hogy eljön ez a nap,
Amikor mindenem megvan
A sok álom, egyszer csak megvalósult
A sok terv létrejött….

„A tegnapok már elmúltak
A jövő pedig előttem áll
Minden pillanatot, minden szeretet, minden löketet
Nektek köszönhetek
A sok mosoly az arcokon
A rengeteg tőlük áradt energia
Ez tesz, engem boldoggá
Néha azt hiszem, még mindig álmodom,
És nem akarok felkelni”

2 óra mélázás után, megszületett a szöveg és persze mellé a dallam is. Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen hamar meglesz. Nem tudom, de szerintem ez csak a következő albumra fog felkerülni, vagy esetleg bónusz számként még felmehet az albumra. ha megkérem Jason-t. Bár szerintem már én is beleszólhatok ebbe, hiszen már a második lesz szóval… ráadásul a saját albumom. Az elsőnél nem sok beleszólásom lehetett, hiszen be akartam kerülni a média világba és ezért a profik irányítottak, de most már ebbe én is benne vagyok. Ránéztem az órára és még mindig csak 3 óra volt. Bár már nem hallottam, hogy az eső esett volna, így az ablakhoz mentem és mosolyogva figyeltem a napot, ami végre előbújt. Eszembe jutott hírtelen Bolyhos. Bíztam Stellában, hogy gondját viseli. De kedvet kaptam kutyázni, ezért lementem hozzá.

- Szijjjaa Bolyhoskám – öleltem meg nyálas hangon.

Elkezdte csóválni a kis farkát és megnyalta az arcom.

- Mintha kicsit nőttél volna – mondtam neki mintha értené is.

A labdájával kezdtem vele játszani, ő pedig boldogan szaladgált utána. Gondoltam neki sem ártana egy kis friss levegő, ezért megkockáztatom, hogy lemegyek vele a parkba. Vagy inkább csak a kertbe? – kezdtem hezitálni. Végül inkább a kertnél maradtam. Az biztonságosabb. Megfogtam a kezembe és a hátsó teraszra leraktam, hogy onnan tudjon a füvön futkározni. Így is tett. Amíg élvezte a kint létet, addig én leültem a kőre, és figyeltem, mit csinál.

*****
Amikor már kezdett kifáradni, bevittem vissza a kis helyére és boldogan figyeltem tovább, ahogy lefeküdt aludni. Nem akartam zavarni a kis tökmagot, ezért halkan kimentem. A nappaliba igyekeztem, hogy ott nézzem a tv-t és meghökkenve vettem észre, hogy az egész család a nappaliba gubbaszt és tv-zik.

- Családi gyűlés? – mentem oda kuncogva.
- Gyere, ülj le mellénk – paskolta meg apu mellette az üres helyet. – épp egy jó filmet nézünk. Kapcsolódj be – mosolygott rám, ahogy leültem mellé.
Így is tettem. Tényleg jó film volt. Sokat nevettünk rajta. Így eltelt filmnézéssel a délutánom. Aztán, épp amikor felértem a szobámba a telefonom csengett. Odarohantam és örömmel néztem, hogy Missy keres.
- Szia – rikkantottam bele.
- Szia – kuncogott ő is – na mizujs?
- Áh, semmi. Megy az élet. És veled? – kérdeztem vissza.
- Dettó. Figyelj csak… arra gondoltam, hogy csaphatnánk egy csajos estét. Eléggé uncsi napom volt, és most jól esne kicsit kikapcsolódni. Buliznánk egy kicsit – noszogatott.
- Én szívesen mennék, de tudod. Nem vagyok még nagykorú, úgy, hogy először a szüleimtől kell engedélyt kérnem – mondtam unott hangon.
- Jönnek a csajok is. Lizzie, Sonja és Rebecca is. Már csak te hiányzol.
- Oké. Megyek és megkérdezem anyuékat. – bontottam gyorsan a vonalat.
Gyorsan leszaladtam és még mindig a nappaliban voltak.
- Anyu, apu – néztem rájuk – kérlek, mondjátok, hogy ma elengedtek egy csajos estére a barátnőimmel – néztem rájuk kis kutya szemekkel.
- Igen. Most hívott Missy. Nem lennék sokáig – tettem a hátam mögé a kezem egy X jellel.
- És nálatok, milyen az a csajos este?- húzta fel apu a szemöldökét.
- Elmegyünk egy szórakozó helyre és táncolunk – forgattam a szemem – butaságok nélkül – mondtam unottan. – mindig vigyázok magamra – kérleltem őket. – lécci.
- Holnap van programod? – kérdezte ismét apu.
- A stúdióba kell bemennem, de ennyi.
- Jó, rendben. Felőlem mehetsz. De nagyon vigyázzatok magatokra – kezdtem futásba felfelé – és időben hazajönni – hallottam, ahogy még utánam kiált.
Gyorsan szinte már berontottam a szobámba és a telefonomat, mint a sáska a kezembe vettem, és tárcsáztam Missy-t.
- Szia, mehetek – kurjantottam bele, ahogy felvette.
- De jóó – derült jó kedvre – akkor fél 8-kor ott leszünk érted Sonja autójával.
- Rendben. Megyek és készülődök.
- Dögöset vegyél. Mind abban leszünk.
- Oké – bontottam a vonalat.
Már tudtam is mit veszek fel. Ma este dögösen akartam kinézni. És talán 1-2 helyes pasival is megismerkedni sem egy rossz ötlet. A gardróbomhoz szaladtam és a nem régiben vásárolt bőr ruhámat elővettem. „Még mindig ugyanolyan dögös” – pásztáztam a szememmel. Elővettem hozzá egy magas sarkút és letettem az ágyra. Beviharoztam a fürdőbe és elkezdtem magam rendbe hozni. Először is gyorsan lezuhanyoztam, aztán fogat mostam és egyebek. Megszárítottam a hajam és a hajvasalóval kiegyenlítettem a hullámokat. Egy cicás sminket felraktam és már mentem is öltözni. Lassan felhúztam magamra a bőr ruhát, aztán a cipőt is, és mosolyogva néztem magam a tükörbe.

- Ha ma nem hódítok, akkor soha – jegyeztem meg magamnak.
De viszont, ha így meglát apám, akkor tuti, nem enged el. Bíztam abban, hogy már nem a nappaliban gubbaszt, és így ki tudok lopakodni. Lassan kitipegtem a lépcsőig és elkezdtem hallgatózni. Nem hallottam semmi hangot lentről, így egy kicsit megnyugodva mentem vissza a táskámért. Az idő is már fél 8-at mutatott, így hangtalanul próbáltam lesuhanni a lépcsőkön. Gubanc nélkül, amikor leértem, mosolyogva örvendeztem magamban, hogy már senki nem volt lent. Gyorsan kinyitottam a bejárati ajtót és gondoltam kint majd megvárom őket. Pár perc múlva már meg is érkeztek. Én gyorsabb léptekkel feléjük iramodtam, aztán gyors köszönés után már indultunk is a csajos estére…

Living the dream 22 rész

Szijasztok:D végre ma délután hazaértünk és már fel is raktam az új részt. Egy kis kedveskedésből lehet később felrakok még egy új részt:D:D


Reggel szokásosan keltem. Kómásan… Nem igazán volt kedvem felkelni, ezért még visszahajtva a fejem a párnára lecsuktam a szemem.

***20 perccel később***

A telefonom csörgésére kaptam fel a fejem. Reménykedve abban, hogy ezúttal nem Taylor keres, elővettem a fiókból a telefont és a képernyőről leolvasva láttam, hogy Michael az.
- Szia, Michael – mosolyogtam a telefonba.
- Szia. A ma esti Oprah miatt hívlak. 5-re érted megyünk. Addigra légy kész. És ha már itt vagyunk, akkor azt is mondom, hogy szerdán reggel fél5-kor indulunk a GMA-ra.
- Rendben megjegyeztem – pislogtam
- Viszont tegnap nem mondtad, hogy Jesse McCartney-val találkozol – vallatott.
- Jajj már mindenki tudja – bosszankodtam – csak beszélgettünk a munkáról. Nem volt semmi – forgattam a szemem. Michael néha úgy viselkedik, mint az apám, pedig csak a menedzserem.
- Rendben, nem ezért kérdeztem. Akkor majd megyünk érted.
- Oké, szia – bontottam a vonalat.

A telefont ráraktam az éjjeliszekrényre én pedig egy hátast dobva dőltem vissza az ágyba. A tegnap estén jár az eszem. Lehet kicsit keményen bánok Taylorral? Nem! Megérdemli. Nem hittem volna, hogy ennyire meg akart bántani. Vagy ki tudja, hogy mit akart ezzel. Komolyan mondom, már nem tudom hol áll a fejem. Lehet nem is szabadna ezen annyit agyalnom. A karrieremre kell koncentrálnom. Hogy kicsit felfrissítsem magam, és a dühömet kieresszem hírtelen gondolattól vezérelve eldöntöttem, hogy elmegyek az edzőterembe edzeni magam egy kicsit. Elkászálódtam a fürdőig ott elvégeztem a szokásos dolgokat, aztán a gardróbomhoz vezényeltem magam. Ahol kivettem egy fehér térdgatyót hozzá pedig egy egyszerű szürke felsőt. A táskámba bepakoltam egy kendőt, majd megtörölközni. Előkaptam egy baseball sapkát, felhúztam még egy edző cipőt és beágyaztam még gyorsan az ágyamat. Lementem a konyhába, bízva abban, hogy anyukám ott lesz és reggelit készít, mert most nem sok kedvem lett volna csinálni. Amikor leértem egy fél mosollyal láttam meg anyukámat.

- Szia – köszöntem neki.
- Oh, szia – mosolygott rám – hová mész?
- Az edzőterembe. – vontam meg a vállam – de előtte eszek
- Gyere, ülj le és mesélj a tegnapról – nézett rám.
- Öuu… oké – néztem értetlenül – semmi különös nem volt. Beszélgettünk a munkáról meg ilyesmi – rántottam meg ismét a vállam. – Anyu – kezdtem.
- Igen?
- Amikor eljöttem kiakadva Tayloréktól azon a partin, tudod. – hajtottam le a fejem.
- Igen? – kérdezte ismét ráncolt homlokkal.
- Utána mi történt?
- Úgy érted, hogy Taylort zavarta-e hogy elmentél.
- Nem. Csak, hogy, hogy viselkedett és… mit csinált azzal a… lánnyal – forgattam a szemem.
- Amikor elmentél, egy ideig úgy csinált mintha semmi sem történt volna. Beszélgetett azzal a… lánnyal, ettek, ittak meg ilyenek. De aztán kábé fél óra múlva egyre szomorúbbnak látszott és nem akart sokat beszélni. Aztán az a lány, felajánlotta neki, hogy elmehetnének vásárolni, azt hiszem – szűkítette össze a szemét – aztán elmentek.
- Ühüm – hajtottam le ismét a fejem. – és csók, vagy flört, vagy ilyesmi? – vallattam
- A lány próbálkozott… de szerintem nem sok sikerrel – vonta meg a vállát
- Ühüm – öngettem megint.
- Beszéltetek az óta? Tegnap volt itt, de mondtam neki, hogy Jesse-vel vagy.
- Hát, felhívott, de direkt nem vettem fel, aztán sms-t írt, hogy miért találkozgatok Jesse-vel ha ott van Ryan meg ilyenek. Az sms első felében kioktatott a másodikban meg bocsánatot kért – húztam fel a szemöldököm. – aztán visszaírtam neki a magamét kábé ennyi volt. – vontam meg a vállam.
- Elhiszem, hogy haragszol rá – fogta meg a vállam.
- Az nem kifejezés, mennyire – fújtam ki a levegőt.
- Kérdezhetek valamit? – hajolt közelebb, amire egy bólintással feleltem – Szereted még? – ráncolta a homlokát.
- Nem tudom – csóváltam a fejem – tényleg nem tudom, mert most, hogy megbántott jobban fáj, mint amikor Ryannal vége lett. Látni sem akarom. Nem igazán értem őt, és most már annyira magamat sem – húztam el a szám lehajtott fejjel.
- Kicsim – emelte fel az állam – senki másra nem kell hallgatnod csak is saját magadra. Hidd el, szerintem jó döntést fogsz hozni – mosolygott rám
- Köszi – erőltettem magamra egy halvány mosolyt. – amúgy jössz az Oprahra meg holnap Hollywood-ba? – váltottam témát
- Most nem. – vonta meg a vállát – itthon maradok a tesóiddal – mosolygott
- Oké – mosolyogtam vissza.

Szavak nélkül is átérzett velem anyukám. Tényleg jó, ha az embernek ilyen megértő anyja van. Reggelire gyorsan egy kis müzlit bekaptam, aztán összepakolva a dolgaimat indultam a garázsba az autómhoz. Beültem, beindítottam és már indultam is. Egész úton próbáltam elterelni a gondolataimat, de nem igazán tudtam másra gondolni. A rádiót is bekapcsoltam, bízva abban, hogy talán az segít, de nem így lett. Amikor odaértem, a hátsó parkolóba leparkoltam és hála egy fotós sem volt a láthatáron. Így nyugisan kiszálltam, és besétáltam. A pénztárnál kifizettem az egy órát aztán besétáltam a pasikkal és csajokkal teli edzőterembe. Fel szoktak ismerni, de itt nem igazán foglalkoznak a sztárokkal. Több ismert ember is jár ide, mint például David Henrie vagy a nem régiben említett Ashley Tisdale barátnőm is. Általában mindig csak a futópadot használom, mivel a futás minden testrészemet megmozgatja. Persze szabad levegőn sokkal jobb futni, de mióta ismert lettem sajnos nem mindig merek egyedül nekivágni. Lepakoltam a futópad melletti fogasra és beállítottam a szokásos tempómra.

***50 perccel később***

A futópadon most már csak sétálva mozgattam magam, mivel kezdtem fáradni a futásba. Közben kortyoltam 1-szer, 2-szer vizet és törölgettem magam, mivel idebent a lég kondi ellenére is meleg volt egy kicsit. Épp az órámra néztem és megállapítottam, hogy még van 10 percem. Közben szemlélgettem az épp edző, izzadságban tocsogó pasikat. Volt 1-2 helyes közöttük, de a legtöbbjük túl kigyúrt már nekem, ami nem jön be nálam. Épp a pénztár felé pislantottam, amikor hátulról két ismerős személyt megláttam. „Úristen” – mormogtam az orrom alatt. Mindkettőt azonnal felismertem. Az egyik Dan apu, a másik pedig a drága fiacskája Taylor. Épp fizettek ők is. Hírtelen megijedtem és leugrottam a futópadról. Leguggoltam, hogy még véletlenül se vegyenek észre. Gyorsan összeszedtem a cuccomat és bujkálva próbáltam menekülni innen. Mindenféle edzőgép mögé bebújtam, és épp aki ott edzett értetlenül nézett rám. „Nem igaz” – gondoltam magamban és csóváltam a fejem. „Hihetetlen, hogy egy helyre járunk edzeni”. Aztán hírtelen előtört a huncut énem. Valahol olvastam, hogy Taylor alsógatya nélkül jár edzeni. Talán most végignézhetném, hogy igaz-e. Egy fekete melegítő szett volt rajta, izmos lába kilátszott. Megnézhetném, ahogy edz, vagy maradjak itt és… érjem el, hogy álljon a zászló? Végül is, ha igaz a hír, akkor mindenki előtt leszégyeníthetném. „Nem, nem szabad. Te nem vagy ilyen” hallottam meg egy hangot a fejemben. Igaz, tényleg nem vagyok ilyen… részben. Az biztos, hogy jót mulatnék rajta. De inkább nem szítom még én is a tüzet kettőnk között. Amúgy ha már edzeni jön, lehetne annyi esze, hogy vesz fel alsót. Ő tudja – forgattam a szemem, ahogy figyeltem őt. Láttam, hogy valakit keres, és pont erre felé nézett mire én gyorsan lehúztam a fejem. Egy régi tanárnőm szerint, ha te nem látsz valakit, ő sem lát téged és most reméltem, hogy ez bevált. Végül észbe kapva, a megfelelő pillanatban kiosontam. Amikor kimentem a hátsó ajtón, észrevettem, hogy Taylor pontosan az én autóm hátánál parkolt le. Akkor engem kereshetett, vagy nem tudom. Ilyen véletlent basszus – ámultam el. Kinyitottam az autóm és behuppanva már indítottam is.

*******
Mire hazaértem, meglepetésemre az óra már délután fél3-at mutatott. Hogy ment el ilyen hamar az idő? – néztem értetlenül. Beálltam a garázsba, és kiszálltam az autóból. Bementem a házba és megint Nick haverjaival találtam szembe magam.
- Sziasztok, srácok – köszöntem nekik oda, most már egy mosollyal az arcomon.
- Oh, megjött a csinibaba – mondta az egyik szőke srác, mire felhúztam a szemöldököm – nem megyünk medencézni? – húzogatta a szemöldökét.
- Te be vagy állva? – kérdeztem tőle flegmán – képzeld, valaki dolgozik, és nem csak henyél egész nap – húztam fel az orrom büszkeséget mutatva. – Barom! – jelentettem, ki ahogy elindultam az emeletre.

Felmentem zabosan a szobámba és bevágtam magam mögött az ajtót. Istenem, hogy milyen barmok vannak a világon -.- Ledobáltam a cuccaimat és hírtelen döntéstől vezérelve bementem a fürdőbe és elkezdtem teli engedni a kádat. Csepegtettem bele minden féle nyugtató olajt. Amikor teli lett, levetkőztem és lassan belecsusszantam. Mély lélegzetet véve elmerültem a langyos vízben, azt remélve, hogy elmoshatom a partin történt emlékeket. Legszívesebben most ezt tenném, de nem tudom. Nem megy. Nem tudom csak úgy elfelejteni a történteket, és megbocsájtani. Mit beszélek? Már a megbocsájtásról? Oké bocsánatot kért sms-ben. Mert nem adtam esélyt sem rá, hogy személyesen tegye meg… de ez nekem kevés. Bele fogok ebbe őrülni – jöttem fel a víz alól. Anyukám szerint magamra kell hallgatnom. De még magamat sem értem. Először is azt súgja az ösztönöm, hogy felejtsem el és bocsássak meg neki, de ott van az a fájdalom, amit okozott azzal, hogy hátba támadott. Pedig sosem gondoltam volna ezt róla.

***1 óra múlva***

Ideje kiszállni – állapítottam meg, ahogy az órára néztem. És ideje készülődni. Bevallom, most a ruhaválasztással nem fogok sokat időzni, mert tudtam mit fogok felvenni. Kiszálltam a kádból és magam köré csavarva egy törölközőt indultam a gardróbba. Elővettem egy rózsaszín, alul fekete flitteres ruhát, egy fekete csinos magas sarkút, és a ruhához illő kiegészítőket és ráraktam az ágyra, hogy csak fel kelljen venni. Visszavánszorogtam a fürdőbe, ahol megszárítottam a hajam, aztán a hajvasalóval egyenesre kivasaltam. Magamra dobtam egy halvány rózsaszín-fekete sminket, és a szobámban felöltöztem. A tükör előtt állva, elégedetten néztem magamon végig. A fekete D&G táskámat elővéve beledobáltam a fontosabb dolgaimat, aztán egy gyors pillantást vetve a telefonomra megállapítottam, hogy 2 perc múlva fél5. Jól tudok időzíteni – bólogattam mosolyogva. Lassan letipegtem a lépcsőn, és ahogy leértem már meg is szólalt az ajtócsengő. Kinyitottam és Michael egy mosollyal lépett bentebb. Még gyorsba adtam egy puszit a nappaliban üldögélő anyu és Stella arcára, aztán már el is viharoztunk.

- Szandra – szólt Michael – megszereztem neked Kristen telefonszámát – mosolygott és adott egy cetlit a kezembe, amin a telefonszám volt.
- Isten vagy – öleltem meg hálásan.
Gyorsan beírtam a telefonomba és elmentettem.
- Csütörtökön akkor délután itt lesz Kíra a barátnőd – jutatta eszembe.
- Oh, tényleg. Szerintem akkor épp a stúdióban leszek Jesse-vel a dalt írni, esetleg elé küldetnéd a sofőrt?
- Persze – mosolygott
- Köszi – néztem rá hálásan.
Az út többi részében nem sokat beszéltünk. Mindkettőnk bambán bámultunk az ablakon kifelé. Amikor hírtelen a telefonom ismét csörgésbe kezdett. Rápillantottam a képernyőre és meglepetten, de mosolyogva tettem a fülemhez.
- Szia, Kíra – mosolyogtam.
- Szia – hallottam meg egy bánatos hangot.
- Mi történt? Mi a baj? – kezdtem aggodalmaskodni.
- Van egy nagyon rossz hírem.
- Jaj, ne – forgattam a szemem.
- Nem mehetek a hétvégén – vallotta be a rossz hírt.
- Mi? – csattantam fel.
- Sajnálom. Először igent mondtak, aztán tegnap úgy döntöttek, hogy mégsem engednek ilyen hosszú útra. Ne haragudj. Hidd, el én mindent megpróbáltam. Sírtam, ordítottam, kedveskedtem velük. De semmi sem hatott rájuk.
- Jaj de kár – szomorodtam el.
- Annyira szerettelek volna látni, és visszamenni Kaliforniába – csuklott el a hangja.
- Elhiszem – kezdett a szemem könnybe lábadni – én is alig vártam már, hogy itt légy erre tessék.
- Sajnálom – hallottam, hogy a könnyei csorognak az arcáról.
- Semmi gond. Majd összehozzuk máskor – nyugtattam meg.
- Remélem minél hamarabb.
- Én is remélem. El se hiszem, hogy ez történik a barátságunkkal – kezdett minden elhomályosulni a szemem előtt.
- Én se hiszem el. Apámnak pont ebbe a hideg Kanadába kellett állást kapnia. És tudják, mennyire jó barátnők vagyunk, mégse engednek el – kezdett kicsit idegesebb lenni.
- Na, jó. Ne itassuk az egereket. Épp az Oprah show felé igyekszünk, ma este 7-kor élőben. Nem akarok úgy kinézni, mint egy mosómedve – húztam el a szám.
- Rendben. Akkor megyek és nézem – derült jobb kedvre.
- És tényleg ne haragudj, hogy ilyen kevés időm van rád. De ígérem, felhívlak majd még.
- Jajj semmi gond. Megértem – mosolyodott el ő is.
- Akkor majd beszélünk.
- Oké oké – kuncogott – szia.
- Szia – bontottam a vonalat.
Elég rosszkor jött ez a hír. Nagyon hiányzik Kíra és az a megnyugtató ölelése, amikor szükségem lenne rá. Mióta elköltöztek nem láttam és tényleg keveset beszélünk. Ahogy ezen így elgondolkodtam, éreztem, hogy kezdünk lelassulni, így arra véltem, hogy talán megérkeztünk.
- Megjöttünk – mosolyodott el Michael. – nagy levegő és kiszállás.
- Oké – mosolyogtam, ahogy kinéztem az ablakon, ahol már rajongók sikítozásai vártak.
Kinyitották az ajtóm és én óvatosan kiszálltam. Már is Tom biztonságában érezhettem magam. Azért is jöttünk hamarabb, hogy a rajongóimat „kielégítsem”. Amikor kiszálltam, először a fotósoknak pózoltam pár kép erejéig, aztán odasétáltam a rajongókhoz. Néhány nem épp kislánynak mondható leányzónál, láttam, hogy elsírják magukat, mire közelebb mentem hozzájuk és mosolyogva kérdeztem meg a nevüket.
- Hogy hívnak? – mosolyogtam végig. Hiába, akárki akármit mond, engem a rajongóim mindig mosolyra derítenek.
- Öö… Rebi – dadogta
Aláírtam a kis posztert, amit elém nyújtott „Sok szeretettel Rebinek, Szandrától”. Aztán a többi sírós leányzóval is így tettem, ők pedig visszamosolyogva hálálkodtak a kis aláírásért és képekért. Amikor már épp befelé indultam, egy ismeretlen, de szimpatikus nő megállított.
- Ne haragudj, nem akarlak zavarni, csak van egy aprócska rajongód, akit biztosan véletlenül figyelmen kívül hagytál. Itt dolgozom, és az anyukája szólt nekem, hogy esetleg vissza tudnál-e jönni, egy képért vagy aláírásért. – mosolygott rám
- Hát, persze – mosolyogtam vissza.
A nő megmutatta merre találom a kis rajongómat és néztem feléje, ahogy az aprócska kisfiú az anyukájának pityereg. Elmosolyodtam és oda mentem hozzá, mire az arcára óriási mosoly kerekedett.
- Szia – köszöntem neki – hogy hívnak?
- Rafaelle – nyöszörögte rekedten.
- Készíthetek veled egy képet?
- Igen, igen – csillant fel a szeme.
Elkértem az anyukájától a fényképezőt és oda hajolva kattintottam egyet. Oda nyújtotta hozzám, az első albumomat és névre szólóan aláírtam neki. Nagyon édes volt végig. Visszaadtam a fényképezőt és elindultam az épületbe. Amikor beértem, mindenféle ember körülöttem mászkált. Elvezettek egy szobába, ahol készülődhettem a műsorra. Még van fél óra a kezdésig. Először is beültettek a fodrász székbe, ahol kicsit rendbe szedték a hajam, aztán a sminkes székbe átültem, ahol a nő szerint egész jó sminket hoztam magamnak össze, de azért javított rajta egy kicsit. Amikor készen lettem, Michael szólt, hogy Oprah szeretne velem találkozni a műsor előtt, ezért felálltam és a statiszták vezetésével elvittek Oprah-hoz. Amikor meglátott, merő bájjal és kedvességgel fogadott.
- Végre láthatlak élőben is – ölelt meg
- Helló – nem tudtam, hogy tegezhetem-e ezért csak így köszöntem.
- Óh, nyugodtan tegeződhetünk – felelt a magamban feltett kérdésre. – Örülök, hogy el tudtál jönni.
- Én örülök, hogy meghívtak – mosolyogtam. – megtiszteltetés, hogy a műsorodban szerepelhetek – vallottam be.
- Hát, kíváncsi mindenki rád. – kuncogott
- Igen – bólogattam
- És, hogy bírod, ezt az életet ilyen fiatalon? – nézett rám fürkészve az arcom.
- Hát, szerintem egész jól bírom. Élvezem, és próbálok csak a jó oldalát nézni mindennek.
- Jó dolog a pozitív gondolkodás.
- Én is így gondolom – értettem vele egyet.
- Na, de most ha nem haragszol még fel kell készülnöm a műsorra. Majd bent találkozunk – ölelt meg még egyszer.
- Rendben – mosolyogtam utána.
Tényleg olyan kedves és barátságos, mint amilyennek mondják. A bölcs Oprah. Amúgy imádom őt, teljesen. Rengeteget segített már az embereken. A műsor kezdése előtt még visszamentem abba a kis szobába és ott vártunk Michaellel.


- Lassan jöhet, Szandra – nyitott be az egyik műsorszervező.
- Már is – álltam fel a kanapéról.
Pár emberke kíséretével, a stúdióig elmentem, aztán vártuk a kezdést. „10 másodperc” hallottam. Oprah gyorsan belépdelt, és nyugisan leült. Bevallom, most már kezdtem ideges lenni. Reméltem, hogy ez az interjú kellemes lesz, és semmiféle aljasság nem lesz benne. Bár ezt kétlem, hiszen Oprah az egyik legkedvesebb ember, akit valaha láttam, nem hiszem, hogy bárkinek tudna ártani. Hírtelen a kezdő csengő zökkentett ki a gondolataimból. Oprah már is elkezdte a bevezető szövegét és már csak arra vártam, hogy engem hívjon be.
„Ma este egy igen különleges énekesnő a vendégünk, aki pár hónap alatt meghódította az egész világot. Kérem, fogadják nagy tapssal Szandra Burke” – indultam felé. Hallottam a közönség felől érkező sikításokat, és elismeréseket, ami nagyon jól esett. Integettem mindenkinek, ahogy leültem a nekem szánt fotelbe.

- Szia, Szandra. Örülök, hogy itt vagy.
- Szia. Én is örülök, hogy itt lehetek – mosolyogtam – köszönöm – fordultam a közönség felé.
- Most ért véget az első turnéd, igaz?
- Igen, így van.
- Milyen érzés volt felülemelkedni és a világot bejárni?
- Wáow. Hát ez olyan… leírhatatlan érzés volt. Egyszerűen az álmom vált valóra. Rengeteg új és tehetséges emberekkel dolgozhattam együtt. A turné alatt közelebb kerültem a rajongóimhoz is és rengeteg kedves emberrel ismerkedhettem, meg akikkel mára már jó barátok lettünk. Az utazás is nagyon tetszett, mivel imádok utazni. Tényleg, mindig alig várom, hogy az autóba vagy a repülőbe üljek és utazzak. De általában a barátaimnak mindig azt mondom, hogy: érdekes, mert bejártam a világot és nem láttam semmit sem. Egyszerűen nem volt időm, hogy a városokat ahol jártam, megnézzem pedig nagyon szerettem volna.
- Igaz, az, hogy a koncertedre ingyen jegyekért még meg egy versenyt is rendeztek?
- Igen, igaz. Nagyon vicces volt, mert nem gondoltam volna, hogy ennyin pályáznak egy családi ingyen jegyért a koncertre. A verseny egy kisebb erőpróba volt az apukáknak, mert magas sarkúba és egyrészes ruhában kellett versenyt futniuk. Tényleg nagyon vicces volt. – kuncogtam el magam.
- Wáow. Azt én is megnéztem volna – nevetett ő is.
- Aztán pedig nyereményként, én adtam át neki a jegyeket.
- Ezért akkor még is érdemes volt futnia magas sarkúban – kuncogott – Lehet tudni már valamit az új albumról? Vagy esetleg egy új videóklipp?
- Hát, már elkezdtünk dolgozni az új albumon, de a videóklipp még nincs a tervben.
- Ezt ne vedd furakodásnak, de a minap láttak téged Jesse McCartney-val!
- Oh – nevettem fel – nem sokára lesz egy közös dalunk és a végett találkozunk sokat. – vallottam be mosolyogva
- Sokan kíváncsiak voltak erre. Akkor ezek szerint lesz egy új dal nem sokára?
- Igen, igen.
- Lehet tudni a kiadás dátumát?
- Nem igazán, mert még csak a minap történtek meg a megbeszélések, és a héten kezdünk el a dalon dolgozni.
- Áh, értem. Viszont csúnya pletykák járnak mostanában, hallottál ezekről?
- Nem, nem igazán – ráncoltam a homlokom – milyen pletykák?
- Azt feltételezik, hogy Ryannel szakítottatok? – húzta el a száját mire én ledöbbentem.
Honnan tudhatnák ezt. Végül is semmi közük a magán életemhez, de azt hiszem ideje volt tiszta vizet önteni a pohárba.
- Igen, a pletykák igazak – húztam el a szám
- Oh, és mi történt, ha lehet tudni?
- Hát, mint minden párkapcsolatban egyszer valami elhalványul és velünk is ez történt. – rövidítettem le – mindketten sokat dolgozunk és egymásra pedig nincs időnk – vontam meg a vállam.
- Ez szomorú – görbült le a szája. – de egy kis felvidításként, tudtad, hogy az Itunes-on az első helyet foglalod el már 2 hete? – nézett tágra nyílt szemekkel.
- Tényleg? – ámultam el – fogalmam sem volt róla, ezt most hallom először – mosolyodtam el – és 2 hete? Wáow, köszönöm – ámuldoztam.
- Mesélnél nekünk, a jövőbeli terveidről?
- Persze – mosolyogtam folyamatosan – jelenleg most minden erőmmel az albumra koncentrálok, aztán a megjelenés után, vagyis jövő nyáron valószínűleg egy újabb, nagyobb turnéra indulok majd. Persze közben még érhetnek meglepetések, mint például most ez a duett is.
- Hogy állsz a színészkedéssel?
- Nagyon szeretném kipróbálni, illetve már voltam egy filmben Mandy Moore oldalán. Ez egy kisebb szerep volt, de nagyon élveztem és szeretnék ebbe is belevágni.
- Hát, mi nagyon kíváncsiak lennénk – mosolygott ő is. - Elmesélnéd nekünk, hogyan is élted át ezt az egész fordulatot az életedben?
- Most sem nagyon hiszem el, hogy ez mind velem történt meg. Mióta eszemet tudom, a zenével foglalkozok. Emlékszem még az óvodában írtam meg az első dalomat. Rengeteget álmodoztam arról, hogy a színpadon vagyok, és a rajongóimnak énekelek, és tessék. Most azt az életet élem, amit akkor csak álmodtam. Hihetetlen, tényleg. Régebben mindig azon gondolkodtam, hogy mit is csináljak, hogy ne unatkozzak. Most pedig még arra sincs időm, hogy rendszeresen egyek – kuncogtam el magam.
- Nehéz a földön maradni, ezekkel a „szárnyakkal” amiket kaptál?
- Hát, ha sok időt töltesz a családoddal és a barátaiddal, akkor egyáltalán nem nehéz. Engem mindig ők húznak vissza a való világba. Igazából mondhatom, hogy két életet élek. Ezt ahol most vagyok, a fények, a csillogás, mindenhol rajongók és sikítozások. De amikor hazamegyek, akkor ugyanúgy ki kell takarítanom a szobám, vagy segíteni anyukámnak mondjuk főzni, vagy megteríteni. A legjobb dolog az, hogy az egész családom teljesen mellettem áll és számíthatok rájuk bármikor.
- Gondolom, a fotósok ellen sem tudsz mit csinálni.
- Ez így van. De ezzel jár. Nem mondom, hogy bele kell törődni, mert ez nem normális, csak meg kell szokni. Tényleg nem normális, hogy akárhová megyek, menekülök a fotósok elől. – csóváltam a fejem.
- Ha épp nem dolgozol, akkor mit csinálsz szabadidődben?
- Semmi extrém. Otthon vagyok és tv-zek, vagy épp valamelyik barátommal lógok, esetleg vásárolok. Ha pedig bowlingozni támad kedvem és ez azzal jár, hogy kimerészkedjek egy ismertebb helyre, akkor megbirkózom a fotósokkal – húztam félmosolyra a szám – de mikor hazamegyek mindig az első mondatom: egy ideig nem fogok bowlingozni. – mondtam komolyabban az utolsó mondatot mire Oprah elkuncogta magát.
- Van elég időd, hogy kipihend magad? Mert ugye elég fiatal vagy és neked is kell a pihenés.
- Igen, ilyenkor mindig van időm a pihenésre, de amikor folyamatosan úton vagyok a turnén, akkor sem fáradok el olyan, könnyen mert mindig izgatott vagyok, hogy láthatom a rajongóimat, aztán újra és újra énekelhetek, nekik végül láthatom a színpadról a boldog arcokat, amik adják nekem az energiát.
- Ezt szépen mondtad – mosolygott – te aztán szereted a rajongóidat.
- Mi az, hogy. Imádom őket. Nélkülük nem ülhetnék most itt. – fordultam a közönség felé – ők a legjobb rajongók a világon. – mire mindenki sikítozni kezdett.
- Találkoztál már igazán megszállott rajongókkal?
- Oh, igen. Van egy sztorim erről.
- Elmesélnéd?
- Persze. Egy kisebb fellépésen voltam, egy kisvárosban. Amikor lejöttem a színpadról körbeálltak és mindenkinek írogattam képeket alá, meg fotókat csináltunk. Aztán amikor hátramentem az öltözőmhöz egy kislány megkért rá, hogy írjam alá a pólóját, én pedig azt mondtam neki, hogy „várj egy kicsit, amíg átöltözöm” és hírtelen a nyakamba ugrott én pedig annyira megijedtem, hogy lélegezni is alig bírtam – kuncogtam – elkezdtem pánikolni mert szorongatta a nyakam és nem engedett el. Aztán odasietett a testőröm és valahogy leszedte rólam. Elég erőszakos kislány volt. De amikor leszedték rólam, aláírtam a pólóját plusz még képet is csináltam vele, aztán békésen elment mintha semmi sem történt volna.
- Hű. Megszállott volt kicsit – ámult el.
- Hát, igen – biccentettem oldalra a fejem.
- Mesélnél a különböző országbeli rajongóidról?
- Azt hiszem a legfélénkebbek azok a németországiak. Arra is turnéztam, és az autogramm osztáson rengetegen elkezdtek sírni és nem mertek hozzám közeledni. Sokszor nem értem, hogy miért sírnak. Hiszen én is csak egy ember vagyok – vontam meg a vállam – aztán mindig mondtam nekik, hogy gyertek, közelebb nem harapok. A legszenvedélyesebb rajongóim azok egyértelműen a londoniak. Ott is volt autogramm osztás és rengeteg különleges ajándékot kaptam tőlük. Nagyon aranyosak voltak, és egyáltalán nem erőszakosak. Bár mindenhová követtek az tény.
- És kik a legerőszakosabbak?
- Azt hiszem… a portugáliaiak. Ők olyanok voltak, hogy elég közel merészkedtek hozzám és megfogták a kezemet meg a karomat, aztán elkezdtek magukhoz húzni. Pont a portugáliai repülőtéren volt egy eset ahol indultam volna a repülőhöz és a kedvenc sapkám volt rajtam, erre hírtelen valaki lekapta rólam. Én pedig nem tudtam merre nézzek. Aztán előttem megállt két 14 év körüli lány, akik azzal fenyegettek, hogy ha nem csinálok velük képet, akkor nem adják vissza a sapkám. Így kénytelen voltam csinálni velük képet.
- Ez nem volt szép tőlük.
- Tényleg nem. Meg is mondtam nekik, hogy ezt ne csinálják, többet mert nem lesz jó vége. Aztán persze bocsánatot kértek tőlem és azoktól is, akik utánuk rohangásztak.
- Van esetleg olyan sztár, akivel nagyon szeretnél randizni vagy találkozni? – tette fel a furcsa kérdést.
- Öhm…. – próbáltam valami vicceset mondani – Talán Brad Pitt – húztam ki magam.
- Hiszen már van felesége és gyerekei is – nevetett fel.
- És? – vontam meg a vállam viccesen – nem, csak vicceltem – vallottam be és kuncogtam.
- Esetleg van példaképed?
- Igen. Első sorban az anyukám a példaképem. Azért mert, egyszer én is szeretnék olyan családot, mint ami nekünk van most. Azt hiszem, egyértelműen anyukám tartsa össze a családot. Egyszerűen csak szeretnék olyan lenni, mint ő. Mindenben megért engem, és talán ő a legjobb barátnőm is. De felnézek Jessica Albára és Kelly Clarksonra is. Szeretnék olyan karriert elérni, mint amilyen Jessicának van. És azért Kelly, mert tudom, hogy a semmiből indult el a karrierje, mostanra pedig világszerte imádják őt. Nagyon szeretem mindkettőjüket.
- Találkoztál már valamelyikkőjükkel?
- Nem, sajnos még nem – húztam el a szám.
- Biztosan fogsz majd találkozni velük.
- Remélem – mosolyodtam el.
- Újra azt mondom, hogy nem akarok vájkálni az életedben, de szerintem sokunkat érdekel, az, hogy mostanában Taylor Lautnerrel is láttak. A híres farkas fiúval. – erre teljesen ledöbbentem. Hol a fenébe láthattak meg vele? Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak, lefagytam. Végül mély levegőt véve, gyorsan kitaláltam valami hihetőt.
- Hát, régebb óta ismerem. És a színészkedéssel kapcsolatban kerestem meg, hogy ajánljon be 1-2 szerepre – kacsintottam.
- Hol találkoztál vele?
- Ez egy elég vicces történet – úgy gondoltam hírtelen, hogy elmondhatom, hogy egy suliba jártunk – amikor még egyikünk sem volt még híres, de ő már színészkedett, akkor sulit váltott és évfolyamtársak lettünk – vontam meg a vállam a hírtelen beugró szép emlékekre. – és ott ismerkedtünk meg.
- Oh, érthető. Gondolom, akkor jó barátok vagytok?
- Igen. Jó fej srác – húztam el a szám. Hírtelen arra gondoltam, hogy ha ezt látja Taylor, akkor biztos kinevet vagy elámul a kis hazugságomon.
- Akkor biztosak lehetünk benne, hogy te Team Jacobos vagy? – erre mindenki sikítozni kezdett.
- Igen, de nem Taylor miatt. Szeretem azt a karaktert. – vallottam be. – már várom a New Moont – mosolyodtam el.
- Akkor ezek szerint a premieren is jelen leszel?
- Nem hiszem – csóváltam a fejem – illetve még nem tudom.
- Egy kicsit visszatérve a karrieredhez. Amikor berobbantál sokan azt állították, hogy csak azért lettél híres, mert az apukád egy nagy céget vezet. Te mit gondolsz erről?
- Igen, hallottam erről. De ez egyáltalán nincs így. Apukám minden erejével megpróbált ettől az élettől megóvni, mert azt akarta, hogy mindegyik gyerekének legyen gyerekkora. Sikerült is neki, hiszen csodás gyerekkorom volt. De átléptem egy újabb életbe, ahol már nem tudott megóvni. Most már úgy van vele, hogy beletörődött és azt mondta, hogy „rendben akkor csináld ezt és én nagyon büszke leszek rád”, amit mindig emleget. De senki se higgye azt, hogy csak úgy bombaként lettem híres, mert megdolgoztam ezért.
- Én nem is hittem el ezt a pletykát. Te tipikus olyan „mindenért megküzdök” lánynak látszol – mosolygott,
- Igen, ez így van – mosolyogtam vissza. – nem igazán szeretem, ha a nehéz dolgok egyszerűen csak úgy elém tárulnak. – vontam meg a vállam.
- Rendben. Én igazán jól éreztem magam. További sok sikert az életben – kezdett búcsúzkodni tőlem.
- Én is köszönöm – öleltem meg.
- Hölgyeim és uraim, Szandra Burke-öt láthatták – kezdődött egy reklám.
Én kijöttem Oprah-val és elbúcsúztunk egymástól. Megköszöntem neki a meghívást, ő pedig az interjút aztán már ment is visszafelé. Tényleg jól sikerült ez az interjú, 1-2 kínos kérdést elnézve. Visszamentem a szobába, ott felkaptam magamra a táskám és elindultunk kifelé. A rajongóim még mindig kint vártak, így, úgy döntöttem, hogy ismét megállok pár percre képeket és autogrammot osztogatni. Tom végig mellettem állt és a közeledőket kicsit hátrébb tolta. Miután jó pár rajongó kívánságát teljesítettem, beültünk az autóba és egy utolsó integetéssel elköszöntem a rajongóktól. Aztán már indultunk is. Jól éreztem most magam. A rajongóim tényleg jó hatással vannak rám. Mindig boldoggá tesznek. De nem igazán beszéltünk a hazaúton Michaellel. Én kicsit elfáradtam, így lesüllyedtem az ülésbe és lehajtva a fejemet próbáltam pihenni.

**********

Amikor hazaértünk már éreztem a testemre is kiülő fáradtságot. Elköszöntem Michael-től és beviharoztam a házba. Már kicsit késő volt így nem akartam senkit sem zavargatni azzal, hogy megjöttem így csak felfelé vettem az irányt. Bementem a szobámba, ledobtam a táskám és eszembe jutva, hogy holnap korán kell kelnem, gyorsan levettem magamról a ruhám, beálltam a tus alá és fél órás fürdés után, felvettem egy alvós cuccot aztán bebújtam a puha ágyamba. Nem éreztem, hogy szükséges a tv mivel már a szemeim is fájtak a fáradtságtól, így alig vártam, hogy lehunyva pihentessem őket. Még utoljára felnyitottam a szemem eszembe jutva megint a reggeli kelést. Beállítottam az órámat negyed 4-re. Tudom, hogy fél 5-kor indulunk, de én a hajnali kelésnél totál le vagyok lassulva. Aztán befordultam és percek alatt álomba zuhantam….

Képek+ Több Tihanyról

Szijasztok megint:D Az előbb sürgettek, de most van időm leírni, hogy mit is csináltunk Tihanyban. Először is olyan fél10 körül mentünk fel a kompra. A kompon nagyon jóó volt, tök szép volt minden onnan. Aztán lejöttünk és felmentünk egészen a tihanyi vásárig. Leparkoltunk és amikor elindultunk a sorokon megláttuk, hogy megy egy kis vonat erre anyukám "menjünk egy kört" én meg "naná, menjünk". Szóval felültünk és asszem az volt a legjobb egész Tihanyban. Egy egész sétakört mentünk. Szuper volt. Aztán leszálltunk és elindultunk a sorokon. Asszem kábé minden soron végig mentünk és vettünk pár szuvenírt és bementünk egy panoptikumba ahol megnézhettük a királyokat meg a kalózokat. 2 óra fele eljöttünk, aztán elmentünk vásárolni egy kis kaját és feljöttünk a hotelbe amiről már az előzőben írtam. Most kezdődik a tv-be a Made ing hungária [19:10], azt nézzük. Majd 8-fél9 körül megyünk vacsizni, aztán kimegyünk a kikötőbe a tűzijátékot megnézni. Egyébként közben összebarátkoztunk a szomszéddal is, akik mellettünk meg alattunk laknak. Tök jó fejek:D A holnapi program az lesz, hogy 10 órakor kimegyünk a partra és elmegyünk egy 1 órás hajóútra, aztán visszajövünk és délutánig a balcsiba fürdünk. Vasárnap reggel 10-kor pedig indulunk hazaa. Egyébként ma délután lett egy kis honvágyam. Hiányzik a cicáám(L)(L)(L). Most postolok néhány képet:D

01Ez a hotelünk udvara

02Itt a tihanyi kilátóba voltunk

03 és íme a Jacobos párnámLLLLLL

Beszámoló

Szijasztok!! Mivel vasárnapig nem lesz a Living the dream-ből friss, így, úgy gondoltam, hogy ne unatkozzatok addig, számon tartom, hogy mit csinálunk itt Balatonföldváron. Szóval.... tegnap délután olyan 3 óra körül megérkeztünk erre a nagyon szép helyre. Beköltöztünk a hotelba ami szintén tök szép. Aztán elmentünk tankolni és megnéztük a Balaton partot, csodásLL.Utána visszajöttünk és elkezdtünk pancsolni a medencébe tesómmal, mondjuk nem mondanám pancsolásnak mert tök hideg volt a víz így én csak pár percre mentem bele, de volt jakuzzi de sajna az is tök hideg volt meg el volt romolva, így fogtam magam és inkább átöltöztem és kifeküdtem a napozóágyra. Vacsora előtt kb 1 órával anyukámmal tollasoztunk meg apuék ping-pongoztak. Aztán elmentünk olyan 8 körül vacsizni. Ma reggeli után Tihanyba átmentünk komppal amiről csináltam képeket és videót is, nagyon élveztük. Tihanyba minden nagyon szép volt, bár már voltam 3x de még mindig meglepetést okozott. Vettünk pár ajándékot és kaptam egy Tayloros párnátLLLLLLLLL annyira jóó. Majd postolok egy képet róla, meg mindenről ha hazaértünk. Dél.u. 2 körül visszaértünk a szállásra, megebédeltünk és most [15:41] készülünk lemenni a medencébe. Este meg gondolom kiülünk az erkélyre és tűzijátékot nézünk. Nah most megyek mert így is sürgetnek:/ páásLLL

Living the Dream 21 rész

Több órányi tv-zés után eljött az ideje, hogy elkezdjek készülődni a ma esti vacsorára. Fogalmam sem volt, hogy mit vegyek fel. Elegáns, szexi, vagy csak normális? Nem tudom. Nem épp hódításra készülök, de azért csinos legyen. Habár ha jobban belegondolok, miért ne? Talán Jesse-vel féltékennyé tehetem Taylort. Nem is rossz ötlet. De ezzel meg csak kihasználnám Jesse-t. Na, majd meglátjuk mi fog ebből kijönni. A ruhákhoz visszatérve, végül megakadt a szemem egy elegáns fekete, kivágott felsőn és egy kihívóbb farmer nadrágon. Ez jó lesz – vettem ki a gardróbból mindkettőt. Letettem az ágyra és átvonultam a fürdőbe, ahol elővigyázatosságként megmostam a fogam, és a hajvasalóval szebb hullámokat varázsoltam a hajamba, amit egy hullámcsattal az egyik oldalt felfogattam. Visszatérve a szobámba, felvettem a kikészített ruhákat, még dobtam magamra egy könnyebb, de látványos sminket és befújtam magam Christina Aguilera finom parfümével. Mire mindennel készen lettem, már épp az óra a hetet mutatta. Pontos vagyok… és elégedett – néztem meg magam a tükörbe. Felkaptam a fekete D&G táskám és lassan letipegtem a konyhába ahol anyukám a vacsorát készítette elő.

- Hát, te hová készülsz? – hökkent meg, ahogy meglátott.
- Ma nem itthon vacsorázok! – mosolyogtam huncutul.
- Kivel akkor és hol? – nézett értetlenül.
- Tudod – forgattam a szemem – Jesse McCartney-vel. Mindjárt itt lesz értem – néztem az órámra.
- És ilyen felsőben akarsz menni? – nézett végig rajtam.
- Miért, milyen ez a felső? – néztem magamra.
- Kivágott, és sokat mutató – csóválta a fejét.
- Nem öltözök át – húztam fel a szemöldököm.
Nem válaszolva, csak visszafordult és folytatta azt, amibe belekezdett.
- Ne csinálj semmi butaságot – motyogta
- Nem fogok – ráncoltam a homlokom.
Nem értem mi baja van. Tudja, hogy nem fogok hülyeségekbe belemenni. Na, jó, néha igen, mikor fel vagyok pörögve, de azért észnél vagyok mindig. Leültem a nappaliba izgatottan, hogy mikor jön végre.

******

Pár perc üldögélés után meghallottam az ajtó csengőt, és felugorva tipegtem az ajtó felé. Lassan kinyitottam és a szőke jóképű srác mosolyogva nézett végig rajtam.
- Csini vagy – elégedetten bólogatott.
- Köszi – vontam meg a vállam – mehetünk?
- Persze – engedett ki udvariasan az ajtón.
Nem tudom, de valahogy éreztem, hogy ez a ma este jól fog eltelni. Egy kis huncutságra vágytam, ami ritkán jön elő, de most, hogy megláttam Jesse-t előtört belőlem ez az érzés. Udvariasan kinyitotta az autója ajtaját és én pedig behuppantam az anyós ülésre. Pár másodperc múlva, már magam mellett éreztem a helyes Jesse jelenlétét. Beindította az autót és már indultunk is.
- Hová megyünk? – néztem rá huncutul.
- Majd meglátod – nézett rám csábosan.
Már Studio City-nél járva, kicsit értetlenül még egyszer rákérdeztem.
- Na, hová megyünk? – néztem rá.
- A kedvenc éttermembe – forgatta a szemét viccesen.
- Oh! Oké – nyugodtam meg.
Az úton nem sokat társalogtunk, de sokszor rám-rám pillantott és szemérmetlenül végignézett rajtam. Amikor közeledtünk már tudtam, hogy hová akar vinni, mert mindenhonnan paparazzik jöttek elő és készítették a kameráikat.
- A fenébe! – szitkozódott – honnan tudták, hogy ide jövünk – ráncolta a homlokát.
- Nem tudom – vontam meg a vállam.
Bevallom kivételesen most örültem, hogy itt vannak. Valószínűleg holnapra minden címlapon a mi képeink fognak virítani így Taylor figyelmét sem fogja elkerülni. Ez gonosz dolog, de végül is nem akarok Jesse-től semmi komolyabb dolgot. Jó pasi meg minden, de nem igazán az én esetem. Viszont Taylor visszakapja azt, ami jár neki. Talán még a hecc kedvéért meg is csókolnám Jesse-t. Tudom, hogy azt nagyon nem szabadna csinálnom, és nem is fogom, csak elgondolkodtam ezen. Ahogy leparkoltunk, körülöttünk mindenhol fények és kattogások hallatszódtak. Oldalra néztem és láttam, hogy közeledik egy testőr, aki szerintem Jesse-é lehet.
- Ha nem gond a testőröm körülöttünk lesz. Tudod, sosem lehet tudni az ilyen helyzetekben – válaszolt a magamban feltett kérdésre.
- Persze, tudom – húztam el a szám
Még egy termetesebb férfi kijött az étteremből, hogy rajtam segítsen. Én hülye, megtanulhattam volna már, hogy bárhová megyek Tomot is hívni kell. Az a férfi kinyitotta nekem az ajtót és próbált védeni a fotósoktól. Jesse-re néztem és ő a fejével jelezte, hogy próbáljak utána menni, ahogy tudok, és én így tettem az ismeretlen társaságában. Az egész bejáratig mindenhonnan záporoztak a kérdések mindenhonnan „Honnan ismeritek egymást? Szandra hol hagytad Ryan-t? Randiztok Jesse-vel?” Én a fejemet lehajtva próbáltam takargatni magam. A kérdések sem érdekeltek annyira. Semmi közük sincs a magánéletemhez. Talán ezek a fényképek alapján már fognak találgatni, hogy mi van Ryannal, de nem tudom, hogy tisztázzam-e a helyzetet. Gyorsan bementünk az étterembe, és immár a fotósok jelenléte nélkül, bátran élvezhettük egymás társaságát. Jesse megköszönte a férfi segítségét, ő pedig elvezetett minket az asztalunkhoz. A testőr is lelépett, tisztes távolságba, úgy, hogy most már csak ketten voltunk.
- Meleg helyzet volt! – nézett rám bűnbánóan
- Nekem mondod. Pfhuu – fújtam ki a levegőt.
- Bocsi a paparazzik miatt – húzta el a száját.
- Mi? Te kérsz bocsánatot? Nem tudtad, hogy itt vannak és amúgy is ebbe bele kell törődni – vontam meg a vállam – nem mehetünk sehová sem a jelenlétük nélkül. Nyugi, én is tudom milyen rossz érzés – néztem az étlapra.
- Ja – fintorodott el. – na, akkor rendelünk valamit? – derült jobb kedvre.
- Hát, én még nem döntöttem – olvastam tovább a sorok közt.
- Én már tudom, mit kérek – csapta össze lágyan a tenyerét – Pontyot – kuncogott.
- Azt én is szeretem. Az nekem is jó lesz – mosolyogtam rá. – és öhm…. most csak ásványvizet mellé – bólogattam.
- Rendben – mondta kicsit értetlenül.
Ahogy eldöntöttük, mit kérünk már közeledett is a pincér.
- Mit hozhatok? – mosolygott ránk.
- Mindkettőnknek ponty, a hölgynek mellé ásványvíz nekem pedig… biztos nem iszol velem, valami finom bort, vagy pezsgőt? – nézett rám
- Nem, nem. Még nem vagyok 18 – súgtam oda neki.
- Ja – bólogatott – akkor… nekem is jó lesz ásványvíz.
- Rendben. – írta fel magának a pincér
- Amúgy szép ez az étterem – kémleltem körbe
- A kedvencem. Itt mindig olyan…. jól főznek – bólogatott elégedetten.
- Hát, ha te mondod – mosolyogtam. – na, és gondolkodtál a dalról? – tértem a munkához.
- Ne már. Munkáról dumáljunk? – ráncolta a homlokát – A-a.
- Azt mondtad ez nem randi – húztam fel a szemöldököm mosolyogva.
- Hát….- húzta meg a vállát – eljöttél az a lényeg – kuncogott
- Rafinált vagy – csóváltam kuncogva a fejem.
Amire ő is eleresztett egy mosolyt. Pár perc múlva már hozta a pincér az italainkat.
- Egyébként mit csináltál ma? – kortyolt egyet
- Hollywood-ba mentem próbálni a GMA-re. Szerda reggel jelenésem lesz – vontam meg a vállam. – és te?
- Semmi különöset! – rántotta meg a vállát – csak vártam a ma estét.
- Oh – kuncogtam.
- Szóval… - tette le a poharát – nem sokára kezdődik a turném, és arra gondoltam, hogy tudod most lesz ez a duett
- Igen? – húztam fel a szemöldököm.
- És, hogy nem-e lehetne egy ilyen közös turnét indítani. – vonta meg a vállát.
- Wáow. Jesse – tettem a kezem az asztalra – ne haragudj, de én kábé 2 hete fejeztem be a turném, és majd csak jövő nyárra tervezek egy újabbat. Most az új albumon fogunk dolgozni, aztán jönnek a promók, rajongói találkozók stb.… Tudod, hogy megy ez. – húztam el a szám.
- Oh, értem. Semmi gond – mosolygott. – És, hogy állsz ezzel az…. élettel? – húzta fel a szemöldökét.
- Úgy érted, ezt a felhajtást körülöttem? – mosolyogtam.
- Ühüm – forgatta a szemét.
- Hát… én régebben is olyan voltam, hogy szerettem a figyelem középpontjában lenni. Szóval… nincs ellenemre a felhajtás – vontam meg a vállam. – Bár amikor a magánéletembe kutakodnak, attól meg tudnék őrülni. – fújtam ki a levegőt.
- Ja. Az tényleg rossz – húzta el a száját. – és vannak tesóid?
- Igen. Van egy bátyám és egy húgom. Neked?
- Egy húgom és egy öcsém. – kuncogott.
- Oh, akkor te vagy a legnagyobb? – tátottam a szám O formájúra.
- Igen – bólogatott büszkén. – te pedig akkor a középső?! – találta el.
- Ühüm – bólogattam.
- A béketűrő – vonta meg a vállát – vagy, hogy szokták mondani.
- Azért nem mondanám magam béketűrőnek, mert… hármunk közül talán én vagyok a legveszekedősebb szóval… - forgattam a szemem.
- Tényleg? – nyíltak nagyra a szemei.
- Ühüm. De ez kedvfüggő is. Tudod, néha kötekednék, türelmetlen vagyok és minden idegesít, máskor pedig mindenkihez kedves vagyok, segítőkész és türelmes, de viszont nagyon bolondos és vicces is szóval elég… furának mondanám magam – kuncogtam el a mondat végét.
- Fura? Szerintem ez tök jó – mosolygott
- Viszont még van egy flegma énem is, amire nem vagyok büszke. Ha valaki beszól, nem félek megmondani neki a magamét – rántottam meg a vállam. – legyen az bárki. Aztán ott van még a dühös énem is. Általában szoktam olyanokat mondani, amit nem gondolok komolyan, aztán pedig kénytelen vagyok bocsánatot kérni – húztam el a szám – sokféle személyiség vagyok – vontam meg ismét a vállam. – Ja, és a színpadon is tök más vagyok szerintem. A színpadon teljesen rock-pop sztár vagyok. Belevetem magam a zenébe. Táncolok, ugrálok, a rajongóimhoz közeledek. Imádom ezt csinálni, imádok színpadon lenni. Aztán amikor lejövök akkor megint ugyanaz a szomszéd lányka vagyok. Bulizni is szeretek, de nem túlzottan a kedvenc hobbim – kuncogtam.
- Wáow. Hát, ha már hobbi, mit szeretsz szabadidődben csinálni?
- Ez valami interjú? – nevettem el magam – ezt mindig kérdezik tőlem – húztam el a szám – de amúgy, szabadidőmben legtöbbször csak lazulok, tv-zek, vagy a barátaimmal lógok. Vásárolok, vagy ha épp van barátom, akkor vele vagyok – hajtottam le a fejem. – bowlingozni is szeretek, vagy régebben Lakers meccsre is elmentem pár barátommal.
- Szereted a Lakerst? – nyíltak nagyra a szemei.
- Hát, nem igazán a kosár a kedvenc sportom, de az akkori barátommal eljártunk párszor – hajtottam le ismét a fejem Taylorra gondolva.
- Wáow. Be kell vallanom… egyre jobban kedvellek – bólogatott értetlenül – és akkor melyik a kedvenc sportod?
- Semmi! – jelentettem ki – vagy is, ha a tánc sportnak nevezhető, akkor táncolok – húztam el a szám – tényleg csak az edző terembe járok le néha. – vontam meg a vállam.
- Akkor, hogy vagy ilyen… csinos? – húzta fel a szemöldökét – már, mint tudom, hogy a tánc jó sport meg tök jól formálja az alakot… vagy mi – forgatta a szemét – de akkor is!
- Először is a gének… aztán amikor rengeteg dolgom van egy nap, akkor elfelejtek enni, valahogy – húztam el a szám.
- Enni pedig kell.
- Tudom. Hidd el, nem szándékosan csinálom. Imádok enni nem is erről van szó. Csak tényleg olyankor az evés a legutolsó dolog, ami az eszembe jut.
- Értem. És akkor milyen kajákat szeretsz?
- Hát, a csirkét mindenhogy megeszem. De azon kívül nem nagyon eszek más húst. Még a halat is nagyon szeretem. De amúgy zöldség és gyümölcs a kedvenc nálam. Tényleg nem szeretem, a steak-et, vagy az ilyen sülteket – fintorodtam el – nem tudom miért, ne is kérdezd
- Mondjuk a hamburgert sem? – ámult el.
- Nem a kedvencem. Úgy vagyok az ilyen ételekkel, hogy megeszem, ha nagyon éhes vagyok és olyankor már mindegy, hogy mit eszek csak egyek már valamit – nevettem el.
- Szóval akkor megeszed, de nem szereted – szűkült össze a szeme
- Valahogy így – kuncogtam. – és te? Mesélj te is.
- Hát, én nem vagyok valami túlzott sok személyiség – vonta meg a vállát – türelmes és nyugis vagyok. Nem szeretek veszekedni, meg ordibálni. Nem vagyok valami idegbeteg típus. Sokan beképzeltnek tartanak… na, jó talán egy kicsit az vagyok, de egy sztárnak kell az önbizalom. – vonta meg a vállát – tudom, nem vagyok olyan felkapott, mint te – hajtotta le a fejét, ami kicsit összezavart. Hogy értette, hogy nem olyan felkapott, mint én? – ráncoltam a homlokom
- Ühüm – lepleztem az értetlenségemet. – és akkor ez a duett azért kell, hogy… felkapottabb légy vagy mi? – szűkítettem össze a szemem.
- Jaj, dehogy. Csak úgy az eszembe jutott – vonta meg a vállát
- Aha, értem – hajtottam le a fejem még mindig értetlenül.
Kezdem azt hinni, hogy tényleg csak azért csinálja a duettet, hogy híresebb és felkapottabb legyen. Mondjuk nem igazán zavar, de akkor ne hívogasson randira és ne flörtölgessen velem. Még összezavar itt a végén, és akkor tényleg meg fogok őrülni. Pár perc múlva már hozták a rendelt ételeket, mi pedig egy kínos csend beálltával kezdtünk falatozgatni. A Jesse iránti „rajongásom” mintha kezdett volna elmúlni ez után a kis csevegés után. Nem kell jó pofiznia azért, hogy meglegyen a duett. Még a végén gondolok egyet és lemondom. Bár ilyet úgysem tennék. A villák csattogását hallottuk csak. Nem sokat tudtam meg róla, de bevallom már nem is nagyon érdekelt. Nem szeretem a nyalizós embereket, és ezek szerint ő az. Hát, mindegy. Majd lesz valami.
******
A vacsora végére kissé feloldottabb lett a hangulat. Mondott jó vicceket Jesse, amiken nagyokat kuncogtam. És én is meséltem neki vicces történeteket. Végül is, jól elvoltunk. Megköszöntük a vacsorát, és a testőre társaságában vezettek minket a hátsó bejárathoz, ahol reményeink szerint nem lesznek fotósok. Az autójával ide parkoltak, hogy még véletlenül se kapjanak le minket. De ahogy kiértünk ott állt két fotós.
- Ne már! – dörmögte az orra alatt.
Én utána mentem és próbáltam takargatni magam. Folyamatosan próbáltak minket előröl lefotózni, de az egyik fotós megbotlott én meg egy halk kuncogással kinevettem. Legalább lesz mosolygós paparazzi képük is. – gondoltam egy vállhúzással. Gyorsan ellépkedtünk az autóig, ott pedig kinyitották nekem az ajtót és beültem. Másodpercek múlva, már Jesse indított is és elfurikáztunk onnan. Hazafelé nem sokat beszéltünk, hiszen már mindent átrágtunk a vacsora alatt és kedvem sem volt már társalogni. Amikor hazavitt, amíg kikötöttem magam a biztonsági övből átviharzott az én oldalamra és udvariasan kinyitotta nekem az ajtót. Kiszálltam egy fél mosollyal és elindultam az ajtó felé.
- Jól éreztem magam ma – fordultam meg, hogy lássam.
- Én is. Köszi, hogy eljöttél és jobban megismerhettelek – mosolygott.
- Hát… igen – bólintottam egyet.
Láttam a szemében, hogy egy csókra számít, de én egyáltalán nem akartam megcsókolni így, hogy ne csalódjon annyira egy puszit nyomtam az arcára.
- Szia – mosolyogtam és fordultam az ajtó felé.
- Szia. Jó éjt – indult az autójához.
- Neked is – zártam be magam mögött az ajtót.
Amikor bementem rápillantottam az órámra és 10 órát mutatott. „Wáow. Azt hittem még csak 9 óra körül van” – vontam meg a vállam. A szüleim a nappaliba tv-ztek épp.
- Megjöttél? – fordult felém anyukám
- Igen – mosolyogtam rájuk és indultam az emeletre.
- Hogy érezted magad? – kérdezte ismét anyukám.
- Jó volt – mosolyogtam. – de megyek, lefekszem. Jó éjt – szaladtam fel a lépcsőn.
Bementem a szobámba és a fürdő felé véve az irányt, ledobáltam magamról a ruhákat. Beálltam a tus alá és 20 percnyi fürdés után, kiszálltam és magam köré terítettem egy törölközőt. Kimentem és előkerestem a kockás pizsama alsómat hozzá pedig egy topot. Felkaptam magamra, aztán az ágyra heveredve kezdtem kapcsolgatni a tv-t. Közben eszembe jutott, hogy holnap lesz este az Oprah show. A stúdió Los Angelesben van, de nem épp ezen a környéken. Michael úgy is fog hívni holnap ezzel kapcsolatban. Nem volt semmi érdekes a tv-ben. Kapcsolgattam, ide-oda de végül a zenecsatornánál maradtam. Eszembe jutott hírtelen megint Taylor. Tök jó, hogy ennyire próbálkozik a bocsánatkéréssel. Na, ja, ma még hírét se hallottam – húztam fel a szemöldököm. Nem is érdekel. Azt csinál, amit akar. Ahogy elhessegettem ezeket a gondolatokat a telefonom szólalt meg. Előkerestem és a képernyőről megítélve az emlegetett volt. Hezitáltam, hogy vegyem-e fel, végül úgy döntöttem, hogy csak hadd csörgessen. Nem fogom neki felvenni. Próbálkozzon nyugodtan, nem hiszem, hogy megenyhülnék. Sokáig csörgetett, de nem érdekelve bámultam a tv-t. Pár perc múlva a telefonom ismét rezgésbe kezdett, de ezúttal egy sms-t jelzett. „Ezt már megnézem” – gondoltam, ahogy felvettem a kezembe a telefont. Megnéztem kitől van, és természetesen Taylortól. „Vedd már fel az istenit. Nem haragudhatunk egymásra örökre te is tudod. Amúgy láttam a képeket, hogy ma Jesse McCartney-val voltál. Most komolyan? Jesse McCartney? És mi van Ryannal? Vagy már három pasival kavarsz egyszerre? Őszintén, most ezzel mit akarsz elérni? Jó, tudom, most nem nekem kellene az észt osztani, de valakinek beszélni kell a fejeddel. Mi volt ez a találka Jesse-vel? Randi vagy mi? Amúgy ma voltam nálatok nem rég. Rendesen meglepett az anyukád azzal, hogy Jesse McCartney-val vagy. Nem akarok veszekedni, sem rosszba lenni veled. Ne haragudj a történtek miatt. Kérlek, hívj vissza, vagy csak írj” – és most azt hiszi meghatódtam? – húztam fel a szemöldököm. De viszont egyértelmű: féltékeny. Hezitáltam, hogy írjak-e vissza, végül úgy döntöttem, hogy csak azért is visszaírok neki.

„Ugye milyen jó érzés? Csodálatos. Még is ki vagy te nekem, hogy fenyegetőzöl, hogy vegyem fel a telefont? Nem veszem fel, ne is számíts rá. Képzeld Jesse Mccartney-val randizok. Abban biztos lehetek, hogy jobb fej, mint te. Legalább nem hazudozik össze-vissza mindent. Ryan? Oh vagy te még nem tudod? Képzeld, hogy SZAKÍTOTTAM VELE. És már nincs a képben. Ezzel azt akarod mondani, hogy kavarós vagyok vagy esetleg ribanc? Kúrvára elcseszted. Oh, voltál nálunk? Kár volt magad megerőltetni. És igen is haragszok. Hogy gondolsz te olyat, hogy elhozod azt a senkit arra a partira?? Tudtad, hogy ott leszek és te még is szítani akartad a tüzet. Csak mondom, hogy engem elfelejthetsz. A számomat nyugodtan törölheted, és lécci ne zaklass kössz” – nyomtam meg a küldés gombot. Ez kicsit flegmásra sikeredett, de istenem… ez van, ha valaki belém köt. Tudja, milyen vagyok. Nem fogok 1-2 sms után megbocsájtani. És az sem fog meghatni, ha azt mondja „voltam nálatok” és kit érdekel? Az éjjeli szekrényre dobva a telefont, kikapcsoltam a tv-t és nyakig felhúztam a takarót. Úgy látszik bevált a „féltékennyé teszlek Taylor” művelet. És még ő van felháborodva – forgattam a szemem. Megint meghallottam a telefonom rezgését, és tudva, hogy talán Taylor írt vissza, nem álltam meg, hogy ne nézzem meg.
„Igen, nagyon rossz érzés képzeld. Nem fenyegetőzök, csak meg akarom beszélni. Miért nem mondtad, hogy szakítottál vele? Mikor volt ez? Miattam szakítottál? Elismerem, nem mondtam el pár dolgot, de sosem hazudtam neked. Hülye vagy? Nem azt mondom, hogy kavarós vagy, azt meg végképp, nem hogy ribanc. Csak nem jó mindenkivel kavargatni. Te ezt zaklatásnak veszed? Mert épp 2 napja próbálok bocsánatot kérni, csak te nem hagyod. Ne mondd, hogy elfelejthetlek, mert a szívem szorul össze. Komolyan miért csináljuk mi ezt? Nem kellene így gyötörnünk egymást. Kérlek, beszéljük meg.”
Nem tudtam mit visszaírni. Nem találtam a szavakat. Az az önző büszkeségem… esélyt sem adok arra, hogy elmagyarázza. Valószínűleg még egy ideig nem is fogok. Végül hírtelen döntésként egy rövid sms-ben válaszoltam. „Nincs mit mondanom” – küldtem el. Ezúttal a fiókba belelöktem a telefont, hogy ne halljam, ha esetleg visszaírna. Befordultam és próbáltam erőltetetten elaludni. Sajnos most nem ment könnyen ez az elalvás. Gyötört az az érzés, hogy meg kellene beszélnem vele, de nem akartam látni. Tudom, ha meglátom és elkezd magyarázkodni, végül úgy is megbocsájtok neki. Pár órát hánykolódtam még az ágyban, aztán valahogy elnyelt a mély álom….