2010. december 31., péntek

B.U.É.K


Sziasztok! Na, hát itt vagyunk, egy újabb év végén. Nem tudom kinek, hogy telt ez az év, de én úgy érzem, hogy egy elég jó évet tudhatok magam mögött. Igaz, volt sok rossz is, de egészében véve, bulis volt minden. Remélem mindenki jól fogja ma érezni magát, hiszen ma éjfélkor átlépünk a következő évbe, 2011-be. Hmm... milyen furcsa lesz már, hogy nem 2010-et fogunk írni az időpontoknál.

Mindenkinek kellemes és boldog új évet kívánok, sok-sok szerelemmel, új barátságokkal, és még több tapasztalattal. Érezzétek jól magatokat ma, bulizzatok az év utolsó napján és majd éjfélkor együtt énekeljük el az új év tiszteletére, Magyarország dalát: a Himnuszt. B.U.É.K

2010. december 28., kedd

Szandra Burke's life 50 rész

Azt hittem először rosszul láttam, majd megtörölgettem a szemem és immár tisztábban és meglepődötten néztem a közeledő alakot, amit felismertem a volt Ryan-em személyében. Ahogy meglátott elmosolyodott és még közelebb jött.

- Szia – köszönt nekem
- Szia – néztem rá elmosolyodva és még mindig kábultan a meglepetéstől – hát te? Mit keresel itt?
- Ezt én is kérdezhetném! Hogy jutottál be? Hiszen még kiskorú vagy – incselkedett velem.
- Bulizok a barátaimmal, és tudod… a hírnév sokszor örömet okoz – nevettem el a végét – és te?
- Én is bulizni jöttem. Gondoltam kiengedem előre a feszült gőzöket belőlem, amíg meg nem érkeznek az idegesítő rokonaim karácsonyra – magyarázta nevetve – és a barátod? – nézett körbe
- Otthon van. Tudod, most nem vagyunk épp beszélő viszonyba, úgy, hogy gondoltam én is kiszórakozom magam – vontam meg a vállam.
- Egyébként, csini vagy ma– mosolygott
- Köszi – nevettem fel.
- Találkozhatnánk valamikor.
- Nem tudom – vontam meg a vállam – talán, majd.
- Rendben, akkor majd felhívlak – mosolygott – ugyanaz a számod?
- Igen – bólogattam.
- Oké. Örülök, hogy összefutottunk.
- Én is – mosolyogtam.
- Akkor majd még beszélünk.
- Rendben, szia – öleltem meg.
- Szia – indult a barátaihoz.
Figyeltem eltűnő alakját és azon merengtem közben, hogy őszintén örülök, hogy összefutottam vele. Azért még is csak majdnem egy évig tartott, jó őt újra látni. Hírtelen Lauren bukkant fel mellettem, meglepődött tekintettel.

- Ez Ryan volt? – nézett rám meghökkenve.
- Igen – bólogattam.
- És mit mondott?
- Semmit, csak beszélgettünk pár percet – vontam meg a vállam
- Ja. Akkor most velem jössz táncolni – húzott magával nevetve.

Így újra a táncparketten koptattuk a talpunkat. Chase ismét bevetette csábos mosolyát, ami ezúttal is levett a lábamról. Egyre jobban azt éreztem, hogy kezdem elveszíteni az önkontrolom és, hogy a pia is kezd a fejembe szállni. Ahogy magam mellé néztem, láttam, hogy már Lauren sem igazán önmaga. Már ő is egy másik sráccal táncolt, feltűnően közel.

- Nehéz jónak lenni – kiabáltam a fülébe.
- Nekem mondod – vonta meg a vállát nevetve.
Nekem se sok kellett, másodpercek múlva, már Chase csípőmozgását vizslathattam elég közelről. Bevallom, egyre jobban feltüzelt a még mindig vizes, meztelen felső teste, ahogy egyre közelebb tolta magát hozzám. Ekkor már éreztem a pia hatását is, mivel önkontrolom ellenére, már testünket és homlokunkat összeérintve, pár milliméternyi távolságra egymás ajkaitól táncoltunk. A kísértés nagy volt, de akárhányszor próbált közeledni a szájával, annyiszor fordítottam el a fejem, nem akartam átlépni a határt, de úgy éreztem, hogy már nem nagyon tudok ellenállni. Ez a sok hab… a víz… félmeztelen pasik… teljesen fel voltam tüzelve, de próbáltam nem kimutatni. Közöttünk egyre kisebb terület volt és egyre nagyobb a kísértés. Semmi sem járt a fejemben, egyszerűen most már csak hagytam a dolgokat, hogy maguktól történjenek. Aztán látva Chase az arcomon, hogy nem ellenkezek, hírtelen mozdulattal ajkait az enyéimre tapasztotta. Nem éreztem semmit, csak a feltüzelt és puha édes ízű ajkait.

Nem sokáig tartott, hiszen ettől tényleg nem akartam tovább lépni. Bár rövid, de bevallom, hogy elég jó csók volt. Nem vallott kudarcot, az biztos. Az este további részében eldöntöttem, hogy nem iszom többet, mert már ez is a fejembe szállt rendesen, ami volt bennem. Továbbra is Chase-el táncoltam meg persze Laurennel, de nem akartam több csókot. Azt hiszem kezdtem kijózanodni végre, de még nem voltam teljesen tiszta. Laurennel megvolt a közös asztali táncunk, amit mindenki ujjongva figyelt. Igazi parti arcok vagyunk? Talán. Az biztos, hogy szeretek bulizni, de néha a kevesebb a jobb.

Már hajnalodott, amikor kimentünk a klubból. Ezúttal a legjózanabb ember közülünk Tyler volt, így ő fogott egy taxit, majd gyorsan beültünk és indultunk a hotelbe. Én szinte holtra táncoltam magam. Azt hittem, hogy a taxiból már fel se bírok állni annyira fájt a lábam, na és persze rendesen lefáradtam, így már az autóban majdnem elaludtam Lauren barátnőmmel együtt. Fogalmam sincs, hogyan jutottunk fel a szobánkba, de mire észbe kaptam már ott álltunk az ajtó előtt és Lauren azzal a kártyával bajlódott, amit csak végig kellene húznia a kilincsen. Mivel úgy láttam, hogy én talán józanabb vagyok, így elvettem tőle, majd egy kis bénázás után végre ki tudtam nyitni az ajtót. Bementünk, és ahogy megláttuk az ágyat, mindketten belevágódtunk, magunkra húztuk a takarót és másodpercek múlva már horpasztva röpültünk az álmok világában…

Reggel… vagyis nem tudom hány óra volt, fejfájással küszködve másztam ki nagy nehezen az ágyból. Egyenesen a fürdőbe siettem, elvégezni a szükséges dolgomat. Majd ahogy a tükörbe néztem, elszörnyülködve vizslattam a sápadt arcomat és a karikás szemeimet. Pár percig ott álltam, mint valami szobor, majd visszamentem a szobába Lauren-t megnézni.

- Hé, csajszi. Élsz még? – ültem le az ágya szélére.
- Ühüm – nyöszörögte, mire nyugodtabb lettem – iszonyúan fáj a fejem – bújt ki a párnák alól.
- Nyugi, nekem is.
- A másnaposság szar dolog – csúszott ki a száján.
- Tudom – kuncogtam el magam kicsit jobb kedvűen.
Eszembe jutva az idő, felálltam lassan és a táskámig eltoporzékolva, előkerestem a telefonom, majd leesett állal állapítottam meg, hogy már majdnem 4 óra.

- Mi aztán kiütöttük magunkat. Főleg ahhoz képest, hogy azt mondtam alig fogok inni – motyogtam Laurennek.
- Mennyi az idő?
- Majdnem 4.
- Komolyan? – kapta fel a fejét.
- Ühüm – bólogattam kómásan.
- Ahj – dobta vissza magát a párnák közé Lauren – nem hiszem, hogy ma még hazamegyünk. Szerinted? – motyogta halkan.
- Hát, én azért ma szeretnék hazamenni.
- Szerintem a fiúk is ilyen állapotban lehetnek. Nem hiszem, hogy tudnának így vezetni – vonta meg a vállát.
- Tyler alig ivott. Szerintem ő haza tudna vezetni.
- Hmm… tényleg. Akkor jó.
- Vajon fent vannak-e már?
- Nem tudom… nézd meg – vonta meg a vállát Lauren.
- Jól van – álltam fel sóhajtozva.

Lassan feltápászkodtam és a fiúk szobájuk ajtaja előtt megállva, kopogtattam párat majd kinyitottam kisebb tempóban.

- Hé, srácok! Fent vagytok már? – kukkantottam be az ajtón.
- Én igen, de még Chase most ébredezik – nézett rám Tyler.
- Haza tudunk ma menni?
- Én egész jól vagyok, úgy, hogy szerintem igen. Chase biztos kába lesz ma- intett feléje.
- És akkor, mikor induljunk?
- Hát nem tudom… Lauren hogy van?
- Elég kába ő is… de még én is.
- Azt látom – mosolyodott el – hát figyelj… először szedjétek magatokat össze, eszünk valamit és majd valamikor elindulunk. Maximum majd csak este érünk haza.
- Rendben – mentem ki az ajtón.

Na, ez egy jó hír. Legalább ma otthon aludhatok. Bár azt nem tudom, mennyi időbe telik majd összekapni magunkat, de nem egy óra az biztos. Visszamentem a szobánkba és elmondtam Laurennek, amit Tyler mondott, majd úgy döntöttem, hogy leszólok a recepcióra, hogy hozzanak fel aszpirint. Nem sokára meg is érkezett a gyógyszer, letettem a kis asztalra, bevettem egyet belőle a másikat pedig Laurennek meghagytam. Biztos szüksége lesz rá. Miután picit enyhült a fájdalom, kivettem néhány holmit a táskámból, bementem a fürdőbe és beálltam a tus alá. Ez most mindennél jobban esett. Az arcomra, a hátamra és a hajamra verettettem a meleg, forró vizet. Miután sikerült kimosnom a hajamból a hab és a büdös pia szagot, a meleg vizet átállítottam hidegre, hogy egy kicsit észhez térítsem magam. Amikor kész lettem, magam köré tekertem egy kendőt, megtörölgettem magam, majd a kikészített sima fehér felsőmet és a farmert felvettem. A hajammal nem akartam foglalkozni, - jelenleg örültem, hogy élek - csak jól megtöröltem a kendővel és megfésültem. Gondoltam, majd út közbe megszárad, úgy sincs hideg. Amikor kész lettem, visszamentem a szobába és elmosolyodva figyeltem Lauren bágyadt képét, ahogy az ágy szélén üldögél.

- Na, menj. Frissítsd fel magad – mondtam neki.
- Jó ötlet – indult el a fürdőbe, kezében a ruháival.

Amíg Lauren is elkészült, addig visszapakoltam a táskámba és segítségül Lauren ruháit is, úgy ahogy tudtam neki is visszapakoltam mindent. Majd az ágyat is nagyjából rendbe tettem, hogy ne mondják azt, milyen trehány lányok vagyunk. Amikor Lauren is végzett, megköszönte, hogy segítettem, majd a cuccainkat és a napszemüvegünket felvéve, hogy ne látszódjanak a karikák, magunk mögött hagytuk a szobát és egyenesen a fiúkhoz kopogtattunk be.

- Sziasztok. Na, hogy álltok? – kérdeztem, ahogy mentünk bentebb.
- Chase még a fürdőben van, de mindjárt kész lesz. Addig vigyük le a cuccainkat – fogta meg Chase és az ő táskáját.
- Oké – bólogattunk Laurennel.

A liftbe beszálltunk és elindultunk a földszintre.

- Jobban vagytok már? – mosolygott ránk
- Valamennyivel igen – válaszoltam rá.
- Helyes.

Ahogy leértünk az autó felé mentünk, majd gyorsan beraktuk a holmikat a csomagtartóba.

- Menjetek vissza a hotel éttermébe és addig rendeljetek valamit. Visszamegyek Chase-ért és utána mi is megyünk – magyarázta Tyler.
- Oké – indultunk az étteremhez.

Bár én nem voltam éhes, de talán még is jobb lenne, ha ennénk valamit. Az étteremben leültünk egy asztalhoz és rendeltünk egy könnyű ételt, amit meg tudunk enni. Pár perc múlva megjelent a két fiú is, és ők is ugyanazt rendelték. Chase is ki volt rendesen, ahogy láttam rajta. Elég lehetett összekaparnia magát. A tegnap esti kis kacérkodást nem akarom említeni, csak elfelejteni az egészet. Reméltem, hogy Chase nem nagyon emlékszik rá.

Miután lassan megeszegettük a rendelt ételt, kifizettük a szállást meg mindent, majd a kocsiba beülve, Tyler már indított is. Mind a hármunk el volt alélva az autóban. Nem beszéltünk, inkább csak a csöndre vágytunk. Én befordultam az ablakhoz és próbáltam tovább pihenni…

2010. december 24., péntek

Merry Xmas!

Ezúton is Mindenkinek kívánok Kellemes Ünnepeket és sok-sok ajándékot:D








Ha varázsolhatnék egy nagy asztalt,
ha mindenki körbeülhetné azt,
ha egyszerre foghatnánk
szíveinket kezeinken át,
akkor
megéreznénk milyen más
a szeretet dobbanás.

Ha megváltoztatható az ember,
ha békéssé válhat a tenger,
ha mindenki megláthatná
álmaiban élő csodák
mindennapjainak igazát,
akkor
meglelnénk a titkot talán:
lelkünk örök karácsonyát.

2010. december 23., csütörtök

Szandra Burke's life 49 rész

Sokszor nézett bele Chase a tükörbe, amivel néhányszor összekapcsolódott a tekintetünk és somolygó mosolyt küldött felém, amit Lauren végig nézett.

- Úgy látom, tetszel neki – suttogta a fülembe Lauren.
- Úgy tűnik – vontam meg a vállam lazán, színlelve, hogy alig érdekel.
Nem igazán akartam, hogy Lauren Taylorral jöjjön. Chase már az első pillanattól kezdve flörtöl velem, és azt hiszem ez… tetszik. Persze maga a pasi is tetszik, de anyukámra gondolva, inkább eloszlattam a rossz gondolataimat és úgy döntöttem, hogy megírom Taylornak az SMS-t, lesz, ami lesz. Elővettem a táskámból a telefont, majd kis gondolkodás után, hogy hogyan fogalmazzam meg, végül elkezdtem pötyögtetni…

„Szia… pár napig Miami-ban leszek Laurenékkel… csak, hogy tudd” - küldtem el.

Nem akartam regényt írni, mert még részben haragszok rá, de pár másodpercen belül már rezgett is a telefonom.

„Miért és még ki lesz ott?” – olvastam el a másodpercben kapott üzenetet Taylortól.

Hezitáltam, hogy mondjam el –e neki a két fiút, de aztán újra elkezdtem pötyögtetni.

„Szórakozni megyünk és Lauren 2 haverja is itt van….” – küldtem el.

„Úgy érted… fiúk? Bosszút akarsz állni?” – jött vissza az üzenet.

„Nem bosszúból és igen, fiúk” – válaszoltam rá, immár egyre zabosabban, hogy miért kell ennyit kérdezősködnie.

„Ha elmész, nem leszek ott a fellépéseden… és akkor légyszives ne is szólj hozzám” - olvastam el az érkezett üzenetet felhúzott szemöldökkel.

Hát… ezt nem kellett volna írnia, mert még jobban felhúzott. Fenyegetni akar? Ki ez? Úgy döntöttem, hogy egy utolsó üzenetet írok neki, a többi pedig nem fog érdekelni. Már csak azért is jól fogom magam érezni.

„Fenyegetni akarsz…? Hát, képzeld, nem érdekel. Ha jössz, jössz, ha nem akkor nem. Nem tudsz meghatni. Amúgy is már oda tartunk… szóval. És akkor most te vagy megsértődve? Hát legyél. Tudod, mit? Nem érdekel. Most még jobban arra késztettél, hogy eljöjjek, így most már csak azért is jól fogom magam érezni. Sem te sem mások nem gátolhatnak. Azt hiszed, irányíthatsz és parancsolgathatsz? Hát vésd jól az eszedbe: Nekem csak a szüleim parancsolgathatnak! Jézusom… ismerhetnél már. Oh, és ne szóljak hozzád? Aszta. Azt hittem érettebb, vagy de úgy tűnik tévedtem. Amúgy se szólnék hozzád szóval tök mindegy. Na helló…” – küldtem el flegma arckifejezéssel az üzenetet.

Most rendesen felidegesített ezzel. Még elkezd fenyegetni. Mi az már nélküle sehová sem mehetek? Hát, bocs, de nem én tartozok bocsánatkéréssel. Elmondtam neki és kész. Nem mondhatja, hogy elhallgattam előle, mint egyesek. De komolyan… tényleg ismerhetne már. Jól tudja, hogy ha parancsolgat, vagy nem kéri meg szépen, akkor pont az ellenkezőjét csinálom. Bocs, de én ilyen vagyok. Én senki kedvéért nem fogok megváltozni. Ha felidegesít és mérges vagyok rá, akkor tudja, hogy gonosz vagyok, mert olyankor felforrósodik az agyam és nem tudok gondolkodni. Az is igaz, hogy mondok ki olyat, amit nem gondolok komolyan és jelenleg most is ez történt. Nem gondoltam komolyan, amikor azt írtam neki, hogy nem érdekel, hogy nem jön el a fellépésemre. Szeretném, ha ott lenne, de így, hogy ezt csinálja már nem igazán. Inkább akkor maradjon otthon, vagy hívja fel a spanyol csaját. – dühöngtem magamban. Nagy levegőket fújtam, ki, amivel talán nyugodtabb leszek, és azt hiszem ezt észre is vette a mellettem mosolyogva üldögélő Lauren.

- Hé, ki volt az? – kérdezte kedvesen.
- Szerinted? – húztam el a szám.
- Veszekedtetek? – biccentette oldalra a fejét.
- Egy idióta. Elkezdett fenyegetni azzal, hogy ha jövök, akkor nem jön el a fellépésemre és akkor ne szóljak hozzá – forgattam a szemem és hajtottam le a fejem.
- Majd megenyhül – simogatta meg a vállam – a lényeg, hogy most csak is azért megyünk, hogy jól érezzük magunkat. Ne foglalkozzunk most ilyenekkel.
- Rendben – mosolyodtam el.

Az út elkövetkezendő idejében, sokat beszélgettünk a srácokkal. Tényleg jó fejek voltak és hála nem úgy kezeltek, mint valami nagy sztárt, hanem hétköznapiasan, amiért nagyon hálás voltam. Chase végig flörtölt velem én pedig hagyva magam folyamatosan mosolyogtam rá. Rengeteg vicces sztorit elmeséltek, amin persze Laurennel hasunkat fogva nevettünk az autóban. Amikor megérkeztünk a szállodához, kikértük a szobáink kulcsát, majd ahogy felhozták a holmijainkat, Laurennel gyorsan átöltöztünk bikinibe, és lementünk a medencéhez, amiben már mindkét fiú vidáman ugrándozott. Mi is leraktuk a törölközőt a kiválasztott napozó ágyra, majd mosolyogva, egy ugrás kíséretében vetettük a hullámok közé magunkat. A fiúkkal nagyon jól elvoltunk. Dobáltak minket a vízbe, csúszdáztunk, iszogattunk, Laurennel napoztunk meg beszélgettünk, oh és eldöntöttünk, hogy este elmegyünk a Klutch klubba, mert lesz egy jó kis hab parti. Majd amikor elkezdett besötétedni és hűvösödni, felmentünk Laurennel a szobánkba, s közben megbeszéltük a fiúkkal, hogy majd a hotel előtt 10 óra környékén találkozunk és elindulunk a partira. Ahogy felértünk, elkezdtünk készülődni. De mivel ez egy hab parti, így nem sokáig válogattam a ruhák között. Kiválasztottam a legjobb fürdőruhám, felvettem a fürdőben és visszamentem a szobába a vízálló smink cuccaimért.

- Aszta – nézett rám tágra nyílt szemekkel – te vagy már dögös. Ha pasi lennék már rég rád vetettem volna magam.
- Ne viccelj már – kezdtem kotorászni kuncogva a sminkjeim között – de amúgy nem gáz, hogy ilyet vettem fel? Nem akartam bikinit már – vontam meg a vállam,
- Hát megnyugtatlak, hogy ez sokkal jobb, mint a sima bikini.
- Akkor jó – mosolyodtam el –egyébként te még veszel fel rá valamit?
- Igen. Valami alsót még aztán annyi. Úgy is leveszem majd. Mármint a nadrágot – nevetette el magát a kétértelmű mondatán.
- Oké, akkor én is felveszek még rá valamit – mentem vissza a fürdőbe.
Nem sokat bajlódtam a sminkeléssel, mert nem teljesen vízállóak. Csak egy ideig bírják, aztán meg, ha túl kifesteném az arcom és elmosódik, úgy néznék ki, mint valami mosómedve. Így pár percig bíbelődtem vele, majd Lauren vette át a helyet. Addig előkerestem egy kisebb táskát, amibe a pénztárcám és az egyéb igazolványok beleférnek, majd a cipőkön elgondolkodtam, hogy mit húzzak fel.

- Lauren, te mit húzol a lábadra?- kiabáltam be neki tanácstalanul
- Oh, elég egy strand papucs. Úgyis mezítláb fogunk járkálni.
- Rendben. Csak tudod, még nem voltam ilyen hab partin és nem tudom – vontam meg a vállam.
- Oké – mosolygott.
Előkerestem a táskámból egy szebb papucsot, amit szerencsére, hogy beraktam, felhúztam és készen állva, leültem az ágyra, míg Lauren is elkészül. Őszintén, már vártam, hogy végre a táncparketten táncolhassunk Laurennel, a jól bevált kis bulizós táncunkkal. Nem fogok tervezgetni, sem gondolkodni ma. Csak egyszerűen hagyni fogom, hogy maguktól menjenek a dolgok. De az biztos, hogy nem fogok sokat inni. Arra most igazán nincs szükségem, hogy kiüssem magam.

Amikor már Lauren is kész lett, az órára pillantva érzékeltük, hogy pár perc múlva 10 óra, így felkaptuk az apró táskánkat a vállunkra, és leindultunk a megbeszélt helyre. A liftben megbeszéltük, hogy majd vigyázunk egymásra és még véletlenül se tévesszük egymást szem elől. Majd ahogy leértünk és közeledtünk a helyhez, megláttuk a fiúkat is, akik már egyik lábukról a másikra álldogáltak látszólag türelmetlenül.

- Aszta, lányok. Dögösek vagytok – nézett végig rajtunk Chase és Tyler is, ahogy melléjük szegődtünk.
- Kösz – mondtuk egyszerre Laurennel.
- Mehetünk? – tette fel a kérdést Tyler.
- Igen – bólogatott Lauren.

Chase gyorsan leintett egy taxi-t, beültünk és már indultunk is. Elég fura volt, ott ülni fürdőruhában meg egy szál miniszoknyában. De hát ez Miami. Itt mindenki szinte félmeztelenül járkál. Az úton persze már előre fel voltunk pörögve. Végig nevettünk, és figyeltük az utcán sétáló partihoz öltözött fiatalokat. Ahogy odaértünk, kiszálltunk majd a testőrökkel való pár percnyi beszélgetés után, meggyőztük, hogy engedjenek be engem, mivel én még kiskorú vagyok. Ilyenkor örültem annak, hogy híresség vagyok. Bedobok 1-2 koncert jegyet, vagy ha nagyon szükséges, akkor pénzt, aztán már mehetek is. Nos, ahogy bementünk már nagy tömeg volt, de hála Tyler jó szemének észrevett egy üres VIP szektor helyet, ahová be is fészkeltük magunkat. Mindegyikőnk rendelt 1-1 italt, majd ahogy megittuk, Laurent magammal rántva, húztam a táncparkettre, ami ezúttal egy bokáig érő vízmennyiségű, medenceféleség volt. Egy picit csúszott, de minket ez nem gátolt a táncolásban. Aztán pár perc múlva, már a két fiú is ott nyomult közöttünk, amit nem igazán bántam. Chase félmeztelenül táncolt körülöttem, teste kidolgozott volt és az, ahogy folytak lefelé róla a vízcseppek, amiket a nagy táncolásában magára csápolt, még ellenállhatatlanabb lett. Hírtelen a Dj üvöltött valamit a mikrofonba, amit sajnálatos módon nem hallottam, csak akkor értettem meg mit mondott, amikor megláttam a habszóró gépet, ahogy beindult és ránk lőttek mindent. Erre persze már mi sem úsztuk meg Laurennel, hogy a hajunk vizes legyen, de őszintén ez érdekelt a legkevésbé. Nem tudom miért, de mindenki sokkal kívánatosabb vizesen. Miért van ez? Szerintem nem sokan tudják rá a választ, de nem is muszáj ezt tudni. Közben, ahogy ezen elmerengtem, Chase egyre közelebb táncolta magát hozzám, de próbáltam az eszemnél maradni, és megtartani a két lépés távolságot. Laurennel jól eltáncolgattunk. De Chase még mindig nem adta fel, így próbált a közelembe jutni, majd amikor már tömve volt a parkett, valahogy még is közel jutott hozzám.

- Nem iszunk valamit? Kicsit kifáradtam! – mondta a fülembe.
Kicsit hezitáltam, hogy mi legyen, de végül megadva magam, igen-t mondtam. De, hogy mégsem egyedül legyek Chase-el, magammal vittem Lauren-t is, aki szintén már picit ki volt merülve, velem együtt. Leültünk a helyünkre, majd Chase három itallal tért vissza, amit egyből a kezünkbe nyomott.

- Mi ez? – kérdeztem a fülébe szólva.
- Nem erős. Nyugodtan megihatod. – magyarázta.
Bár egy kis sötétséget láttam a szemében, ami arra is utalhat, hogy nem az igazat mondta, vagy csak képzelődtem, de végül úgy döntöttem, hogy megiszom. De, ahogy lement a torkomon, már is éreztem, hogy ez bizony nem gyenge alkohol volt.

- Chase mi volt ez? Ez neked gyenge? – ráncoltam a homlokom rá.
- Nyugi, csak most ilyen. De egyébként nem üt ki.
- Aha – húztam fel a szemöldököm.
Hát jó, végül is már nem tehetek semmit, mert megittam. Csak reméltem, hogy igazat mondd és tényleg nem fog kiütni. Egy kicsit leültünk pihenni, majd Lauren újra a parkettre akart velem menni, amikor hírtelen megláttam egy ismerős alakot….

2010. december 19., vasárnap

Szandra Burke's life 48 rész

Reggel is már viszonylag korán fent voltam. Lauren pedig még aludt. Nem akartam felkelteni, így lementem a konyhába, ahonnan már fenséges illatok áradtak.

- Jó reggelt – nyöszörögtem anyukám felé, fáradtan.
- Jó reggelt. Hogy aludtál? Elég fáradtnak tűnsz – ráncolta a homlokát.
- Sehogy sem aludtam, de egyébként jól vagyok – ültem le.
- Lauren-től nem tudtál?
- Nem, dehogy. Csak járt az agyam és nem tudtam elfelé aludni. Szinte egész este forgolódtam. Csoda, hogy nem keltettem fel Lauren-t ezzel.
- Tényleg! Elmeséled akkor, hogy mi történt tegnap?
- Hát… lényegében annyi, hogy kiderült, hogy Taylor egy csöppet félre kacsingatott.
- Micsoda? – nézett rám döbbenten.
- Azt mondta, hogy csak beszélgetett a lánnyal, de nem tudom, mit higgyek – vontam meg a vállam.
- És te? Mit mondtál neki?
- Megharagudtam rá, így most nem beszélünk. Elég rossz ez, hogy hazajön és már is összeveszünk.
- Pedig tegnap olyan elegánsan jött.
- Igen, szép autóval, szép helyre vitt. Biztos azt gondolta, hogy ha ezeket bedobja, akkor kevésbé fogok megsértődni.
- Majd megoldjátok. És Lauren?
- Még nem kelt fel. Egész éjszaka úgy aludt, mint a bunda – nevettem el a végét.
- Oh – nevetett ő is.
- Mi lesz reggelire?
- Csinálok nektek gofrit. Jó lesz?
- Nagyon is – mosolyogtam – egyébként Laurenékkel felmennénk pár napra Miami-ba, ha nem baj – vontam meg a vállam – csak 2, legfeljebb 3 nap lenne. Egy kicsit kikapcsolódnánk.
- Menjetek csak. De mikor mennétek?
- Hát… lehet már ma délután. Csak tegnap este gondoltuk ki.
- Kivel mennétek még?
- Laurennek még két fiú barátja jön, ha jönnek. Még nem kérdeztük meg őket.
- Két fiúval? Nem veszélyes ez?
- Veszélyes? – húztam fel a szemöldököm.
- Taylor nem fog örülni.
- Ő hadd legyen az én gondom.
- Rendben, csak mondtam – vonta meg a vállát.
- Csak buliznánk, egy kicsit aztán jönnénk haza. Amúgy is vennem kell még ajándékokat, meg próbára is kell mennem.
- Oh, jut eszembe. Pénteken, karácsony első napján feljön a nagyi meg Jennyék is. Szombaton pedig mi megyünk vendégségbe.
- Szombaton Disney Landben leszek szóval ez nekem tabu téma.
- Tudom, mert mi is megyünk, emlékszel?? Amúgy is csak este mennénk.
- Várj… kitalálom, hogy kik hívtak meg! Talán… Debiék?
- Igen. De nem csak mi leszünk. Ott lesz Alyson családja, Victoriáék meg még páran.
- Csodás – motyogtam.
- Azt hittem jóban vagy Alysonnal meg Vicky-vel!
- Persze, nem velük lesz a gond.
- Akkor addigra béküljetek ki Taylorral.
- Ha az olyan könnyű lenne – forgattam a szemem.
- Nem nagydolog kimondani, hogy „sajnálom”.
- Ezt neki mondd, ne nekem.
- Makacsok vagytok mindketten – ingatta a fejét.
- Én nem vagyok az. Csak nem hagyom magam. És amúgy sem én vagyok most a hibás. Szóval…
- Jó,jó. Oké.
Amíg készen lettek az első gofri adagok, addig közben megjelent Nick, Lauren és Stella is, majd együtt kezdtünk neki a reggelinek. Elmondtam anyukámnak a mai napi tervemet, aztán Laurennel együtt felmentünk a szobámba. A fürdőben elvégeztem a reggeli teendőket, majd a gardróbomba, magamra vettem egy gyorsan kiválasztott kék-fehér felsőt, egy farmer sortot, néhány kiegészítőt és még felhúztam a csizmám a lábamra. Indulás előtt megigazítottuk mindketten a hajunkat, a vállamra kaptam a táskám és már indultunk is a földszintre.

- Anyu, elmentünk. Majd jövök – vettem a kezembe a kocsi kulcsot.
- Rendben – intett még nekünk mielőtt elhagytuk a konyhát.
A garázsban behuppantunk az autómba, majd ahogy kigurultam az útra, már indultunk is.

- Egyébként tudtál aludni este? – mosolyogtam Lauren-re.
- Persze, tök jól aludtam. Miért?
- Hát, egész este forgolódtam és azt hittem, hogy felkeltettelek párszor.
- Észre se vettem – nevetett fel.
- Jah, akkor jó – nevettem én is – egyébként anyukámnak mondtam Miami-t és igent mondott rá.
- Uha, tényleg. Akkor már is felhívom Chase-t meg Tyler-t is. De akkor várj csak… nem gond, ha még sem megyek veled? Mert akkor lerendezem még a szállást meg minden.
- Dehogy baj.
- Akkor majd kiszállok a házam előtt.
- Rendben – mosolyogtam.
Részben nem igazán örültem, hogy egyedül fogok ma kocsikázni, de megéri a Miami út miatt. Amikor megálltam Lauren előtt, ő kiszállt, majd immár a stúdió felé vettem az irányt. Amikor odaértem, az ajtót nyugisan becsaptam magam mögött és Jason meglepett arcát fürkészve, mentem oda hozzá.

- Szia – mosolyodott el.
- Helló, mindenki – köszöntem körbe.
- Mi szél hozott erre?
- Oh, csak benéztem, hogy minden rendben van-e.
- Persze, már csak a borító hiányzik, de azt majd az ünnepek után. De egyébként is fel akartalak ma hívni, hogy kell még egy bónusz szám az albumra. Tudod, pár napja jött ki Rihanna új albuma és neki is van még egy bónusz száma. Gondoltam akkor mi se maradjunk le.
- Még egy bónusz szám? És mikorra? – néztem rá meghökkenve.
- Áh, nem sürgős. Majd az ünnepek utánra kell az is. – legyintett.
- Rendben. Most pár napig lehet, nem leszek itthon, és azért is jöttem. De úgy látom tényleg minden rendben.
- Kézben tartom a dolgokat – mosolygott – oh, de lenne valami. Összeállítottam a Track listát. Nézd meg, hogy neked is jó-e így. És közösen most, hogy itt vagy kiválaszthatnánk, melyik dalból legyen a kislemez.
- Rendben – ültem le mellé.
- Itt van a lista – mutatta meg.
Gyorsan végig szemléltem és elégedetten mosolyodtam el.

- Ez így pontosan jó – néztem rá.
- Akkor a kislemez – húzta fel a szemöldökét gondolkodóan – arra gondoltam, hogy mivel eddig a pörgős és bulizós énedet látták a nézők, ezért most egy másik oldaladról is megismerhetnének a rajongóid. Az érzelmes oldaladról például.
- Egy lassú kislemezre gondoltál?
- Pontosan.
Hmm… pont most akarja Jason megismertetni az érzelmes oldalamat a nagyvilággal, amikor még én sem vagyok tisztában saját magammal – gondoltam magamban kissé kétségbe esve. De igazat is adok neki. Így is meg kell ismertetnem magam, hogy tudják, ilyen is lehetek.

- Rendben. Akkor mit szólnál… a „Love hurts”-höz – tettem fel a kérdést.
- Én is erre gondoltam. Az igazán ilyen top listás dal. A szerelmi fájdalomról, és az új lehetőségekről szól.
- Igen – mosolyodtam el.
- Akkor tuti, hogy az?
- Persze. Szeretem azt a dalt.
- Rendben, fel is írtam. Ennyit akartam – vonta meg a vállát.
- Oké – mosolyogtam – akkor majd találkozunk – álltam fel.
- Rendben, szia – intett.
- Sziasztok – intettem mindenkinek.
Na, hát ez tényleg gyorsan ment. Ahogy visszaültem az autómba, hírtelen a telefon csörgésére kaptam fel a fejem, majd a táskából kivéve, a fülemhez emeltem.

- Tessék?! – szóltam bele.
- Szia – hallottam meg Lauren hangját – a fiúk jönnek, úgy, hogy ma délután indulhatunk is.
- Rendben és hány óra fele? Mivel megyünk?
- 3 körül. Majd előtte gyere át hozzám és majd nálam felvesz minket Chase autóval.
- Oké. Akkor majd ott leszek.
- Rendicsek. Szia.
- Szia – bontottam a vonalat.
Miután visszaraktam a táskámba, a gázra lépve elindultam Mary házához. Út közben elkapott egy furcsa érzés. Elkezdtem hezitálni, hogy talán nem is olyan jó ötlet ez az út. Lehet, csak rontana a Taylor és köztem való helyzeten. De viszont mennék is, mert jól akarom magam érezni. Remélem nem fog a káromra menni.

Ahogy leparkoltam Mary háza elé, kipattantam az autóból és pár kopogás után, az ajtóban állva, pár perc múlva mosolyogva nyitott ajtót, drága ének tanárom.

- Szia, kis csillag. Gyere bentebb – invitált be.
- Köszönöm – mentem be.
- Kérsz esetleg enni, vagy inni valamit?
- Oh, nem köszönöm.
- Majd szólj. ha igen. Na, de gyere. Akkor ne időzzünk. Gondolom, van még mit csinálnod – indult a zongora felé.
- Hát… amit azt illeti… igen – mentem utána.
A táskámat leraktam, majd már is a hangolással kezdtünk.

- Akkor ma meg tanuljuk szebben rezegtetni a hangod.
- Az jó lesz – mosolyogtam.
A szokásos gyakorlatok után, már is belemerültünk. A hang rezegtetés lényegében azt tükrözi, hogy a lassú daloknál minél szebben tudjam kiénekelni és rezegtetni a magas hangokat, de arra is nagyon jó, hogy a rock dalaimnál egy kicsit rockosabb legyen a hangom. Már ezt eddig is tudtam, csak valahogy néha elcsúszok egy-két hangban a rezegtetésnél, így muszáj kijavítani ezt a hibát.

Amikor végeztünk, elégedetten és hálásan köszöntem el tőle, majd gyors léptekkel az autóba huppanva már indítottam is. Tervbe volt még az Iphone megnézése, de mivel már majdnem fél kettő volt, így sietve igyekeztem haza. A telefonomról elfelejtkeztem, de Taylor eszembe jutva, szívem nagy dobbanásával néztem meg lassan a képernyőt, ami 2 nem fogadott hívást jelzett, nem meglepetésként, Taylortól. De nem igazán akartam még beszélni vele, így visszatettem a táskámba.

Amikor hazaértem, beparkoltam a garázsba, majd szélsebességgel, anyukám keresésére indultam, közölni vele a dolgot. Majd pár percnyi keresgélés után, végül a hátsó udvaron találtam meg.

- Anyu! – mentem oda hozzá – akkor ma délután megyek el Laurennel és majd holnap este, vagy szerda reggel jövök. Persze, előtte megyek, még összepakolok, aztán átmegyek Laurenhez és majd ott felvesznek minket.
- Rendben, nem bánom, de nagyon vigyázz magadra – nézett rám – Taylorral beszéltél?
- Még nem, de majd fogok – indultam a szobámba – mielőtt megyek, szólok – fordultam még hátra.
- Redben.
Ahogy felértem, elővettem a nagyobb LV táskám és a gardróbomba mentem, ahol kisebb gondolkozások mellett, bepakoltam pár ruhát, cipőt és az egyéb szükséges dolgokat. Miután kész lettem, vettem magamhoz egy kis pénzt, majd felkapva a teli táskát, lesétáltam a nappaliba, ahol meg is találtam anyukámat.

- Ne vigyelek át inkább? – nézett a vállamon nehezülő táskára.
- De, jó lenne – mosolyodtam el.
- Akkor, mehetünk? – állt fel.
- Igen – indultunk mindketten a garázs felé.
Beültünk az autóba, és már indultunk is.

- El ne felejts beszélni Taylorral – nézett rám.
- Nem felejtem. Majd küldök neki SMS-t, hogy hol vagyok – forgattam a szemem.
- De aztán nehogy valami rossz süljön ki ebből. Ne érts félre, örülök, hogy kicsit kikapcsolódsz, de nem akarom azt, hogy majd duzzogva jössz Debiékhez.
- Jó leszek – néztem rá tágra nyílt szemekkel.
- Afelől nincs kétségem, mivel Lauren elég megbízható lány és vigyáz rád, hogy ne kövess el butaságot.
Ha te azt tudnád – gondoltam magamban egy felhorkanó kuncogással. Nem akartam elmondani neki, a sok vad partit Laurennel, hiszen akkor biztos nem engedne. De az tényleg igaz, hogy megbízható és nem hagyja, hogy hülyeséget csináljak.

- Na. Akkor vigyázz magadra – álltunk meg Lauren háza előtt.
- Oké – öleltem meg.
- Hívj fel, ha odaértetek, és akkor is mielőtt haza indultok – nézett rám azzal a tipikus „remélem, nem csinálsz hülyeséget” nézéssel.
- Rendben – mosolyogtam rá – jó leszek – válaszoltam az arckifejezésére.
- Jól van – mosolyodott el.
- Szia – szálltam ki.
- Szia – integetett és indult el.
Megvártam, míg elhajt, majd pár kopogás után, az ajtót kinyitottam és épp Lauren sietett felém.

- Szia csajszi – jött oda mosolyogva és ölelt meg – végre – indultunk a szobájába én pedig közben leraktam a nehéz táskám.

A szobájában, mindenhol ruhát lehetett látni. Elég nagy kupi volt, de gondolom ez a pakolás miatt lehetett.

- Bocsi a kupi miatt – nézett rám bocsánat kérően a fejemben elhangzott mondatra.
- Oh, semmi gond – legyintettem – kábé nálam is ez volt – nevettem el magam.
- Minden rendben volt otthon?
- Persze. Anyukám aggodalmaskodott egy kicsit, de amúgy nem volt gond.
- Helyes – mosolygott s közben pakolta még be az utolsó ruha darabjait – Taylorral hogy állsz?
- Sehogy – vontam meg a vállam – nem beszéltem még vele.
- És mikor akarsz?
- Hát… szerintem amíg Miami-ban leszünk, nem hiszem, hogy fogok vele. Ott inkább kikapcsolom az agyam és csak jól fogok érezni magam.
- De azért majd szólj neki, nehogy gond legyen.
- Persze.
- Hjaj, tök izgatott vagyok már – mosolygott rám.
- Igen, én is most már – mosolyogtam vissza – még ma délelőtt, amikor mentem a stúdióba gondolkodtam rajta, hogy megyek-e de úgy döntöttem, hogy jövök.
- Nagyon helyes. Tényleg, és mi volt a stúdióban?
- Minden rendben van. Jasonnel kiválasztottuk a dalt, amiből lesz a kislemez, meg a Track listát beszéltük meg.
- És melyik dalból lesz?
- Love hurts.
- Lassú?
- Ühüm – bólogattam – Jason szerint most mutassam meg az érzelmes oldalamat is.
- Oh, értem. Biztos szuper lesz – mosolygott
- Remélem – vontam meg a vállam.

Miután Lauren is végzett a pakolással, segítettem neki össze lomolni a szobáját majd pár perc várakozás után, meghallottuk a duda hangszót. Mindketten felkaptuk a táskánkat, majd az autó felé igyekeztünk, amiből két nagyon helyes fiú szállt ki. Gondolom az egyik Chase a másik pedig Tyler.

- Sziasztok – intettem neki.
- Helló lányok – köszönt mosolyogva az egyik.
Bevallom, az egyik srác mosolya levett a lábamról. Az az igazi macsós fiú volt, akin látszott, hogy nagy játékos. Hírtelen észbe kaptam, és elkerekedett szemmel húztam félre Lauren-t.

- Mibe rángattál, Lauren? – suttogtam neki.
- Ők, jó barátaim – mosolyodott el.
- Hát jó… - vontam meg a vállam.
Lassan visszamentünk hozzájuk, ők pedig mosolyogva, végig mértek minket, nem kicsit feltűnően.

- Oh, Szandra. Ő itt Chase – mutatott a macsó fiúra – ő pedig Tyler – néztem a szőkés fiúra, aki egyébként Ryan-re emlékeztetett.
- Helló – integettem nekik, kissé elpirulva.
- Amikor azt mondtad, hogy egy barátnőd is jön… miért nem mondtad, hogy egy híresség és, hogy milyen szép?! – nézett rám kacéran Chase, Lauren-től kérdezve.
Bevallom, kicsit még jobban elpirultam erre a bókra, annak ellenére, hogy nem szokásom.

- Köszi, de légyszi úgy kezeljetek, mint bárki mást. Nem vagyok én különb tőletek – magyaráztam mindkettőjüknek, mosolyogva.
- Meglesz – vizslatott folyamatosan Chase – akkor mehetünk? – csapta össze a tenyerét.
- Igen – mondtuk egyszerre.
Laurennel beugrottunk a hátsó ülésre, bekötöttük magunkat, majd Chase vezetésével, el is indultunk…

Tyler
Chase

Szandra Burke's life 47 rész

Egy kicsit megijesztett azzal, hogy rossz híre is van. Egyből arra gondoltam, hogy vagy megcsalt, vagy valakivel rossz történt. De inkább gyorsan kivertem ezt a fejemből és rá figyeltem.

- Vagyis nem olyan rossz… csak úgy érzem, hogy tudnod kell erről – nézett rám.
- Oké – bólogattam figyelmesen.
- Szóval… amikor Sydney-ben voltam, tényleg jól éreztem magam. Elmentünk Kristennel egy partira és szóval ott… megismertem egy lányt.
- És… mi történt? – nyeltem nagyot.
- Gyakorlatilag, semmi. Beszélgettünk, és ennyi volt. Csak… mintha éreztem volna valamit iránta. Nem tudom… - ingatta a fejét.
- Ha most azt akarod megbeszélni, hogy mit érzel az iránt a lány iránt, irántam meg semmit, akkor ne folytasd, mert nem érdekel! – néztem rá, dühösen, felhúzott szemöldökkel.
- Nem így van és ezt te is tudod. Azt sem tudod, mit akarok mondani – ráncolta a homlokát.
Kezdem kapizsgálni- mondtam magamban, miközben még mindig dühös arccal néztem rá.
- Jó, akkor folytasd – vontam meg a vállam.
- Nem történt semmi, oké? – nyomta meg a Semmi szót – azért zavarta össze az érzéseimet, mert kísértetiesen hasonlított rád és már, mióta elmentem az óta hiányoztál. Nem tudom egyébként akkor mi ütött belém, de nem gondolkodtam.
- Hát… nekem nem kell gondolkodnom azon, hogy beszéljek-e más srácokkal, így, hogy vagy nekem! De mindegy.
- Nekem ez nem mindegy.
- És, mondd csak, miért mástól kellett ezt hallanom? Miért nem lehetett ezt másnap elmondani? Vagy nem bántott a lelkiismeret?
- Már tudtad? Ki mondta el? – ráncolta a homlokát.
- Igen, tudtam. Most mindegy, hogy ki mondta el. Lényeg az, hogy nem akartam belőle nagy ügyet csinálni, mert azt gondoltam, hogy nem igaz. De úgy, látszik, hogy a pletykák néha még is igazak. Egyesek pedig hazudoznak a másiknak, miközben azt állítja, hogy az őszinteség a legfontosabb.
- Nem hazudtam, hanem nem mondtam el, azért mert ez nem telefon téma.
- Ühüm – szegeztem a szemem a poharamra, elkerülve a tekintetét.
- De… most komolyan-e végett kell így megharagudni?
- Nem, csak tudod az bánt, hogy mástól kellett megtudnom és ez olyan nekem, mintha hazudtál volna. Csak kibökted kábé két hét után, hogy „bocs, volt köztem meg egy lány közt valami, de attól még nem kell megharagudni”. Neked ez, hogy esne? Mert nekem ez most nagyon rosszul esett. Csak képzeld bele magad a helyzetembe. Mit szólnál hozzá, ha elutaznék és egy buliba ugyanezt csinálnám egy másik fiúval, aztán akkor mondanám el, amikor hazajöttem, mert nem telefon téma – magyaráztam neki, immár szomorú arccal – nem ezt tenném. Én mondjuk egyből másnap el is mondanám, mert attól, hogy nem telefon téma, szerintem akkor is tudnod kellene és neked is jól esne. Maximum akkor beszélnénk, meg amikor hazajöttem, de akkor is tudnád, nem titkolóznék. Jézusom… - hajtottam le a fejem.
- Oké, igazad van. Elismerem, hogy el kellett volna mondanom.
- Legalább bevallod – motyogtam az orrom alatt.
Közben megérkezett a rendelt étel, és bár teljesen elment az étvágyam, de ha már kikértem, akkor megeszem, így csöndben, Taylor pillantását még mindig kerülve, kezdtem hozzá az evéshez. Nem igazán volt mit mondanom neki ezek után. Persze, tudom, hogy valaki ezt csak úgy fél vállról veszi, de nekem ez tényleg rosszul esett. Tényleg nem lett volna gond belőle, ha hamarabb elmondja, mert hát istenem, nem nagy ügy, maximum duzzogtam volna egy napig aztán ennyi… de, hogy elhallgatta előlem, sőt tegnap simán bele nézett a szemembe minden lelkiismeret nélkül… ezt már nevezem. Tényleg jó színész. Pedig már ismerhetne. Tudja, hogy nem szeretem, ha titkolózik előttem, főleg így, hogy szerintem már a fél világ ezt pletykálja. Nem értem én a fiúkat. Tudat alatt van, hogy van valakijük erre még is más lányokkal kezdenek ki. Pedig azt hittem, hogy Taylor más. És most jó pofára estem, sőt kiderült, hogy ő is olyan, mint a többi. Semmiben sem különb.

A vacsora többi részében, nem igazán beszéltünk. Sokszor éreztem magamon a pillantását, de nem akartam rá nézni. A feszültséget közöttünk szinte már vágni lehetett. De nekem leginkább már a hazamenetelen járt az eszem. Nem szívesen vagyok most vele.

- Most nagyon haragszol? – szólalt meg a vacsora végén.
- Nem akarok erről beszélni – válaszoltam rá feszülten.
Micsodakérdés ez? Most nagyon haragszok-e? Persze, hogy haragszok, szinte üvöltök – mondtam magamban. Azt éreztem, hogy talán jobb lenne pár napig, ha nem beszélnénk, amíg lenyugodnának a kedélyek, és amíg én is át gondolnám ezt az egészet. Persze, az mentéségre van, hogy legalább elmondta, de… nem tudom. Elég fura, hogy jobb volt mikor távol volt tőlem.

- Mehetünk? – nézett rám legörnyedt ajkakkal.
- Ühüm – bólogattam.
Felálltunk, majd Taylor gyorsan fizetett és az autóba bevágódva, el is indultunk. Az úton, csakúgy, mint az étteremben, nem beszéltünk egymással, nem is igazán néztem rá. Ez most tényleg nincs így rendben. Pedig jól ment minden, erre tessék. Mondjuk számíthattam volna rá, de igazán nem gondoltam, hogy ez tényleg igaz. Végig az ablakon bámultam kifelé, ezen merengve és amikor megérkeztünk, a házunk elé megállt.
- Hagyd csak – mondtam neki a mozdulataiból következtetve, hogy ki akart szállni – azért… köszi – szálltam ki.
- Ne is kísérjelek be? – ráncolta a homlokát.
- Nem szükséges – ingattam a fejem és zártam be az ajtót – szia – intettem neki gyorsan.
Gyors léptekkel, bementem a házba, majd fel a szobámba. Ledobáltam magamról a ruhákat, és a tus alatt, gyorsan le is fürödtem, majd felvettem a pizsamámat. Hírtelen úgy éreztem, hogy nagyon jól esne egy finom forró bögre tea, így mivel még nem volt késő, lesétáltam a konyhába és készítettem magamnak egyet, majd visszamentem a szobámba, bebújtam az ágyba és a tv-t bámulva szürcsölgettem. Bár a tv tényleg ment, de nem igazán azt figyeltem. Inkább a gondolataim Tayloron jártak. Azon merengtem, hogy lehet, nem kellene jobban belebonyolódni ebbe a kapcsolatba. Nem igazán szeretném Taylort közelebb engedni, mert akkor könnyen megsérthet, és nem akarok sírni miatta. Eleget sírtam már. De ugyanakkor szeretek vele lenni és nagyon kedvelem. Nem akarok komolyat, lehet, nem érné meg. Hiszen szerintem egyikőnk munkája sem engedi meg, hogy komoly legyen. Lehet, jobb lenne, ha csak úgy lennénk, és majd kialakul. De az is lehet, hogy csak félek. A szerelem csodálatos és egyben fájdalmas érzés is. Nem akarok csalódni és szomorú lenni. Meglátom, hogy mi lesz. Ezen elmerengve hírtelen egy ismerős hangot hallottam meg.

- Szia – jött be mosolyogva Lauren, mire meglepetten néztem rá.
- Szia. Hát te? – mosolyodtam el.
- Ne haragudj, hogy zavarlak, csak nem tudtam már mit csinálni és gondoltam átjövök.
- Oh, dehogy zavarsz. Sőt, örülök, hogy itt vagy – ült le közben Lauren az ágyra – esetleg hozzak neked teát, kérsz?
- Hát, megköszönném – vonta meg a vállát.
- Rendben, már is hozom – pattantam ki az ágyból és mentem le a konyhába.
Gyorsan töltöttem neki is, majd óvatosan, vigyázva, hogy ne lötyögtessem ki, felmentem és visszaültem az ágyba.
- Tessék – adtam oda neki.
- Köszi – mosolygott.
- Na, mesélj. Mi történt?
- Találkoztam ma délután Jasonnel – húzta el a száját.
- Oh, és mi volt?
- Ő is ide költözött Kaliforniába és azt mondta, hogy szeretné velem újra kezdeni. De nem tudom, most mit csináljak. Elég rizikós volt vele a kapcsolatom, tudod. Meséltem.
- Igen, tudom – bólogattam.
- De most mintha megváltozott volna. Nem is tudom… talán érettebb.
- Ne hagyd, hogy megint elcsavarja a fejed.
- Nem szeretném… csak még mindig érzek valamit iránta. Az a sok megcsalás és hazudozás tart vissza. Attól tartok, hogy megint megtenné – sóhajtott nagyot – a fiúk szemetek.
- Ja, tényleg azok – értettem vele egyet egy nagy sóhajjal.
- Oh, na, mi történt? Azt hittem ti jól meg vagytok – nézett rám meglepődve.
- Én is azt hittem – húztam el a szám – kiderült, hogy az a pletyka, amit mondtál, igaz – vontam meg a vállam.
- Mi? Mesélj el mindent!
- Hát… ma felhívott Taylor, hogy vacsorázzunk együtt én meg mondom neki, hogy „Oké, persze”. Este pedig beállított egy Audi sport autóval és nagyon szép helyre vitt, én pedig arra gondoltam, hogy „De jó, végre egy jó estém lesz”. Aztán rám néz, és azt mondja nekem, hogy „van egy rossz és egy jó hírem”, én meg „Oké, akkor kezd a rosszal”. És elmesélte a Sydney-s ügyet.
- De minden igaz a pletykából?
- Igen. Azzal magyarázkodott, hogy nagyon hiányoztam neki és azért ment oda ahhoz a lányhoz, mert nagyon hasonlított rám.
- Hogy micsoda?
- Igen, tudom. Elég béna magyarázat – vontam meg a vállam – azt mondta, hogy nem történt semmi, csak beszélgettek.
- És, elhiszed?
- Nem tudom. Lehet, hogy igazat mondd, de az is lehet, hogy nem.
- Hát, nem néztem volna ki belőle.
- Én is azért lepődtem meg, mert tényleg nem hittem el a pletykát.
- És veszekedtek?
- Hát… nem akartam cirkuszt rendezni az étterem közepén, így nem. De onnantól nem is beszéltünk.
- Érthető.
- Aztán meg megkérdezi tőlem, hogy „Nagyon haragszok-e?” én meg mondtam neki, hogy ne beszéljünk erről. De most komolyan, hogy gondolhatja, hogy nem haragszok? Vagy azért nem szólok hozzá, mert mondjuk… túl éhes vagyok? Vagy mi? – ingattam a fejem - Elég hülyén érzem magam. Kicsit összezavart – hajtottam le a fejem.
- Ne te érezd hülyén magad az ő hibájából.
- Mondjuk, hogy elhiszem neki azt, hogy csak beszélgettek. De akkor meg azért esett rosszul, mert tőled kellett megtudnom. Ezt neki is mondtam. Mert ha másnap mondja el, akkor elhiszem neki, de így, hogy elhallgatta... – vontam meg a vállam – mi lesz vele a turnémon? Fél évig… nem is, majd hogy nem 1 évig alig fogjuk látni egymást. Mert ugye én májusban kezdem a turnét egészen november végéig, ő pedig nyáron is forgat, meg majd november elejétől egészen áprilisig. Először majd csak csók lesz… aztán talán le is fekszik más lányokkal és majd arra is az lesz a magyarázata, hogy „Azért mert hasonlított rám” – húztam fel a szemöldököm – és ez csak egy hónap volt.
- Van benne valami. De ki tudja még mi lesz áprilisig.
- Tudom – húztam el a szám – lehet, hogy még nem elég érett hozzám vagy nem tudom… na jó, ez elég egoistás volt – kuncogtam el a végét.
- Nem volt az – kuncogott ő is – de különben lehet, hogy igazad van. Csak tudod a pasik olyanok, hogy nehezen nyílnak meg, mert ha megnyílnak, akkor úgy érzik, hogy könnyen összetörhetik őket.
- Hát… tényleg nem szokott beszélni az érzéseiről… de én sem – vontam meg a vállam.
- Látod! Lehet ez a gond. Tisztázni kellene, hogy mit is éreztek egymás iránt – mosolyodott el.
- Lehet. Csak nem értem ezt az egészet. Mi már ismerjük egymást… de még sem tudunk komolyabban beszélgetni. Régen mindent meg tudtunk beszélni… 14-15 éves fejjel. Most meg 16-17 évesen nem tudunk beszélgetni. Vissza fele fejlődünk vagy mi?
- Összetörtétek egymás szívét ezzel a Swiftes és Ryan-es üggyel még szeptember vége felé, vagy mikor volt. Idő kell, hogy újra meg tudjatok nyílni egymásnak.
- De nem tudom, hogy ki tudom-e fejezni neki, hogy pontosan mit érzek.
- Hát akkor tedd, amihez a legjobban értesz – vonta meg a vállát – írj egy dalt az iránta érzett érzéseidről, persze akkor, ha tisztáztad magadban.
- Te egy agytröszt vagy – mosolyodtam el.
- Nem igaz – kuncogott.
- De én tényleg félek attól, hogy megint túl közel kerülünk egymáshoz, aztán meg összetör, és megint szomorú leszek, ami mondjuk, kihat a munkámra, mert top listás dalok születnek olyankor – nevettem el a végét – gondolod, hogy érdemes kockáztatni?
- Őszintén, mit érzel iránta? – nézett rám
- Hát… szeretek… sőt imádok vele lenni. Amikor megcsókol, a gyomromban pillangók repkednek, és úgy érzem, mintha… szállnék. Elmondhatom neki a problémáimat és nem muszáj mindig beszélnem ahhoz, hogy megértsen. Nem is tudom… sok szép emlékem van vele.
- Úgy látom elkaptad a rózsaszín felhőket – mondta Lauren nevetve.
- Látod, ez a baj!
- Ez a legjobb dolog a világon, ha szép és jó. A szerelem. Ne félj. Tisztázzátok egymás közt a helyzetet – mosolygott.
- Kösz Lauren – mosolyogtam rá és öleltem meg– nem csak kiváló stylist és barátnő, vagy de még tanácsadó is – kuncogtam.
- Nincs mit. Akkor kibékülsz vele?
- Addig nem, amíg bocsánatot nem kér. Meg amúgy is. Hadd eméssze kicsit magát és ő is hadd gondolkodjon. Legalább tanul belőle.
- Oh, kis gonosz vagy – kuncogott.
Mire én is elkezdtem nevetni vele. Jól esett, hogy átjött és megbeszélhettem valakivel. Jelenleg – bár elég merész kijelentés – de azt hiszem, hogy Lauren a legjobb barátnőm. Mindig itt van, ha szükség van rá. Volt már olyan, hogy itt aludt nálunk egy-egy csajos estén, így úgy döntöttem, hogy megkérdezem tőle, hogy itt marad-e.
- Hé, van kedved itt maradni?
- Mármint, aludjak itt?
- Ühüm. El lennénk.
- Hát, ha a szüleidnek nincs ellenvetésük – vonta meg a vállát
- Oh, dehogy. Ők bármikor megengedik. Mindig azt mondják, hogy a barátnőim bármikor jöhetnek, de cserébe fiúkat sosem hozhatok haza – forgattam a szemem.
- Oh – nevetett fel – és te ezt be is tartod? – húzta fel a szemöldökét.
- Nem mindig – suttogtam halkan – na, jó. Akkor adok valamit, amiben alhatsz – ugrottam le az ágyról.
Gyorsan kivettem a gardróbból neki az egyik pizsamám, és oda adtam neki.
- Kislányom, már… - jött be anyukám az ajtón meglepődött arccal, ahogy meglátta Lauren-t – oh, szia, drágám. Hát te? – mosolygott rá.
- Helló – köszönt Lauren.
- Anyu, nem baj, ha ma Lauren itt alszik?
- Jaj, dehogy. Nyugodtan – legyintett – na, de azt hittem tovább leszel – ült le az ágy szélére – jól érezted magad?
- Hmm… - néztünk össze Laurennel – hosszú – forgattam a szemem.
- Úgy látom nem telt jól a vacsora.
- Jól látod!
- Na, mondd már. Mi történt? – kíváncsiskodott.
- Anyu, ne haragudj de ehhez már fáradt vagyok. Majd holnap elmesélem – húztam el a szám.
- Oké, rendben. Pihenjetek akkor. Lauren te pedig érezd otthon magad – állt fel mosolyogva.
- Köszönöm – mosolygott Lauren.
- Ugyan, már – legyintett anyu – Jó éjt – ment ki
- Jó éjt – mondtuk egyszerre.
- Imádom az anyukád – huppant mellém Lauren mosolyogva – tök jó fej.
- Tudom. Én is imádom – kuncogtam vele.
- Egyébként tudod mire gondoltam?
- Na? – néztem rá kíváncsian.
- Elmehetnénk pár napra Miami-ba, kikapcsolódnánk, buliznánk egy kicsit. Mondjuk, hívhatnánk magunkkal Chase-t és Tyler-t. Úgyis olyan sokat melóztunk mindketten mostanában. Jót tenne.
- Jól hangzik. De én nem ismerem őket – vontam meg a vállam – meg itt a karácsony és még a nyakamon van az ajándékvásárlás, plusz lesz egy próba is a bandával még a Disney Land-es fellépés előtt. Na, és persze Taylor.
- Jó fej srácok, miattuk ne aggódj. Csak 2 napra mondjuk. Elmennénk este, kibuliznánk magunkat, másnap délután meg jönnénk.
- Oké, de mi lesz Taylorral? Szerinted mit fog hinni, ha megtudja, hogy két pasival voltunk Miami-ba? Megharagudna.
- Mondd el neki, hogy elmész pár napra, hogy kiszellőztesd a fejed. Meg fogja érteni.
- Oké, benne vagyok – mondtam kis hezitálás után.
- Király! Akkor holnap felhívom a srácokat, és ha ők is benne vannak, akkor le is foglalom a szállást és már holnap délután mehetünk akkor.
- Rendben – mosolyogtam
- Jó lesz – ugrált izgatottan – de a szüleid elengednek?
- Persze.
- Akkor okés. Holnap egyébként csinálsz valamit?
- Be akarok menni a stúdióba, megnézni, hogy minden rendben van-e. Aztán megyek énekórára, kicsit fejlesszük Mary-vel a hangom, meg lehet, benézek a telefon szolgáltatómhoz, mert venni akarok egy Apple Iphone-t. Nem rég néztem ki egyet, ami nagyon tetszik. Ha gondolod, gyere velem. Úgy se szeretek egyedül menni sehová – vontam meg a vállam.
- Oké. Úgy sincs semmi dolgom. Oh, meg elkezdtem tervezgetni a turné ruháidat. De még nagyon az elején járok.
- Rendben. Majd küld el a terveket e-mailbe, ha kész vagy.
- Oké. – mosolygott.
Ezután, mindketten az ágyba bújtunk majd a tv előtt még tovább beszélgettünk, persze halkan. Nem tudom, hogy tényleg jó ötlet-e ez a Miami-s út. Vagyis szívesen megyek, mert való igaz, hogy nagyon rég voltam már bulizni, de Taylor miatt aggódom egy kicsit. Nem akarom magamra haragítani, így ha tényleg megyünk, akkor megírom neki sms-be. Egyébként ez lehet kicsit furán fog hangzani, de veszekedés és sértődés után jó kicsit külön lenni, pedig még csak tegnap jött haza. Reménykedek abban, hogy nem fog megsértődni vagy rosszat gondolni, arról, hogy lemegyek Miami-ba.

Amikor kezdtünk álmosodni, kikapcsoltuk a tv-t és mindketten lefeküdtünk, abban a tévhitben, hogy alszunk. Illetve Lauren, hamar el is aludt, de én nem tudtam már olyan könnyen elaludni. Folyton kattogott az agyam erről az egészről. Nem is tudom meddig forgolódtam az ágyon, de aztán valahogy még is sikerült nehezen elaludnom…

Új style

Sziasztok:) Mint látjátok felkerült egy új style, ami nekem nagyon tetszik. A kedvenc színem a lila, így muszáj voltam most egy ilyesmit felrakni, meg amúgy is már picit meguntam a másikat. Ma lesz friss, méghozzá 2 rész ha minden igaz. Végre elkezdődött a szünet és nem sokára karácsony amit már rettenetesen várok. Remélem majd mindenkinek jól fog telni és sok-sok ajándékot kaptok:D:D xoxo

2010. december 16., csütörtök

Szandra Burke's life 46 rész

Ahogy felértem, ledobtam a táskámat és már a randira gondolva, a gardróbomba mentem kiválasztani az esti szerelésem. Nem igazán tudtam, hogy mit vegyek fel, de aztán a kedvemre hagyatkozva, ami ezúttal az elegáns és csinos volt, úgy döntöttem, hogy így fogok felöltözni. Pár ruhát leakasztottam a fogasról és az ágyamra letéve, próbáltam kitalálni, hogy melyik lenne jó. Egy lila glitteres, egy sötétkék és egy fekete szűk fazonú ruha hevert előttem. Pár percig gondolkodva, a fekete mellett maradtam, ami azt hiszem a legalkalmasabb ehhez az alkalomhoz. A többi ruhát, amire már nem volt szükségem azt gyorsan visszaraktam a helyükre, aztán a fürdőbe mentem, ahol letusoltam és hajat is mostam. Amikor kész lettem, magam köré csavartam egy kendőt és a hajszárítót a kezembe véve, elkezdtem megszárítani a hajam, majd amikor már száraz lett, gyors mozdulatokkal a hajvasalóval kisimítottam a hullámos hajszálaimat. A szobámba visszalépdelve, felvettem a kikészített ruhát és ismét a fürdőben elkezdtem a sminkelést.

- Szandra? – hallottam meg hírtelen anyukám hangját.
- Itt vagyok – kiabáltam neki.
- Hát te hová mész? – kukkantott be az ajtón
- Taylor vacsorázni hívott.
- Oh, értem. És nem lesz ez a ruha kicsit rövid? – ráncolta a homlokát
- Jaj, anyu… - forgattam a szemem miközben a spirállal igazítottam a szempilláimat – talán melegítőben menjek??
- Nem azt mondtam. De mondjuk, egy nadrág jobb lenne, nem?
- A-a – ingattam a fejem.
- Este már hűvös van. Meg ne fázz.
- Anyu – néztem rá – nem vagyok már ovis – mondtam higgadtan – miért ne vehetnék fel ruhát? Különben is, vettem alá harisnyát.
- Rendben – mosolygott – bár még én lennék ilyen csinos – húzta el a száját.
- Anyu – pirítottam rá – te egy bomba nő vagy. Sok ennyi idős nő megirigyelhet, hogy ilyen fiatalos anya vagy 3 gyerek után.
- Oh, kösz kislányom – mosolyodott el.
- Ez az igazság – mosolyogtam rá.
- És, hová mentek?
- Nem tudom. Nem kérdeztem, de biztos valami jó helyre – vontam meg a vállam.
- Na, és érzel már valamit? Szerelmes vagy?! – nézett mosolyogva
- Igen – mondtam neki egy kis hezitálás után.
- Az jó. Tudod, megmondom őszintén Taylor az első olyan barátod, akit tényleg én is kedvelek meg apád is.
- Azért, mert a családjával alapból jóban vagyunk – néztem rá.
- Nem ezért. Azért mert rendes fiú és illetek egymáshoz.
- Tényleg? Vagyis, szerinted illünk egymáshoz?
- Igen. Én azt látom, hogy jól megértitek egymást.
- Hmm… kivéve, amikor veszekedünk.
- Igen – kuncogott - Nem is kérdeztem, milyen volt ma Ashley-vel a nap? Miket csináltatok?
- Oh, hát… beültünk egy szalonba és megcsináltattuk a körmeinket meg utána egy kávézóban ettünk.
- Hadd nézzem csak a körmöd – jött oda hozzám.
- Nem akartam csicsásat, ilyen kis egyszerű lett – mutattam neki.
- Ez is szép.
- Köszi – mosolyogtam rá.
- Hjaj… mi lesz a tökmagból – nézett rajtam végig – nem rég még pelenkában szaladgáltál itt, most meg már kész nő lett belőled, sőt mire észreveszem, már ki is repülsz innen.
- Oh, Anyu – mosolyogtam rá és öleltem meg – nehogy azt hidd. Nem olyan könnyen szabadultok tőlem.
- Remélem is – mosolygott
- Segítesz a cipőválasztásban?
- Persze – indultunk a cipős szekrényem felé – van az a fekete zárt magas sarkúd, tudod. Szerintem az jó hozzá.
- Erre gondolsz? – mutattam fel neki.
- Igen, igen – bólogatott.
- Én is ezt képzeltem – mentem az ágyamhoz és ültem le.
Felhúztam, felvettem még egy kellemes színű bőrkabátot, magamra fújtam a kedvenc parfümömből, a vállamra kaptam még egy kisebb táskát, amibe az elengedhetetlen dolgok belefértek és megnéztem magam a tükörben.
- Igazán csini vagy – mosolygott anyukám
- Köszönöm – mosolyogtam vissza.
Lassan letipegtem a földszintre, anyukám társaságában, és ahogy leértem, épp az ajtócsengő szólalt meg.
- Ez biztosan Taylor lesz – mondtam, ahogy meghallottam.
Az ajtóhoz mentem és még gyorsan igazítottam magamon, majd lassan kinyitottam.
- Szia – köszöntem neki mosolyogva
- Szia – mosolygott.
- Gyere be – invitáltam a házba.
- Szia, Taylor – köszönt neki anyukám.
- Helló – ölelték meg egymást.
- Mehetünk? – mondtam mosolyogva
- Ühüm – bólogatott.
- Érezzétek jól magatokat – ölelt meg anyukám.
- Rendben, szia, anyu – zártam be magam mögött az ajtót.
És amikor megfordultam, az autó felé, tágra nyílt szemekkel és meglepődve néztem magam elé.
- Ne! Mi ez az autó? A tied? – mentem közelebb lassan ámultan.
- Nem tetszik? – nézett rám megilletődve.
- Viccelsz? Már hogyne tetszene. Jézusom, a tied?
- Igen – kuncogott – nem rég vettem – vonta meg a vállát.
- Na, jó. Én ebbe nem szállok be – fordultam meg kuncogva.
- Most miért?! – fogott meg mosolyogva.
- Legalább mondhattad volna, hogy ezzel jössz, és akkor mondjuk, nem veszek fel ilyen rövid ruhát. Mivel elég alacsony az autó és még feltűnő is, kétlem, hogy megúsznám villantás nélkül. Vagy akkor nagyon remélem, hogy valami eldugott helyre viszel – magyaráztam neki mosolyogva.
- Nem lesz gond, gyere – nevetett rajtam és nyitotta ki az ajtót.
- De ha miattad…
- Nyugi – vágott közbe.
Végül lassan és elég bénán be tudtam szállni, persze Taylor végig nevetett és vele együtt én is nevettem magamon és a bénaságomon.
- Istenem… semmihez sem merek nyúlni – néztem körbe az autó belsejében, ahogy beszállt Taylor is – mit rejtegetsz még Taylor Daniel Lautner? – néztem rá még mindig a sokk hatása alatt lévő arckifejezésemmel.
- Nem tudom… – nézett rám sunyin és közbe indult el.
Erre ismét értetlenül néztem rá, amin elkezdett kuncogni.
- Imádom a meglepetéseket de… nézzük csak. Nincs szülinapom, se névnapom se semmi. Vagy elfelejtettem valamit? – húztam fel a szemöldököm.
- Miért kell ünnepnek lenni ahhoz, hogy meglepetést szerezzek neked? – mosolygott rám.
- Wáow, hát akkor… köszönöm – mosolyogtam rá.
- Szívesen.
- Esetleg rejtegetsz még más sport autókat is?
- Hát… van egy Porschém és egy Mercedesem is.
- Mi? Komolyan? Mire kell neked 3 sport autó? – húztam fel a szemöldököm – lécci, nehogy az legyen, hogy te is azok közzé a nyálas Hollywood-i pasik közé tartozol, akik a sport autóikkal menőznek! – néztem rá ijedten a gondolattól.
- Nem! – ingatta a fejét mosolyogva – nem mindegyik az enyém, és alig használom őket.
- Oh, értem – bólogattam – Ígérd meg, hogy egyszer vezethetem őket – néztem rá kérlelően.
- Ígérem – mosolygott – de csak ha én is ott vagyok – tette hozzá.
- Félsz, hogy összetöröm? – kuncogtam el a végét.
- Hát… - biccentette oldalra a fejét – nem én mondtam.
- Azért olyan rossz nem vagyok – nevettem fel.
- Tényleg nem – ingatta a fejét.
- És… hová megyünk?
- Egy magyar étterembe. Tök jó hely – mosolygott
- Magyar étterembe? Mióta jársz te… magyar étterembe? – néztem rá értetlenül.
- Isteni a steak-ük – somolygott
- Oh, már értem – forgattam a szemem – a kis steak mániás. De, ha már a magyaroknál járunk… akkor van valami, amit nem tudsz rólam. Illetve nagyon sokan nem tudják ezt rólam.
- Micsodát? – húzta fel a szemöldökét.
- Félig magyar vagyok, félig amerikai és félig Pourte Rico-i. De elég szomorú, hogy sem Magyarországon, sem Pourte Rico-ban nem jártam még – vontam meg a vállam.
- Komolyan? – mosolyodott el – mármint, hogy ezekről a helyekről származol?
- Komolyan.
- De, hogy? – nézett rám értetlenül.
- Hát… nagymamám Pourte Rico-i, nagypapám amerikai volt, és anyukám pedig teljesen magyar. Ott született és ott élt 18 éves koráig. De az ottani rokonokat abszolút nem ismerem.
- Wáow – mosolygott – ez tényleg új volt most nekem. De akkor mi történt anyukád családjával?
- Hát… anyukám mindig azt mondta, hogy nem volt olyan jó kapcsolata a családjával, így mikor nagykorú lett összepakolta a holmiját és elköltözött San Diego-ba. Ő is énekesnő akart lenni, de végül egy bárban kapott munkát, először, mint pultos, de aztán énekelt is minden este. Apuval pedig ott ismerkedtek meg. – magyaráztam neki – tök romantikus az egész történet egyébként… - vontam meg a vállam – apu a Harvardon tanult és igazából csak hétvégenként találkoztak, mivel tudod… nem egy óra az út San Diego-ba. De akárhányszor találkoztak, apu mindig meglepte valamivel anyukámat. Aztán komolyra fordult köztük minden és anyu ide költözött Kaliforniába. Persze összeházasodtak és utána jött Nick, én és… Stella – fújtam ki a levegőt a végén.
- Ezt még sosem mesélted nekem – mosolygott rám.
- Hát… nem mindenkinek mondom el – vontam meg a vállam – kicsi koromba mesélte mindig anyukám – mosolyodtam el én is.
- Aranyos. De… mi történt anyukád családjával? Mármint… bajok voltak, vagy ilyesmi? – ráncolta a homlokát
- Annyit tudok, hogy nem volt jóban velük – húztam el a szám.
- És, ha lenne rá lehetőséged… megismernéd őket?
- Nem tudom. Ezen még nem gondolkodtam – vontam meg a vállam – lehet, hogy normálisak, de az is lehet, hogy undokok. Nem tudom.
- Ki tudja – vonta meg a vállát – lehet, ők szívesen megismernének.
- Azt mondod, hogy utazzak oda és keressem fel a rokonokat? Meg a nagyszüleimet?
- Talán. Nem lenne jó?
- Nem tudom. Mondjuk, ha belegondolsz, hogyha annyira meg akarták volna keresni a lányukat, akkor már rég megtették volna. De… semmi. És ha ők nem kíváncsiak ránk, akkor én miért legyek?
- Ez is igaz.
- Tudom, ez bunkón hangzott… de most így jó az életem. Nem kell az nekem, hogy az „új” rokonok felbolygassák, ha esetleg tényleg meg ismerném őket.
- Persze, tudom – mosolygott.
- És, te? Ha én meséltem te is mondhatnál valamit a rokonokról… esetleg a szüleidről?!
- Hát nekem azért ilyen történeteim nincsenek… de azt tudom, hogy a szüleim amerikaiak, és a rokonok közül van német, holland illetve francia is.
- Oh, imádom a franciaiakat – mosolyogtam.
- Tényleg? – kuncogott.
- Igen. Nagyon kedvesek és aranyosak – magyaráztam – Alyson rokonod?
- Alyson? – húzta fel a szemöldökét – Mármint Alyson Stoner?
- Ühüm – bólogattam.
- Nem, nem. Miért?
- Nem tudom… de mintha Make hasonlítana Alyson-ra.
- Tényleg?
- Lehet rossz a szemem – nevettem el a végét.
- Hát… nem tudom - mosolygott

Az út további részét csöndben töltöttük el, persze az én gondolataim valamiért az anyukám családján járt. Taylor ezt most rendesen a fülembe ültette. Lehet, hogy anyukámnak nem volt szép gyerekkora? Vagy csúnyán bánt vele az egész család és rokonság és azért ment el. Hát… ki tudja. Minden esetre, ha nem ment volna anyu San Diego-ba akkor most én és a tesóim sem léteznénk. Akkor valószínűleg most egy másik lány ülne Taylor autójában, és más valaki életét boldogítaná. Rossz ebbe belegondolni. Nem igazán bírnám ki, ha valaki mással lenne. Hálát adhatok az Istennek, hogy azon a napon összeismerkedtek a szüleim és egy csodálatos gyerekkort tudhatok magam mögött. Sőt, azért is hálát adhatok, hogy idáig eljutottam az életben és, hogy itt van nekem Taylor is. Hálát adhatok, hogy ilyen jó kapcsolatom van a családommal és, hogy ennyire támogatnak mindenben, ami jó nekem.
- Valamin elgondolkodtál! – rántott vissza Taylor hangja a valóságba.
- Áh, semmiség! – legyintettem egyet.
- Megjöttünk egyébként – mosolygott.
- Oké.
Először körbenéztem, hogy tiszta-e a levegő és látva, hogy sehol egy fotós, megkönnyebbülten szálltam ki az autóból. Hírtelen eszembe jutott valami, amivel mindig kötekedek Taylorral. Hiányzott egy ember erről a „randiról”.
- Hiányzik valaki! – néztem rá, ahogy kiszálltam.
- Kicsoda? – ráncolta a homlokát.
- Hol van Ryan? – néztem körbe – talán szabadságot vett ki? – néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Nagyon vicces – mosolyodott el – most nem kell ide Ryan – indultunk közbe az étterembe.
- Hát, pedig már komolyan kezdtem hiányolni! – húztam el a számat tettetve a hiányát.
Ugyanis a drága Ryan – Taylor testőre – mindenhová követett minket. Persze, tudom, ez a munkája, hogy védje Taylort, de elég pofátlan dolog, amikor oda ül velünk egy asztalhoz, aztán még beszélgetni sem tudunk. Oké, hogy jó barátok meg minden, de akkor is. Ha már engem visz randira, akkor ketten legyünk. Egyébként jóban vagyok vele meg jó fej, csak ez az egy dolog zavar.

Besétáltunk az étterembe, leültünk és a pincér megérkezésével kikértük a rendelést.
- Szép ez a hely – néztem körbe.
- Ugye, mondtam, hogy jó hely – mosolygott.
- Igen – mosolyogtam én is.
- Szóval… szeretnék valamit megbeszélni veled! – váltott komolyra.
- Ajaj, ez komolyan hangzik.
- Hát… nekem az és fontos.
- Figyelek – néztem rá.
- Nem tudom, melyikkel kezdjem… a jóval vagy a rosszal – húzta el a száját.
- Hát akkor inkább a rosszal… - rogyott le a mosoly az arcomról….


Szandra ruhája:

2010. december 3., péntek

Szandra Burke's life 45 rész

Reggel egy mocorgásra keltem fel, és ahogy felnyíltak az álmos szemeim, meglepődve meredtek ki a mellettem szundikáló Stellára. Mikor jött ide? – kérdeztem magamban. Mélyen aludhattam, ha nem vettem észre, hogy bebújt mellém. Igazából ez nem szokása Stellának, de néha rájön, hogy szeretne valakivel aludni és ilyenkor mellém heveredik le. Mivel nem akartam felkelteni, így lassan kimásztam az ágyból, és lefelé véve az irányt, lebaktattam a földszintre.

- Jó reggelt! – vakartam meg a szemem, ahogy a konyhában üldögélő Nickre és anyura néztem.
- Jó reggelt – kortyolt bele Nick a bögréjébe.
- Felkeltél! – csiripelte mosolyogva anyu.
- Ühüm – bólogattam – Stella megint nálam aludt – mosolyodtam el.
- Oh – mosolygott anyu is – egyébként gondolkodtunk apáddal, azon, hogy még is beíratjuk suliba Stellát.
- Végre – vettem el egy bögrét és töltöttem teát.
- Januártól fog járni, és hála istennek sikerült úgy intézni, hogy Make-el osztálytársak lesznek.
- Még jobb – kortyoltam bele – így jobb lesz neki is. Nem fog itthon ücsörögni egy tanárral, hanem a társai között lehet.
- Igen, igen – mosolygott.
- Felmentem – szólalt meg Nick.
A pulthoz leültem, majd tovább kortyolgatva a teát, csendben élveztük egymás társaságát anyuval.

- Mennyi az idő? – jutott eszembe Ashley pár perc múlva.
- 10 óra – válaszolt anyu – mikor mész el?
- Ashley azt mondta, hogy dél körül beugrik.
- Értem – mosolygott – tegnap, milyen volt a pilates?
- Ugyanolyan, mint máskor – vontam meg a vállam lazán – Taylor is jön majd Disney Land-be – magyaráztam neki.
- Gondoltam – nevette el magát.
- Na, én is fent leszek – ittam meg az utolsó csepp teát és álltam fel.
- Nem reggelizel?
- Még nem vagyok éhes – vontam meg a vállam és indultam fel a szobámba.

Amikor felértem lassan nyitottam ki az ajtót, nehogy még aludjon Stella. De amikor elém tárult a szoba, elmosolyodva láttam, hogy Stella már a tv-t kapcsolgatta, az ágyon kinyúlva.

- Szia, manó – mentem közelebb hozzá – hogy-hogy át jöttél? – ültem le mellé.
- Nem tudom – vonta meg a vállát – nem volt kedvem egyedül aludni.
- Oh – mosolyogtam – na, és mi jót nézel a tv-ben?
- Mesét – ült fel az ágyon – nem baj, hogy át jöttem?
- Dehogy – legyintettem – akkor jöhetsz át, amikor akarsz – pusziltam meg.
- Köszi – mosolygott.
- Ha nem bánod, akkor még én is visszabújok – feküdtem mellé
- Jaj dehogy.

Kábé még egy órát így feküdtünk, mesét nézve. Bár már 17 leszek, de bevallom reggelente még én is szeretem nézni a mesét. Mondjuk Stella mellett nem könnyű felnőttebbnek lennem, miközben még félig én is gyerek vagyok.

Aztán indulás előtt egy órával feltápászkodtam az ágyból és a fürdőmbe sétálva, elvégeztem a reggeli teendőket majd a gardróbomba nézelődve, keresgéltem, hogy mit vegyek fel. Végül egy fekete fehér egyszerű csíkos ruhára esett a választásom, és hogy azt még jobban feldobjam, egy nem rég vásárolt különleges kék színű csizmát vettem fel. Tudom, biztos sok mindenkinek nem tetszik, de nekem megtetszett. Különleges és egyedi. Ahogy felöltöztem, a telefonom csörgésére az asztalomhoz siettem, és a képernyőről ítélve, hogy Ashley, mosolyogva felvettem.

- Szia – szóltam bele.
- Szia. Pár perc és ott vagyok – mosolygott.
- Rendben – bontottam a vonalat.

A táskámat a vállamra akasztva, elbúcsúztam gyorsan Stellától és a földszintre mentem.

- Mindjárt itt lesz Ash. Majd jövök valamikor – mentem anyukámnak adni egy puszit
- Rendben. Vigyázz magadra – mosolygott – és érezzétek jól magatokat.
- Oké. Szia – intettem neki az ajtóból.

Ahogy magam után bezártam az ajtót, épp megállt Ashley az autójával, én pedig mosolyogva beszálltam mellé az anyósülésre.

- Szia csajszi – köszönt, ahogy beültem.
- Szia – öleltem meg így köszöntve.
- Mehetünk?
- Ühüm – kötöttem be magam.
- Arra gondoltam, hogy mára beülhetnénk Beauty szépség szalonba.
- Jól hangzik én is oda szoktam járni – mondtam izgatottan.
- Na és mesélj. Mi volt veled az utóbbi… nem is tudom mennyi időben? – nézett rám
- Úha… elég hosszú – kuncogtam el magam
- Ráérünk – vonta meg a vállát
- Igaz – mosolyogtam – hát szóval… hol is kezdjem – vágtam egy gondolkodós fejet.
- Azt hallottam, hogy fél éves turnéra mész. Ez igaz? – nyitotta nagyra a szemeit mosolyogva.
- Igen, igaz. És már nagyon várom.
- Wáow. Nem semmi. Alig fél éve fejeződött be az első és már is meg van a második nagy turné. Plusz azt hiszem még új albummal is jössz tavasszal, igaz?
- Igen – bólogattam
- Nem is pihensz?
- Oh, eleget pihenek én. Igazából az albummal már kész vagyunk, csak tudod, ezek az utómunkálatok vannak még, de ahhoz nem nagyon kellek. A turné színpad alapja is megvan, az elő zenekaraim is megvannak már és lassan a dátumok is.
- Aszta. Fél év alatt mit össze nem hozol – kuncogott.
- Direkt úgy akartam, hogy a dolgok fele készen legyen karácsonyra. Még majd lesznek a fotózások az albumhoz meg a turnéhoz. És Április elején leforgatjuk a kis lemezhez a klipet. Aztán pedig jön a promózás és májustól a turné.
- Így kell ezt csinálni – nevetett fel – nekem is bőven lesz dolgom januártól. Azért is hívtalak már fel – mosolygott rám.
- Jól tetted. Na, és mi az a sok dolog?
- Áh, forgatások. Megkaptam a szerepet a Sharpay kalandja című filmbe, és egy sorozat egyik főszerepe is az enyém.
- Oh, gratula.
- Köszi – mosolygott

Az út többi részében folytattuk a csevegést. Szinte minden témát átveséztünk, és amikor megérkeztünk a szalonhoz, Ashley leparkolt majd lassú sétával bementünk.

- Sziasztok – köszöntem az ismerős arcoknak mosolyogva.
- Helló – köszönt Ashley is.
- Sziasztok – jött oda Judy, a szalon vezetője – gyertek, foglaljatok helyet- mutatott a két üres helyre – a szokásos lesz? – mosolygott
- Igen. Manikűr- pedikűr – válaszolt Ashley.
- Rendben.

Leültünk a pedikűr székekbe, és miközben a lábunkat csinálták, mi tovább folytattuk a beszélgetést.

- Hol fogod tölteni az ünnepeket? – kérdezte Ash.
- Nagyrészt otthon leszek a családdal. Nem igazán van kedvem karácsonykor kimozdulni – vontam meg a vállam – és te?
- Én se tervezem, hogy elmegyek valahová. Ilyenkor jó a családdal együtt lenni.
- Bizony – bólogattam – szilveszterkor?
- Hát… azt nem igazán tudom. Lehet akkor is otthon maradok a szüleimmel meg a tesóm családjával, de az is lehet, hogy elmegyek valahová bulizni – vonta meg a vállát – veled mi a helyzet?
- New York-ban leszek – forgattam a szemem – itt akartam lenni szilveszterkor és a barátaimmal bulizni egy jót, de meghívtak tudod abba a műsorba és már igent mondtam. Bár éjfél után lesz ott egy parti, szerintem arra elmegyek.
- Oh, értem – húzta el a száját – mi a helyzet a fiúkkal? – mosolyodott el – vagy nem is. Ne haragudj, magánélet.
- Jaj, semmi baj – legyintettem – hiszen barátnők vagyunk. Nyugodtan kérdezz – mosolyodtam el.
- Hát azt akartam kérdezni, hogy mi történt Ryannel? Már, mint, a koncert bulin tök jól elvoltatok és őszintén, én nem nagyon hittem, hogy szakítottatok. Kábé egy hónapja tudtam meg. Nem olvasom a sztár híreket ezért sem tudtam róla.
- Úh. Hát… öhm. Hogy mi történt Ryannel? Igazából a munkája választott szét minket. Túl sokszor volt távol tőlem és én nem bírom a távkapcsolatot. Meg távol lakott. Tudod, az nem ugyanolyan.
- Igen, sajnos tudom – húzta el a száját.
- A szakítást is telefonon oldottam meg végül is. Tudom ez elég rossz dolog, mert már én is éltem át telefonos szakítást, de túl lehet élni.
- De barátok maradtatok?
- Hát… azt azért nem mondanám, de nem vagyunk rosszba.
- Akkor gondolom most egy ideig nem is akarsz barátot – húzta el a száját.
- Ash – ingattam a fejem – ne haragudj, de te tényleg le vagy maradva – kuncogtam el a mondat végét.
- Oh, mesélj – mosolyodott el.
- Már lassan két hónapja új barátom van. Illetve nem olyan új…
- Ki az? – dülledtek ki a szemei.
- Ismered a Twilight filmeket?
- Ühüm… de nem vagyok oda érte.
- Szóval… azokban a filmekben szerepel.
- Robert Pattinson? – kérdezte ámult tekintettel.
- Nem, dehogy is. Pont az ellenkezője – mosolyodtam el – Taylor Lautner.
- Jah, igen. Nem ő az a farkas srác? Kocka hasakkal meg minden – húzogatta a szemöldökét.
- De, de – mondtam kuncogva
- Nem rossz – bólogatott elégedetten – és, hol ismerkedtetek meg?
- Ez egy régi történet – legyintettem.
- Tárva, nyitva a füleim – mosolygott
- Még tavaly májusban ismertük meg egymást, amikor a mi környékünkre költöztek csak pár utcával lentebb. A suliban futottunk össze egész véletlenül. Még új volt ott és oda jött hozzám megkérdezni, hogy merre van az a terem, amelyiket kereste. Onnantól pedig minden magától ment tovább.
- Oh, ez aranyos. Már akkor együtt jártatok?
- Igen és elég fura volt… mert hihetetlen idő alatt bele szerettem – vontam meg a vállam.
- És mi történt?
- 3 hónapig tartott össz-vissz. De tényleg olyan volt mintha már ezer éve ismernénk egymást. Aztán el kellett utaznia az első Twilight film forgatására, ami ugye nem egy hétig tart, és ahogy elutazott rá pár hétre szakított velem – vontam meg a vállam és húztam el a szám – iszonyatosan dühös voltam rá, mert hittem abban, hogy úgy is működött volna a dolog. 1 évig nem jött vissza Los Angelesbe, aztán pár hónapja felbukkant és utólag kiderült, hogy nem ő, hanem az apja akarta, hogy szakítson velem.
- Miért? – húzta fel a szemöldökét.
- Azért, hogy csak is a karrierjére koncentráljon ne másra. De elfelejtettük mindketten és új lappal kezdtük. Jah és még az apja is megbékélt. Mostanra egész jóba lettünk.
- Akkor véletlenül nem a farkas srác miatt volt az a szakítás Ryannel?
- Hát végül is ő nyitotta fel a szemem, amikor még csak barátok voltunk. De nem miatta volt – ingattam a fejem.
- Ühüm – bólogatott mosolyogva – és jól meg vagytok egyébként?
- Igen – bólogattam mosolyogva – tudod, vele egészen más a helyzet. Például már több mint egy hónapja nem láttuk egymást, mert volt a New Moon promóciós úton, telefonon is csak pár percet beszéltünk 1-2 naponta de ez nem olyan volt, mint mikor Ryannel voltam. Nem tudom miért. Valahogy más volt. Jobb értelemben. Tudod, mindig én hívtam Ryan-t amikor távol volt tőlem és általában rosszkor hívtam, de ő ritkán hívott vissza. Most pedig, mindig Taylor hívott. És azt hiszem ez… ez jól esett nekem – mosolyogtam – nem tudom, de ő valahogy tényleg más – vontam meg a vállam – sok mindenben különbözünk, de sok közös tulajdonságunk is van és vele mindig jól érzem magam. Megnevettet, elnézi a sok hülyeségemet és mellette különlegesnek érzem magam – kuncogtam el magam- furcsa de… jó ez az érzés.
- Szívecském, ezt hívják szerelemnek – mosolyodott el.

Ezen kissé zavarba jőve, elkuncogtam magam.

- Csak rád kell nézni – mosolygott – de különben, rendes fiúnak látszik.
- Igen, nagyon jó srác – mosolyogtam én is.
- A szüleivel is kijössz?
- Oh, persze. Gyakorlatilag a szüleim megkönnyítik a dolgunkat, mert a két család iszonyatosan jóban van. Anyukám és az anyukája szinte legjobb barátnők és apuék is elég jóban vannak. Az anyukája pedig úgy kezel, mintha a lánya lennék, nagyon imádom őket.
- Oh, hát ez nagyon jó.
- Igen. – bólogattam – és az is tök jó, hogy 10 percre laknak tőlünk, úgy, hogy bármikor átmehetek hozzájuk és ez fordítva is így van.
- Mázlista – kuncogott

Erre én is elnevettem magam, mire hírtelen a telefonom megcsörrent, így gyorsan a táskámba nyúltam és láttam, hogy Tay keres, így gyorsan felvettem.

- Szia! – szóltam bele mosolyogva
- Szia. Na, mi a helyzet? Mit csinálsz? – kérdezte vidám hangon.
- Semmi különöset. Ashley-vel a Beauty-ban vagyunk. Beszélgetünk meg ilyenek.
- Terveztél valamit estére?
- Nem igazán.
- Mert arra gondoltam, hogy lenne-e kedved ma este velem vacsorázni?
- Persze, menjünk.
- Rendben, akkor mondjuk olyan 7 körül, ha érted megyek neked jó?
- Igen, a 7 az jó lesz – mosolyogtam.
- Oké, akkor majd találkozunk.
- Rendben. Szia.
- Szia – bontotta a vonalat.

Mosolyogva raktam vissza a telefont a táskába, arra gondolva, hogy remélhetőleg egy jó estének nézek elébe.

- Szabad tudni ki volt? – kérdezte mosolyogva Ash amikor felé fordultam.
- Taylor volt – mondtam somolyogva –elhívott este vacsorázni.
- Oh, ez kedves. Na, de mesélj – ugrándozott izgatottan
- Miről? – ráncoltam a homlokom
- Hát erről a fiúról. Komoly a dolog? Vagy csak úgy vagytok aztán majd lesz valami?
- Hát… ezt még nem igazán tudom megmondani. Nem tudom, hol járunk most. Még nem nagyon beszéltünk erről mióta együtt vagyunk – vontam meg a vállam.
- És te mit érzel?
- Iránta?
- Ühüm – bólogatott Ash.
- Hát… nem tudom – ingattam a fejem értetlenül.
- Szereted? Vagy ez még korai?
- Hát… nem tudom – kuncogtam el a végét ingató fejjel – vagyis… azt hiszem, hogy igen. Persze, mint ember úgy imádom.
- És ő?
- Hogy szeret-e? Öhm… talán. Vagyis érzem, hogy igen, de még egyikőnk sem mondta ki – vontam meg a vállam – pedig annyiszor volt már úgy, hogy annyira akartam neki mondani, hogy már majdnem megpukkantam, de szeretném megvárni amíg ő mondja ki. De azt hiszem, inkább ebbe ne menjünk bele –kuncogtam el a végét – és te? Megvan még Scott? – mosolyogtam rá
- Oh, persze. Jól megvagyunk – mosolygott – tudod elég fura, mert Scott vagy 2 méter magas és én meg a 160 centimmel olyan vagyok, mintha a kishúga lennék – nevette el a végét – viszont az a jó ebben, hogy nyugodtan vehetek fel hozzá magas sarkút.
- Hát igen – nevettem vele – nálunk ez nem nagy gond. Taylortól kábé egy fél fejjel vagyok kisebb – vontam meg a vállam – és Jared? Jóban vagytok?
- Nem nagyon – húzta el a száját – köszönő viszonyba vagyunk, de kábé ennyi.
- Olyan sok idő után nehéz lehetett szakítani – húztam el a szám
- Hmm… majdnem három év. Már a házasság is szóba jött, de tudod… valami hiányzott ebből a kapcsolatból. Persze jó volt és sajnáltam is egy kicsit, de inkább a jövőre koncentrálok a múltat pedig magam mögött hagyom.
- Én is ebben az elvben élek – mosolyogtam


Miután alul-felül megcsinálták a körmeinket, egy hírtelen döntést követve, beültünk egy kis kávézóba, ahol rendeltünk enni és inni valót is, mivel már mindkettőnket elöntött az éhség érzet. Majd amikor végeztünk, behuppantunk az autójába és a rádiót felhúzva, ami az egyik kedvenc Lady Gaga számunkat játszotta, énekelve és nevetgélve gurultunk hazafelé.

- Jól éreztem ma magam – mondtam nevetve, amikor megállt Ash a házunk előtt.
- Én is. Jó, hogy tartottunk egy ilyen „csajos” napot.
- Hát… már rám fért egy köröm igazítás – mosolyogtam – köszi, hogy elhívtál.
- Oh, nincs mit – legyintett.
- Majd beszélünk – szálltam ki az autóból.
- Okés – mosolygott – ja, és üdvözlöm a farkas fiút – kacsintott kuncogva.
- Hát… ez már rajta marad – nevettem fel – én pedig Scottot üdvözlöm – mosolyogtam rá.
- Oké, oké – nevetett ő is.
- Na, szia – intettem neki és zártam be az ajtót.
- Szia – intett vissza.

Még intettem egyet, ahogy elhajtott majd még mindig mosolyogva, bementem és egyből a szobámba vettem az irányt….

2010. november 27., szombat

Szandra Burke's life 44 rész

Amikor megnyitottam az üzenetet, egy kép tárult fel előttem, amin Taylor és egy nő van. Azonnal tudtam, hogy miért küldte Lauren. Bizonyára ez az a lány, akivel volt Taylor Sydney-ben. Bár amikor jobban megnéztem a képet, akkor olyan volt az a nő mintha a sajtósa lenne, de nem voltam benne biztos. Mondjuk a sajtósával nem szokott csak úgy sétálgatni. Legalábbis eddig nem tette. Talán még Nikki lehet, de ő most nem volt a Promózáson, szóval akkor még is igazak a pletykák. Mondjuk, ebből a képből nem derül ki, hogy mi is történt, hiszen a képen csak egymás mellett állnak. Lehet nincs is miért aggódnom. Bizonyára ezzel az előbbi ledöbbenéssel, az arckifejezésem is megváltozott, mert amikor felnéztem Taylor értetlenül nézett rám.

- Ki volt az? – ráncolta a homlokát.
- Oh, csak Lauren volt – vontam meg a vállam.
- Nem mondod meg, hogy mit írt? – mosolyodott el felhúzott szemöldökkel.
- Csak azt írta, hogy… ööhm…, hogy mikor megy pilates-re. Tudod, már mondtam, hogy vele járok oda – találtam ki gyorsan egy színlelt mosollyal az arcomon.
- Oké – evett tovább.

Azért nem mondtam el neki, mert nem akarom elrontani ezt a napot. Még csak most jött haza, nem rohanhatom le ilyen vádakkal, amik lehet nem is igazak. Így gyorsan el is döntöttem, hogy ma nem fogom felhozni ezt a témát, maximum csak megpróbálom rávezetni. Csak reménykedni tudok abban, hogyha ez megtörtént, akkor el fogja mondani. Ha pedig rákérdeznék és kiderül, hogy tényleg egy pletyka és, hogy az a lány a képen csak valami ismerőse, akkor megint azt hinné, hogy nem bízok benne. Úgy, hogy ma nem akarok veszekedni meg semmi. Bár szerintem azért lehet kérdezni.

- Na és milyen volt Sydney? Keveset mondtál, amikor ott voltál – tettem közbe vissza a telefont a zsebembe.
- Ugyanolyan volt, mint a többi. Miért?
- Csak azt hallottam, hogy elég jól szórakoztál ott. Ami nem baj persze – vontam meg a vállam.
- Jó volt – nézett rám – valami baj van? – ráncolta a homlokát
- Dehogy. Semmi – ingattam a fejem – örülök, hogy itthon vagy végre – mosolyogtam rá
- Én is – mosolygott ő is.
Amikor megette mindet, jól lakottan baktatott fel a szobájába, ahová én is követtem, majd az ágyára hátradőlve kezdtem neki mesélni a turnéról, amit még nem tudtam elmondani neki.
- Szóval… képzeld, megvannak az elő zenekaraim – mosolyogtam rá
- Na?! – nézett kíváncsian.
- Travis Garland, Honor Society és az Allstar Weekend. Nem mondtam, de már találkoztam velük és megbeszéltük, hogy havonta fogják váltogatni egymást és így mindenkinek lesz 1-1 hónap szünete.
- Wáow. Csupa fiúval leszel összezárva. Örülök – hajtotta le a fejét mosolyogva.
- Ne, már. Egyik se jön be nekem – simogattam meg a fejét.
- Reméltem, hogy ezt hallom.
- Majd meglátogathatsz – vontam meg a vállam – majd április végén itt Kaliforniába lesz, néhány hely ahol a Cd-t fogom promózni. Aztán eldöntöttük, hogy a végleges megjelenés május 2-a lesz. És majd május 3-ától kezdjük a turné próbákat.
- Hol lesznek a próbák?
- Itt a turnéigazgató, Liam csarnokában.
- És hol lesz az első helyszín?
- Peru-ban.
- Wáow. Jól elmész – kuncogott
- Leszek még messzebb is – vontam meg a vállam – de ne tervezzünk. A lényeg, hogy…. – mosolyodtam el a karácsonyra gondolva – mit kérsz karácsonyra? – somolyogtam.
- Oh-, nevette el magát – semmit – ingatta a fejét – vagyis… lenne valami – somolygott ő is
- Mi az?
- Te – mosolygott
- Hát, bocs. Azt már megkaptad – vontam meg a vállam – vagy ha gondolod klónoztatom magam.
- Ez nem is olyan rossz ötlet – vágott egy gondolkodós képet – de belőled csak egy van.
- De most komolyan. Mit szeretnél? – vágtam egy komoly arckifejezést
- Tényleg csak annyit, hogy velem legyél karácsonykor és persze szilveszterkor is.
- Hát ööhm… izé. Azt lehet, nem tudom teljesíteni – húztam el a szám
- Hogy-hogy? – nézett rám döbbenten
- A karácsony az okés, de szilveszter napján New Yorkba megyek a Times Square műsorba. Meghívtak éjfélig, aztán lesz egy after party. De örülnék, ha velem jönnél oda. Mármint az after partira.
- Meglátjuk – hajtotta le a fejét
- Egyébként karácsony másnapján megyek Disney Land-be fellépni. Tudod erre a szokásos karácsonyi ünnepségre. Az egész család jön, és ha gondoljátok ti is gyertek. Jó szokott lenni. Tavaly is voltam, mondjuk akkor nem élveztem. De az nem a szervezők hibája volt.
- Megkérdezem majd. De szerintem én megyek – mosolyodott el
- Helyes – bólogattam.
- És te? Mit kérsz, ha már itt tartunk?
- Semmit – vontam meg a vállam- csak, hogy békés és boldog legyen ne olyan, mint tavaly – hajtottam le a fejem
- Ez meglesz –mosolygott.
- És Make minek örülne? – biccentettem oldalra gondolkodóan a fejem
- Nem tudom – vonta meg a vállát – kérdezd meg tőle.
- Nem vagyok jó az ajándékválasztásban – ingattam a fejem mosolyogva.
- Kreatív vagy. Majd biztosan kitalálsz valamit – mosolygott
- Szerinted kreatív vagyok? – néztem rá döbbenten
- Ühüm – bólogatott- sok jó ötleted szokott lenni.
- Hát, ha te mondod – vontam meg a vállam – elhiszem- kuncogtam el magam - És, hogy áll az Abduction szereplő gárda?
- Lily Collins már biztos.
- A forgatókönyv?
- Még most kezdték el írni.
- Kíváncsi vagyok erre a filmre. Ilyen típusút még nem is láttam. Jól kitaláltátok.
- Tényleg tetszik? – mosolygott
- Hát, ahogy elmesélted elég izgalmas lehet majd.
- Örülök – kuncogott – és amúgy, mit csináltál ma?
- Pilatesen voltam és utána mentem elétek. Ennyi – vontam meg a vállam.
- Holnap mit szeretnél csinálni? – mosolygott
- Találkozom Ashley-vel – vontam meg a vállam – lógunk egy kicsit – mosolyogtam
- Ashley…. kivel?
- Tisdale. Mondtam, hogy jóban vagyunk. Azt hiszem a Los Angelesi koncert bulin találkoztam vele utoljára, az pedig nem most volt már. Felhívott, hogy menjünk el valamerre – magyaráztam neki
- Oké, ez jó. Menj csak. Egyébként azt hittem, hogy már Ashley Greene-ről beszélsz.
- Ez a sok Ashley- kuncogtam – te mész valahová holnap?
- Nem hiszem. Inkább itthon maradok és pihenek. Vagy áthívom a srácokat.
- Helyes. Pihenj.
Ez után még jó ideig beszélgettünk és hülyéskedtünk, aztán mivel láttam Tayloron, hogy tényleg kezd fáradni, úgy döntöttem, hogy ideje hazamenni, hogy tudjon pihenni Tay.
- Azt hiszem, most már megyek – mosolyogtam rá – nagyon keresztbe áll a szemed – kuncogtam el magam, ahogy az álmos arcát néztem.
- Pedig nem vagyok fáradt – ingatta a fejét
- Áh, nem – legyintettem és álltam fel az ágyról
- Maradj még – nyúlt utánam.
- Pihenj inkább. Tök fáradt vagy – mosolyogtam rá.
- Jól van – állt fel ő is az ágyról.
Lekísért a földszintre és egy gyors búcsút véve a családtól, felvettem a kabátot és a cipőt, és az ajtónál megállva búcsúztunk mi is.
- Majd felhívlak – mosolygott rám
- Oké. Te meg aludj – mutattam rá a mutató ujjammal
- Értettem főnök asszony – kuncogta el a végét
- Főnök asszony? – húztam fel a szemöldököm – jól van. Mindig találsz új becenevet – nevettem el magam – majd beszélünk – indultam az autó felé.
- Hé – mondta lágyan, mire megfordultam – hiányoztál – mosolyodott el.
- Oh, te is nekem – öleltem meg szorosan, majd ahogy kibújtam az öleléséből és hosszúra sikeredett csókot adtam neki.
- Muszáj menned?! – nézett rám fancsali képpel, ahogy elemelkedtem az arcától.
- Ühüm – bólogattam.
- Kár – vonta meg a vállát.
- Szia – intettem neki, ahogy beszálltam az autómba.
- Szia – intett vissza
Beindítottam és már indultam is.

Ahogy hazaértem, beálltam a garázsba, majd gyorsan összekapva magam, bementem ahol anyukám épp teát szürcsölgetett.
- Megjöttél? – szólalt meg mosolyogva
- Igen – fordultam felé
- Na és jól van Taylor meg Dan?
- Igen – mosolyogtam rá.
- Kérsz egy kis teát? Az előbb főztem.
- Igen – mentem kivenni egy poharat
- Ilyen sokkoló volt a találkozás? – kuncogta el magát, mire értetlenül néztem rá.
- Nem, miért?
- Hát, csak, mintha beragadtál volna az igennél.
- Jah – kuncogtam én is és töltöttem teát.
- Holnap mész valahová?
- Ashley-vel lógunk egy kicsit.
- Rendben – bólogatott – aztán vigyázz a pénzköltéssel – mutatta fel a mutatóujját – nem szabad elszállni attól, hogy van.
- Tudom, anyu – mosolyogtam rá.
- Helyes – mosolygott vissza
- Megyek, lassan lefekszem. Jó éjt – intettem neki
- Jó éjt.
Lassan felsétáltam, hogy ne lötyögtessem ki a teát, közben pedig iszogattam is. Majd ahogy felértem, lehúztam az utolsó korty teát is és a fürdőbe lépve, a tus alá álltam. Amikor megfürödtem, felvettem az alvós cuccot és az ágyba bújva egy jó műsornál a tévében megakadt a szemem, így azon hagytam. De pár perc múlva, a telefonom csörgésére, a kezembe kaptam majd a képernyőre pillantva, a fülemhez emeltem.
- Szia, Lauren! – szóltam bele mosolyogva
- Szia, csajos. Na, megnézted az MMS-t? – kérdezte izgatottan.
- Igen és őszintén, nem tudom, mit gondoljak erről, de igazából az a kép semmi komolyabbat nem mutat.
- Csak gondoltam látni szeretnéd és ezért küldtem el.
- Persze köszi, azért.
- És Taylortól megkérdezted?
- Nem. Azt hiszem, hogyha valami történt volna, akkor elmondaná. Meg azért sem kérdeztem, mert nem akarom ilyennel izélni… tudod. Még csak ma jött haza. Persze azért nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi is volt. Hogyha fel se hozza, akkor talán majd rákérdezek.
- Úgy tűnik, mintha nem is érdekelne – mondta meghökkenve
- Dehogynem érdekel. Csak nem akarom, hogy azt higgye, hogy egy hisztis féltékeny liba vagyok. Meg amúgy is. Ismerem Taylort. Nem hiszem, hogy megcsalna. Meg te is tudod milyenek a pletyka lapok. Mindenből nagy ügyet csinálnak.
- Ez is igaz.
- Persze, ha ez igaz, akkor Taylor számíthat arra, hogy nagy balhét csapok. Elvégre ő mondja mindig, hogy a hűség a legfontosabb.
- Ühüm.
- Hát… nem tudom – sóhajtottam – örülök, hogy itthon van és próbálok nem erre a dologra gondolni. Meg ki akarok maradni ezekből a pletykákból. Nem kell az nekem, hogy hazugságokon húzzam fel magam. Most jó így, nem akarom elrontani.
- Érthető.
- Szóval… amíg nincs okom rá addig nem idegesítem magam ezen.
- Helyes, helyes. Jól teszed – mosolygott – na, majd beszélünk.
- Okés. Szia – köszöntem el
- Szia – bontotta a vonalat.
Miután leraktam, ezt észben tartva kényelmesedtem vissza az ágyba és folytattam a filmnézést.

A filmet végignéztem és a vége felé már eléggé elálmosodtam, és nem nagyon volt már kedvem tovább fent maradni, így magamra húzva a takarót, pát perc múlva már az álmok világában érezhettem magam…

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Powered By Blogger
Üzemeltető: Blogger.